Az elmúlt nem több mint tíz évben tüneményes karriert futott be a mobiltelefon szerte a világon. Kezdetben kiváltságos fontos emberek, illetve az őket majmoló nímandok játékszere volt csupán, mára szinte mindenki számára elérhetően játékszer, hírforrás, kommunikációs eszköz, fényképezőgép és ki tudja még, mi minden. A Mobil című film talán az első a mozikban, amely fő cselekményszervező elemmé, majdhogynem főszereplővé léptette elő ezt a tenyérnyi elektronikus eszközt.
Ülünk az olajoshal-konzervet modelláló tömegközlekedési eszközön, kolbászszagú lehelet fertőtleníti a tarkónkat, esernyő hegye a lengőborda alatt fúródik befelé kb. 10 cm mélyen, még az ezelőtt három megállóval komoly közelharc árán szerzett ülőhelyről sem lehet nyugodtan kibambulni az ablakon, mert velünk szemben terpeszkedő szeplős csitri (hosszúcombú hölgyemény, cekkeres néni, okos-szemüveges oktondi egyetemista, szómenésben szenvedő villanyszerelő, a megfelelő személy tetszés szerint behelyettesíthető) természetesen a lehető legelviselhetetlenebb hangfekvésben, hallhatólag több órája folyamatosan csicsereg, csacsog, kelepel, magyaráz, susog és búg a mobiljába. Ráadásul, a közlendője se nem szórakoztató, se nem informatív, mégis oktalanul és tudatlanul osztja meg az őt szűk körben körülvevő, mintegy 20 főnyi tömeggel. Rendszerint a dolgot súlyosbítja, amikor a fölénk kérdőjelként behajoló biztonsági őr-kinézetűnek a bomberja zsebében is megcsörren az az izé... Vegye már fel azt a rohadék telefont, ami már órák óta csöng!!! Ja, hogy ez az enyém??? Ööö....Igen, tessék?
Larry Cohen, aki már egyszer rákattant a Fülkével a telefon vezetékes változatára, most valószínűleg az íróasztalán heverő mobilján akadt meg a szeme. Vagy azért, mert folyamatosan csörgött, vagy azért, mert meg sem szólalt, nem ez a lényeg. Ellenben, mi történik, ha valakinek egyszer megcsörren kézikészüléke, és egy hallhatóan remegő, halálravált hang a segítségét kéri. Nem tudom, a script írása idején a bluetooth technika ismert volt-e már, valószínűleg nem, mert ha igen, akkor a filmben szereplő helyes, ám nyugati parti szörfös srácokhoz méltóan kellően üresfejű ifjú nevetve kilőtte volna a fals hívást. Nem így történt, és ez egy kifejezetten ötletes, szórakoztató akció-krimihez vezetett.
Persze, mi itt Kisközép-Európában ismerjük már a telefonhívások összegabalyodásából adódó vicces és/vagy tragikus helyzeteket, akik nem eszméltek még a digitális telefónia beköszönte előtt, azok is hallhatták Kern András zseniális rádiókabaré-számát, azt a kivehető ajtós NDK turmixgépeset, akik meg igen, azok tudják is ezt. 90 előtt a nagyival folytatott 20 perces telefonbeszélgetés alatt információkat kaphattunk a kiskundorozsmai aratás eredményeitől Mancika abortuszán keresztül a Fradi-meccs állásáig, úgy, hogy minderre nem is voltunk kíváncsiak. A rendzser volt ennyire áthallásos. Amúgy fogalmam sincs, hogy egy előzőleg baseball-ütővel szétcsapott hagyományos telefonkészülék drótjai egyfajta női logika szerint összecsavarva hívást eredményezhetnek-e egy tök véletlen kiválasztott mobilra, fogadjuk el, hogy igen. Mert akkor nem fogunk jól szórakozni ezen a filmen, ebben az ínséges időben ez pedig luxus.
Korrupt zsarukat véletlenül leleplező civil ügyét láthattuk már sokszor, David R Ellis rendezőnek ezzel az okosan végigvitt mobiltelefonos trüvájjal sikerült ezt a krimis közhelyet alaposan felfrissíteni. Persze, kell egy jóarcú bűnüldöző is, ennek megnyerte a független filmek egyik állandó sztárját, William H.Macy-t, ez egyben lehet a védjegye is a filmnek, a megmentendő családanyának pedig a mára kissé elfeledett Kim Basingert, aki úgy látszik későn érő típus, már így színészileg. Mára beért. A hívását fogadó felet, Chris Evanst pedig biztosan látjuk még, ő még csak most kezdi a pályát. Apropó, pálya. Egy olyan jó hosszú hétvégi bulizós bevetés elé tökéletes választásnak tűnik ez a mozi, a vetítés alatt azonban a mobilokat ne felejtsék el kikapcsolni!
