Idén már augusztusban láttam az év legjobb filmjét, Mielőtt éjfélt üt az óra a címe. És persze ez nyilvánvalóan túlzás, hiszen még csak az év (rosszabbik) felén vagyunk túl, de Richard Linklater alkotása minden szempontból szenzációs: közeli és mély, megrázó és megnevettető, továbbá felteszi az összes kérdést, ami egy kortárs párkapcsolatban felmerülhet.
Hathetes görögországi nyaralás után mi baj lehet, ha van két gyönyörű lányod és egy szerető párod? Minden. Vagyis semmi, de most van idő ezen gondolkodni. Celine (Julie Delpy) és Jesse (Ethan Hawke) ugyanabba a csapdába kerül, mint megannyi házaspár, akik egész évben gürcölnek, aztán a hirtelen ölükbe hulló nyugalmas estét csak veszekedéssel tudják eltölteni. Arra ugyanis nem volt idő már több éve.
De hogy jutottak ide? Egy részét tudjuk – legalábbis azok tudják, akik látták a 18 évvel korábban játszódó Mielőtt felkel a Nap és a 9 évvel ezelőtti Mielőtt lemegy a Nap című filmeket. Az előbbiben megismerkedtek Bécsben, az utóbbiban összejöttek Párizsban, a köztes időszakokban pedig előbb külön próbáltak boldogulni, majd Párizs után már együtt. A három alkotást a készítők nem trilógiaként tervezték, de a karakterek annyira erősek voltak mindkét esetben, hogy szinte önálló életre keltek, történetük követelte a folytatást. Most megint egy napra pillanthatunk bele az életükbe, és nagyon jó érzés találkozni rég nem látott ismerőseinkkel.
Merthogy erről van szó, innen ered az egész film zsenialitása. Alig ismerek olyan mozit, ahol a karakterek ennyire életszerűek, emberközeliek, valóságosak lennének. Veszekedéseik után rögvest megvigasztalnám őket, döntéseik súlyát olykor magamon is érzem, ráadásul a múltjuk ismeretében minden belső poén azonnal leesik. Érdekel a sorsuk, szurkolok nekik. De a legrosszabb az egészben az az érzés, hogy ha ők nem tudnak megbirkózni gondjaikkal, akkor nagy valószínűséggel én sem fogok tudni.
Jesse és Celine ugyanis a Mielőtt éjfélt üt az órában már tökéletesen leképezik korunk tipikus házaspárjait (és ebbe maximálisan beleillik, hogy hivatalosan nem házasok). 18 évvel korábban egy meglepő páros voltak, 9 éve különleges szerelmesek, de a hihetetlen találkozásuk felpörgető ereje elmúlt, egyek lettek közülünk. Pontosan azokat a kérdéseket teszik fel egymásnak, amit mindannyian fel akarunk tenni: ha nem lennének a gyerekek, akkor is együtt lennénk? Vagy: ha most látnál meg a vonaton, akkor is megszólítanál? Ez az éles társadalmi váltás a trilógia korábbi filmjeihez képest minőségi értelemben egyenrangúvá, sőt talán a legjobbá teszi a Mielőtt éjfélt üt az órát.
Akit pedig esetleg a veszekedések elriasztanának, az megnyugodhat, nem erről szól a film, csak egy része. Emellett tele van szeretettel és szerelemmel, humorral, bájjal. Szerencsém volt, mert a terem színültig tele volt, amikor néztem, így átélhettem, ahogy a közönség egésze végletekig beleszeret a főszereplőkbe a könnyedebb részek alatt. És biztos vagyok benne, hogy azokkal is ez történt, akik nem ismerték őket a korábbi filmekből. Az biztos, hogy ha lesz kilenc évvel később esetleg folytatás, arra mindenki kíváncsi lesz. Én biztosan.
Értékelés: 10/10
