A Megetetett társadalom című film olyan, mint egy fantáziátlan, de jeles középiskolai dolgozat: körbejárja a problémát, de az érzelgősségen képtelen túlhaladni, így kapunk egy zavaros maszlagot, amelynek az a lényege, hogy szar van a húspogácsában.
Hogy biztosak legyünk benne, elég sokszor elmondják a film során az alaptézist, amelynek eredetét csak sejteti a film, többen is kerülgetik a húspogácsákat gyártó nagyvállalatot, de azon kívül - amely tény rögtön a film elején kiderül -, hogy a cégnél szakképzetlen, mexikói feketemunkások belezik ki a marhákat, túl sok minden nem történik.
De talán a kiindulási pontommal van gond: a film alapját ugyanis egy leleplező cikksorozat, majd pedig egy ebből készült sikerkönyv adja. Vagyis dramaturgiai rugói teljesen mások, a történet inkább követi az oknyomozás, mint egy "valódi" film szerkezetét.
A szerző-forgatókönyvíró, Eric Schlosser egész életműve a szociális érzékenységen alapul, több szociológiai tanulmányát, oknyomozó riportját tartja számon a világ szakirodalma, szakértelmen alapuló tanulmányai méltán lettek híresek. És hírhedtek, elsősorban persze Amerikában, amelynek társadalma - nem először bizonyosodik be - vagy folyamatosan a homokban tartja a fejét, vagy az egyszerűbb álnaiv megoldást választja: az átlagpolgár újra és újra képes meglepődni, ha a problémákat az orra alá dörgölik.
Talán ez vezette Jeremy Thomast is, hogy megrendezze filmjét az addigra már bestsellerré vált Megetetett társadalom: A tuti amerikai kaja sötét oldala című kötetből. Annak ellenére, hogy az utóbbi pár évben több ilyen témájú film is készült Amerikában. Kérdés, hogy például Morgan Spurlock Super Size Me-je után érdemes-e újra nekiesni a multiknak? Sajnos az ember úgy működik, hogy egy idő után megunja, ha ugyanazt a témát sulykolják belé, hasonló eszközökkel. Ugyanakkor nem kérdés, hogy a forgatókönyvíró és a rendező küldetésének tekinti a társadalom megtisztítását a hasonló jelenségektől; a törekvés nemes, dicsérendő, de nem feltétlenül elég ennyi ahhoz, hogy eredmény is legyen belőle.
A film szereplői közé néhány ismeretlen arc mellett olyan hírességeket sikerült beválogatni és megnyerni mint Patricia Arquette, Ethan Hawke, Greg Kinnear, a popsztár Avril Lavigne vagy a szenior kategóriából Kris Kristofferson. Greg Kinnear mellett - aki a zavaros, több szálon futó történetben a legtöbbet látható, így nevezzük főszereplőnek - Bruce Willisnek van csak lehetősége "villantani": néhány perces jelenetében benne van minden: a magabiztos, szemtelen, fölényes amerikait láthatjuk minőségi kiadásban, texasi tájszólással.
Aki pedig borzongásra vágyik: a filmben fel-felbukkannak a húsfeldolgozó üzem munkálatainak gusztustalan részletei, de a pálmát az a mintegy három perces, dokumentumfilmes blokk-értékű részlet viszi, amelyben a vágóhidat láthatjuk, nagytotálban, és végigkísérhetjük szerencsétlen marhák útját a taglótól a húspogácsáig. Van itt minden: belek és vér áradása, több másodpercig mutatott, lenyúzott marhafej, s ha ez nem lenne elég, még azt is láthatjuk, amint az egyik feketemunkás jobb lábát élesben bedarálja egy nagy, ronda, koszos gép.
Mindezek után halkan megjegyzem, hogy az alkotók igazán körbenézhetnének nálunk is, gondoljunk csak a kenyérbe sütött nagylábujj-körmökre és fél patkányokra...
