Lógnak a jégcsapok és a hegymászók valahol a Himaláján, hol egy kötél végén, hol egy csákányon, hol csak a mutatóujjukon - alattuk a végtelen mélység. Árnyékuk a halál... - szóval thriller ez a mozi (Jég és föld között, rendezte: Martin Campbell). Mivel tériszonyom van, volt min izgulnom. Hiába persze, mert egyrészt hepiend a vége (miután négy-öt manus meghal, lezuhan, felrobban), másrészt meg nem jó ez a mozi.
Egy gazdag ember valami zűrös marketingügyből kifolyólag erőlteti a K2-es csúcs megmászását, pedig mondják neki, hogy nem kéne - hát persze hogy baj lesz. A csapat egy jégaknába zuhan, több száz méterre a hó-jég alá. És máris indul a következő menet, mert a bajba jutottak közt van a főszereplő (Chris O'Donnell) húga. Most aztán lehet kapaszkodni. Ha nem elég neked a jégverem, a légszomj, a zuhanás, akkor van itt műbalhé is: a mentők ugyanis egy pár flakon nitroglicerint (!) is visznek magukkal, hogy majd azzal segítenek. Ami persze felrobban: hogy még a hóban/jégben is a pirotechnika diktálja a dramaturgiát.
Az a baj, hogy az egész sztori ilyen mesterkélt. Mikor kéznél lehetett volna az igazi: tragédia a Himaláján, pár éve, könyv is lett belőle, tele volt vele az újság. Az kemény história volt, profi túravezetők tragikus bűnével. Ez a mostani csak csiklandoz, olykor azt is rosszul. (Mikor például már negyedszer próbálnak meg földet érni egy sziklapadon, lógva a kötélen - már röhög a mozi: a mesedramaturgia évezredes szabálya, hogy az ilyesminek harmadszorra sikerülnie kell.)
Ha eddig nem tudtad, most megértheted, mit jelent a B-movie, a B kategóriás film. Hiányzik belőle a lényeg: a sztár. Itt ugyanis mindent elkövetnek, hogy együtt érezzek Chris O'Donnell-lel, de még figyelni sem nagyon lehet rá, akkora nulla, a két lány (Robin Tunney és Izabella Scorupco) meg még hasonlított is egymásra, nekem legalábbis eltartott egy ideig, amíg kibogoztam, ki az egyik, és ki a másik. (Pedig az egyiknek piros fejkendője volt, ami ugye nagyon kell a Himaláján...) Egyetlen fickóra tudtam figyelni, Scott Glennre, ő játszotta a hegyi embert: volt arca, egyénisége, sorsa. Pont. Hát ez az: a mozit a sztár teszi nézhetővé, hiánya pedig üressé.
Persze valami szerelmi micsodát is beleterveztek a történetbe (Chris O'Donnell meg Scorupco valahogy összejönnek), de inkább ne jöttek volna: gyereklapokban sem ilyen a szerelem, nem a halál torkában. Apropó: a film meg akarta lovagolni az extrém sportok divatját, a halállal való játék izgalmát (és rémségét), de a rendező láthatóan nem ismeri ezt a szcénát, úgy mozog benne, mint egy aerobikklubban. Fogalma sincs arról, hogy itt az önelfelejtés és Ego-trip, a "halál-már-semmi" őrülete, valamint az eufória exkluzív koncertje folyik. Ezen nem segít az sem, hogy ott fenn, a jégveremben jut eszébe a két fő- (mellék?)szereplőnek, hogy le kéne számolniuk egymással, mint a kovbojoknak. Közben nemcsak a túlélőkészletből fogy ki a spiritusz (nem lehet vizet olvasztani, azaz nincs mit inni), hanem a filmből is.
Azért jót fogsz izgulni, mert technikailag kitűnően meg van csinálva. Még a jégsziklák között folyó pakisztáni-indiai ágyúzás is bele van dolgozva. Ha nincs tériszonyod, elleszel vele. De azért a gyereket ne vidd magaddal...
