Angliából mindig is különös gengszterthrillerek érkeztek. Ez a darab szép példája a szigetországbeli filmes gondolkodásnak: félig amerikaias, de félig olyan nagyon nem, hogy senki se keveri össze Hollywooddal. Mégis: bár az angol proli sokkal prolibb, mint az amerikai – azért csak proli marad.
A Piszkos melók főhőse egy slacker. A "slacker" olyasvalaki, aki életformaszerűen kerüli munkát (és ha mégis dolgozik, esze ágában sincs komolyan venni). Adam (Jack O'Connell), ez a tizenkilenc éves, anyja (Kierston Wareing) nyakán ülő lustaság gyönyörű angol proletárszlengben kezel le mindenki mást (Oi!), és amikor totálkárossá töri a mostohapapa (Peter Mullan) kocsiját, az első dolga posztolni egy fotót az iPhone-ról.
No, ezt nem kellett volna, mert mostohapapa gengszter.
Adam villámgyorsan egy hallgatag ismeretlen (Tim Roth) mellett találja magát sofőrként, hogy adósságtörlesztésként besegítsen papa üzletében. Tim Roth karaktere pillanatnyi kétséget se hagy valódi foglalkozása felől. A sztori innentől kettejük viszonyának alakulásról szól, némi brit stílusú erőszakkal és akcióval megfűszerezve – azaz az erőszak durva, de épp nem mutatjuk, az akció kemény, de földhözragadt. Itt nem fognak két géppisztollyal a levegőben úszni. (Eggyel sem, mert a mezei gengszternek a valóságban nincs hozzáférése géppisztolyokhoz.) És legfőképpen nem fognak hollywoodi szabályok szerint játszani a forgatókönyvvel: az európai filmben az az egyik legélvezetesebb, hogy fittyet hány az amerikai kvázi-dogmatikus előírásokra.
Aki tehát – a szokás szerint agyhalott magyar cím miatt – egy jó kis szabványthrillert remél, csalódni fog. Ezért is gyűjthetett a Piszkos melók érdemtelenül alacsony pontszámokat a mozis portálokon. (No meg mert az angol gengszterfilm mindig is különbözött a thrillertől, hiába van annak minősítve.) A film a szereplőkre koncentrál, és egész másban tűnik ki, mint a szabványdarabok: látványos jelenetek helyett inkább érdekeseket forgat, olyanokat, amik csemegének számítanak kissé abszurd, nagyon angol megoldásaikkal (kedvencem a gyorséttermi árucsere), és a felkészült néző számára valódi gyönyörűséget jelentenek – kikapcsolódást az egyforma filmek tengeréből. Ráadás a szemet gyönyörködtető képi munka, a színekkel és hátterekkel merészen dolgozó vizualitás.
És ráadás Talulah Riley gyémántlány-karaktere is: a kivételesen sablonos kemény-és-hűdejó csaj figurája éppen azért visz még egy színt a filmbe, mert mintha egy darab csillámló hollywoodi nézővakítás tört volna be vele az amúgy nagy fene angol depresszióba. Nem csoda, hogy szegény, naiv proli Adam a nyálát csorgatja utána.
A Piszkos melók tehát szokatlan film, de a maga fajtáján belül mégsem különleges. Mint szigetországi alkotás, sajnos éppoly kiszámítható, mint amerikaiként a hollywoodiak. Aki látott már angol gengszterfilmet – ha csak Guy Ritchie-től, felőlem –, az meglepődni éppen nem fog. Különös zamatú, sötét, kissé komikus angol darab, egy a többi különös zamatú, sötét, kissé komikus angol darab közül. Tarantinóhoz hasonlítanám (és nem csak én egyedül), ha nem maradna – természetesen – klasszisokkal alatta a mesternek, vagy Guy Ritchie-hez, de a Piszkos melók alatta marad még az ő jobb munkáinak is. A pontozás nem minősítheti az átlagos színvonal fölé, erős karakterei és szép képei ellenére sem, de mert ez az "átlagos" most európai átlagosat jelent, és ilyenből kevés jut el hozzánk, hát azt mondom: nézd meg. Kapcsolódj ki. Látsz még amerikaibb átlagfilmet eleget.
Értékelés: 7/10