Végre nem a Mátyás utcai pincében, hanem - teljesen megérdemelten - a Nemzeti Színház tágas stúdiótermében készíthette el a Stúdió "K" együttese különleges bábprodukció-sorozatának új előadását, a Hamupipőkét. Az új helyszín új követelményeket állít. Van tehát díszlet: az eddigi keresetlenül szétterített drapériák után Szegő György óriási, színes építőkockákból - hipp-hopp - praktikusan átépíthető kastélyt, házat, hintót tervezett. Lett hagyományos kísérőzene: igazi zenekar muzsikál, a Rossini Trió ül kettéosztva a színpad két szélén, és Darvas Ferenc klasszikusokból és félklasszikusokból - A tolvaj szarkából, a Kánkánból - csent dallamokra írt melódiáit adja elő, bár megőriztek valamennyit a korábbi kezdetleges effektek kedvességéből is, milyen jó a piros kislábas sivító "magyar" hangja. Ezzel együtt: intézményesülőben a Stúdió "K" bábszínháza.
A régi erények jórészt túlélték a váltást. Mosonyi Alíz most is levegős, átlátható, jól tagolt szöveget írt, mely egyfelől őrzi a klasszikus mese, az alapul szolgáló Rossini-opera librettójának kontúrjait, másfelől gondosan megújítja annak világképét. Nem csak arról van szó, hogy a szövegbe játékosan belekever postást, szódást, villanyóra-leolvasót. Egyszerűen nem hiszi, hogy a jó magától elnyeri jutalmát. Az emlékeinkben élő sápatag, szánandó kis árva leány ezúttal a sarkára áll: dehogyis bújik el, ha letagadják, és dehogyis mászik elő, amikor kiparancsolják. Kedves, jó és szépséges - ám egészségesen konok és dacos. Más szóval megküzd a boldogságáért - s nem baj, ha a kicsik ilyen mesét látnak. Ebben a történetben a boldogtalanság sem magától értetődő. Nincs született gonosz: az egyik mostohalány kövér, a másik keszeg - ezért zsörtölődnek és parancsolgatnak egyfolytában. A nézőtéri szülők jót mosolyognak azon, ahogy a visszafojtott indulattól vöröslő fülű papa belefárad elsárkányosodott lányai kordában tartásába, hárítaná, úgymond, a konfliktust, és folyton csak aludna. Éretten, kis és nagy nézőit komolyan véve járja körül Mosonyi Alíz fő témáját, a szerelem születését és természetét: a kezdeti, megmagyarázhatatlan varázsütésről éppúgy beszél, mint a sok félszeg tipródásról, gyötrő kételyről s a jó esetben nagy-nagy, kiérdemelt boldogságról.
A nagyobb térben kissé "megnőttek", de őrzik a korábbi stílust és szépek Németh Ilona míves bábjai. Az arcukon megjelenő kissé réveteg, költői-gyermeki kifejezés továbbra is segíti, hogy testük mozgásával bármilyen érzést magukra öltsenek. A Stúdió "K" parányi teréhez képest ez bizony hagyományos kukucskaszínház, távol ülnek a nézők - a rendező, Fodor Tamás gondoskodott arról, hogy szélesebbek legyenek a gesztusok, erősebbek a hangsúlyok, hogy a zene, a hang tagoljon, ritmizáljon, kiemeljen. Messzebbről is élmény a bábok mozgása: remekel Nádasi László, Kakasy Dóra, Nyakó Júlia, Homonnai Katalin, Szabó Domokos, Z. Papp Zoltán, Baksa Imre, Hannus Zoltán és Tamási Zoltán, a Stúdió "K" koncentráltan, fegyelmezetten, alázattal és átszellemülten dolgozó színészcsapata. Beérett a nyilvánvalóan tetemes munka, amivel kidolgozták a számukra szokatlan helyszín arányaihoz igazított beszédes részleteket. "Átjön a rivaldán" minden lehorgasztott fej bánata, az érzékeny, rebbenő csuklók izgatottsága, a néma hátak szomorúsága, a levegőben röpülő testek szó szerint szárnyaló boldogsága, felerősíti a bábjátékot a fekete pólóban-nadrágban mozgó színészek mimikája. Virtuóz megoldások is születtek, az Andris inas vezényelte fényképezkedés találó karikatúrába torkolló akrobatamutatványa mindenképp az. Komoly, szép, professzionális gyermekelőadás a Hamupipőke.
Lesznek, akik visszasírják a hőskort, a képzelőerőt mozgósító házilagos hatások báját, a játék testközeliségét, a légópince intimitását: ők azok, akik még egymás ölében-nyakában ülve szorongták végig a maroknyi lelkes beavatott egyikeként a Csipkerózsikát vagy a Rózsa és Ibolyát - miután fülükbe jutott, hogy remek gyermekelőadások láthatók a városban, a föld alatt. Most sokan elolvassák a Nemzeti plakátjait. Megjegyzik majd az együttes nevét. Elhozzák a gyerekeiket - és ez így jó.