Mit tehet egy titkárnő azzal a szép hajával, ha hárman is vetélkednek a kegyeiért: az igazgató, a fia, meg a könyvelő? És mit tehet az igazgató lánya, ha nem mehet az éhenkórász festőhöz, akit szeret? Leginkább is hívja Máli nénit, a szegény rokont, aki minden problémát megold, törülközőt aggat az egyik hasra és Jolly Jokerként használ egy már nagyon is létező kislegényt, rossz hírbe keverve a másik körülzümmögött lányt.
Csomós Mari Máli nénije passzív csodatevő. Csak sejtet, de nem állít, katalizál, de nem irányít, hagyja, hogy a bajbajutottak kavarják össze a szálakat, s mikor már minden a feje tetejére állt és a delikvensek azt sem tudják, fiúk, avagy lányok, kis lökést adva a történetnek, engedi, hogy kibogozódjanak a szálak. Amália nem a szerelmesek iránt érzett szeretetből egyengeti a révbe vezető utat, nem jótét lélek, nem irgalmas szamaritánus. Máli egyetlen emberért szerez szerelmet, házasságot, s rendet a káoszba: elaggott, gyermekké vált, éhenkórász társáért, akit végre jóllakathat a tehetős rokonok pénzén. Csomós tágra nyílt szemekkel figyeli az őrületet maga körül, megbocsátó mosollyal nyugtázza a sietők riadalmát, bölcsen sóhajtva ücsörög - ő már nem siet sehová.
Jordán Tamás kedvesen pergő előadást rendezett Füst Milán sokáig lappangó komédiájából. Minden a helyén van itt, félreértés és kavarodás, s a mulatságos figurákban rejtőző, leleplezett titok. Szervét Tibor mohón szervezkedő parókás igazgatófiúja szerelme mögött az undor, Csankó Zoltán kedvese kanalát érzékin nyalogató, álmatagon rajongó könyvelője mögött a fellobbanó kivagyiság, Szombathy Gyula hatalmával visszaélő, erőszakosan szerelmet követelő igazgatójában az öregségtől való félelem tűnik elő. Szávai Viktória szelíden kiszolgáltatott titkárnőjéből a hisztérika, Schell Judit emancipált flegmaságából az anyai aggodalom tör fel, míg Keres Emil remek epizódjában a gyermektől csokit csóró aggastyán semmit nem értő öntudata.
