Hitler egyik tábornoka és egy svéd diplomata vív morális és intellektuális párbajt Párizs tervezett megsemmisítésének előestéjén Volker Schlöndorff fordulatos és elegáns humorú filmjében. A történet szerint egy kurtizánnak köszönhető, hogy a francia főváros nem vált a földdel egyenlővé.
1944 augusztusára a második világháború erőviszonyai a szövetségesek javára billentek. Hitler parancsba adta: Párizs inkább váljon tűz martalékává, mint hogy ellenséges kezekbe kerüljön. Volker Schlöndorff valós történelmi személyeket fiktív történetbe helyező drámájában kínzó dilemma előtt áll a párizsi német helyőrség parancsnoka, Dietrich von Choltitz tábornok: pusztítsa el a fény városát több százezer ártatlan emberrel együtt, teljesítve a Führer parancsát, vagy hagyja meg az utókornak, veszélybe sodorva – a Gestapo várható bosszúja miatt – saját családtagjai életét.
Von Choltitz a város központjában lévő, zsúfolt méhkashoz hasonlító Meurice Hotelben száll meg, ahová egymás után érkeznek a látogatók, katonák, majd egy nap váratlanul betoppan Raoul Nordling svéd nagykövet. A diplomata egy rejtett lépcsősoron megy föl, hogy titokban meglátogassa szeretőjét, amikor „véletlenül” találkozik a tábornokkal. A további, többnyire zárt térben tartott cselekmény a két férfi köré szerveződik: csak a film végén tűnnek fel a szépséges Párizs utcái, melyek megóvása vagy pusztulása a dráma tétje.
A generális egy személyben felelős nemcsak a katonák, hanem a párizsiak életéért is. Láthatóan fáradt, szorong, nyomja a teher: lojális a Führerhez, de nem közömbös a milliónyi civil sorsa iránt sem. A nagykövet karizmatikus személyiség, fondorlatos és manipulatív diplomata, tisztában van vele, mikor milyen kártyát játszhat ki. Kettejük diskurzusából áll össze a film: Von Choltitz őrlődése és Nordling meggyőzési technikái macska-egér játékot produkálnak, az erőviszonyok folyamatosan változnak. Hol a diplomácia kerül a középpontba, hol a lelkiismeret, egy súlyos döntés felelőssége.
Nordling előre nem látott feltűnése erkölcsi kérdéssé fordítja át a politika stratégiai dimenzióját. A város elpusztítása, a történelmi nevezetességek megsemmisítése a Notre Dame-tól az Eiffel-toronyig végletes bűncselekményként tűnik fel. A nézők könnyen a nagykövet oldalára állhatnak nemesnek ható céljai miatt, de ahogy jobban kibontakozik a helyőrség parancsnokának alakja és motivációja, már jóval összetettebbnek látszik a kérdés. Két férfi a harcmező két oldaláról: találkoznak és megpróbálnak megfelelni saját lelkiismeretüknek, kultúrájuknak, politikai vezetőik elvárásainak úgy, hogy közben meg tudnak maradni tisztességes embernek. Ez az, ami miatt méltó ellenfélnek tekinthetjük őket.
Az Oscar-díjas, veterán német rendező Cyril Gely színházi koncepcióját vitte mozgóképre, ezért − az atmoszférát megalapozó, archív felvételeket használó kezdőmontázstól és néhány külső felvételtől eltekintve − a film egyetlen izgalmas verbális párbaj. A darabot 2011-ben mutatták be, nagy sikerét bizonyítja, hogy még ma is műsoron van a párizsi Theatre de la Medelaine-ben. A főszerepeket ugyanaz a két francia színész − Niels Arestrup és André Dussollier − alakítja, akik a színpadon is megformálják a generális és a nagykövet figuráját. S nyilván nem véletlenül maradt az eredeti szereposztás, hatásosan hozzák a karaktereket.
A mozi ugyan alapvetően fikció, de valószerűen mutatja be, hogy a történelmet olykor egy-egy kiválasztott ember alakítja. Olyan morális és intellektuális erőpróba tanúja lehet a néző Párizs tervezett megsemmisítésének előestéjén, ami tele van fordulatokkal és elegáns humorral. A film annak ellenére is képes fenntartani a feszültséget és az érdeklődést, hogy tudjuk, mi lesz a történet vége.
Pontszám: 8/10
