Egy hurrikán és két másik időjárási front találkozott 1991. október 31-én Boston közelében, a nyílt tengeren. A találkozásból minden képzeletet és addig tapasztaltat felülmúló tengeri vihar támadt Halloween éjszakáján. Olyan gyorsasággal tört ki az elemek irdatlan tombolása, hogy a meteorológusok nemhogy elnevezni nem tudták a ritka természeti jelenséget, de a minden korábbinál pusztítóbb veszélyre figyelmeztetni sem maradt idejük a térségben tartózkodó valamennyi hajót. Mit sem sejtő kapitánya így aztán ennek a tengeri végítéletnek a kellős közepébe irányította azt a gazdag zsákmánnyal hazafelé igyekvő halászhajót, amelynek történetét először egy bestsellerré lett könyv, majd az annak nyomán készült Viharzóna című film beszéli el.
Régóta nem láttam ehhez fogható elementárisan izgalmas történetet filmvásznon.
Az utóbbi években szapora lett Hollywoodban a végítélet. Amióta megugrott a digitális filmtechnika teljesítőképessége, láttunk már tehénnel labdázó tornádót, Los Angelest felperzselő lávaömlést, szemtanúi lehettünk a legkülönfélébb rendű és rangú természeti katasztrófáknak - számítógépes trükkökkel elbeszélve. A melldöngető és nagymellényű virtuális végpusztulatok hatása azonban nyomába sem léphet a Viharzóna ébresztette csillapíthatatlan döbbenetnek. Azok gyermeteg mesék voltak, vérprofi technikusok vizsgafilmjei hi-tech látványelemekből. Mostanra vagy a helyzet ért be, vagy a német származású Wolfgang Petersennek (A tengeralattjáró, Célkeresztben, Az elnök különgépe) sikerült érzékenyebb rendezői ambícióval leráznia magáról a technikusok uralmát, de tény, hogy itt hibátlanul szolgáló eszköz lett abból, ami korábban maga volt a cél, a technikai mindentudás mutogatása. Itt az ugyancsak vérprofi látványtechnikai szakemberek (némelyikük épp az előbbi típusú filmeken tökéletesített tudással) úgy állították elő a természet rémületes erejű tombolását, hogy az sohasem tolakszik a nem mindennapi küzdelem emberi története elé, viszont mindvégig hiteles közeget szolgáltat a halászok és a megmentésükre bevetett parti őrség élethalál küzdelmének.
A majd két és negyed órás film jórészt ennek a küzdelemnek a pattanásig feszült leírása, mégis attól igazán érdekes az elejétől a végéig, mert még az olykor hollywoodias történetmesélésen is átüt a valóság izgalmas ereje. A film nemcsak az eredeti eset szereplőinek a nevét tartotta meg, s színhelyéül Glaucester, a halásztelepülés maga is megjelenik eredeti lakóival, hanem a tengeri halászok életének olyan részleteivel is megismertet, ami a maga hétköznapiságában is izgalmas újdonság. Nem szólva a vízi mentők légi egységeinek szinte hihetetlen teljesítményéről, a 10-15 méter magasra tornyosuló hullámok fölött végrehajtott éjszakai helikopteres életmentés elképesztő manővereiről. Nem szuperhősök, hanem erejüket megfeszítő emberek, az igazi bátorság filmje a Viharzóna.
George Clooney a halászhajó kapitányaként csak kicsit lóg ki az egyszerű halászembereket egyszerű eszközökkel életre keltő csapatból, nem is a játékával, inkább sztárolt (halászként is szívdöglesztő) külsejével. Vele együtt a Boogie Nights pornókirályaként megismert Mark Wahlberg is hiteles halászként van ott az Andrea Gail nevű halászhajón, amelynek a történetét a Viharzóna után aligha könnyű elfelejteni.
