Hogy miért van, hogy ebben az országban mindent lehet? Miért lehet valaki másnak a 130 gurigáját (például a Nemzeti Kulturális Alapét, a minisztériumét, a Magyar Mozgókép Közalapítványét, tehát a miénket) olyan filmre költeni, amelynek elkészítése közben jól láthatóan maguk az alkotók is föladták, hogy filmet csináljanak. Ha volt ilyen szándéka egyáltalán Sándor Pál producernek, Szőke András rendezőnek, Grecsó Krisztiánnak, aki Szőkével felesben jegyzi a forgatókönyvet és a többieknek.
Én azt se hiszem, hogy forgatás közben jól érezték magukat. Nem hiszem, hogy ez az egész alkotási folyamat nem volt kínos mondjuk Hernádi Juditnak (Kaukker Erzsike) vagy Bordán Irénnek (K. Kiss Eszter), akik különben egy csöcsöt illetve pinát voltak kénytelenek alakítani, bár a Hasutasoknak bizonyára ez a fajta hímsovinizmus volt a legkisebb hibája.
Nem arról van szó, amit vagy húsz-harminc éve minden magyar filmnél, a jóknál is érzünk, hogy nem profik csinálják, hogy vagy elég pénz nem volt, vagy elég idő, de azért igyekeztek szegények. Nem, ez egy szar. Filmkritikusnak ritkán adódik ilyen nyilvánvaló bizonyítéka kemény szavai igazolására. Nézzük meg, mit írnak a film cselekményéről egybehangzóan a filmes portálok. Ezt találjuk például moziplussz.hu-n:
Sok évvel ez után, mikor már a régi állomást is elhordták a tolvajok, Honos falu egykori állomásfőnöke Zsuzsa Lajos (Badár Sándor) értesítést kap a városból, hogy menjen be az állomás irodájára. A MÁV ugyanis ezt a szárnyvonalon lévő állomást nézte ki, hogy a Taszáron állomásozó katonáknak szállított árut ellenőrizzék. Lajos, hogy a négy barát alkalmilag újra álláshoz jusson, azt hazudja, az állomás még létezik, és képesek ellátni a feladatot.
Az ellenőrzés persze nagyon szigorú. Lajos kap egy ultramodern mobiltelefont, hogy azzal állandóan felvételeket készítsen a munka menetéről. A "rövid póráz" rengeteg hazugságra kényszeríti őket, lévén, hogy még állomás sincs. A taszári áruból azonban remekül élnek. Olyannyira, hogy nem elégszenek meg a saját szükségleteik kielégítésével, kereskedni is szeretnének a hadtáptól lopott áruval. Ehhez azt a hazugságot találják ki, hogy vállalkozás formájában beindítják a személyforgalmat Honos állomásról.
Míg a felnőttek hazudoznak, addig a fiatalok szerelemre lobbannak. Legalábbis a kamasz narrátorunk, Zsuzsa Tamás (Rostás Róbert) belezúg a taszári üzemfőnökség vezetőjének lányába (Martinovics Dorina), aki néhány évvel idősebb nála.
Elnézést a hosszú idézésért, de érdemes elolvasni, mert aki megnézi a filmet, ebből a cselekményből semmit sem lát. Nincs szó Taszárról, nincs áruellenőrzésről, így aztán teljesen érthetetlen a két amerikai katona szerepeltetése, akik egyébként, hasonlóan a többiekhez, ha bármikor ellenkező nemű szereplő közelébe érnek, azonnal eltúlzott mozdulatokkal kopulálni kezdenek. Nincs ultramodern mobiltelefonnal végzett ellenőrzés. Nincs remekül élés a taszári áruból. Nincs szó a személyforgalom beindításáról. Zsuzsa Tamás (Rostás Róbert) nem narrátor, alig szólal meg. Nincs taszári üzemfőnökség, nincs ennek vezetője, K. Kiss Csenge (Martinovics Dorina) nem az ő lánya.
Az újságírók aligha a saját ujjukból szopták mindezt, bizonyára forgatás közben adták föl a készítők a cselekményt. Ami önmagában nem lenne még baj. Azt se állíthatom, hogy az eredeti cselekménnyel jobb lett volna a film. De azért az sokat elárul, hogy az alkotók elfelejtették értesíteni a sajtót, hogy nem az a film készült el.
Nem értek a filmkészítéshez, de úgy képzelem, hogy az új koncepció valamikor az alkotási folyamat végefelé született. A már jórészt leforgatott anyagból (így kell mondani, ugye?) próbáltak valamiért valami mást összevágni. Új cselekmény alig van, de a film közepén túl tényleg elkezdődik valami, aztán szerencsére gyorsan be is fejeződik. Még ötlet is van a filmben, persze nem eredeti. És nem azért nem mesélem el, hogy ne lőjem le a poént.
Szegény színészek nem kaphattak túl sok támogatást a rendezőtől, nem lehettek jók a forgatás körülményei. A profik még csak-csak elpöfögnek lendületből, de például Farkasházy Tivadar első jelenetében borzasztóan amatőr, a másodikban már elviselhető.
Van azért jó is a filmben? Igen, négy dolog. Az egyik a Balaton-felvidéki táj, amelyet úgy látszik kötelező beleforgatni minden magyar filmbe (a Bujtor-filmek után most a Terézanyu, Konyec, és persze a többi Szőke-opusz). A másik a már említett két kamaszsszínész játéka. És volt két jó mondat: Olyan szépen haldoklik itt ez a falu. (Vagy valami ilyesmi.) És: Nem vagyok alkoholista, hanem meg vagyok alázva. És a zene se zavart. Ennyi.
A film helyett inkább nézzétek meg Badárt és Szőkét a UPC-reklámokban vagy a film honlapját, mind sokkal profibb. Kötelező vetítést egyedül azoknak rendeznék, akik szerint a kisforgalmú mellékvonalakat a turizmus menti majd meg.
