Ez egy divatjamúlt film, tükörrel díszített mézeskalács mese, és ezt tudja is magáról. Az alsó néposztályok kenyerén, jobban mondva kenyértelenségén tengődő nevelőnő megmutatja az uraknak és úrhölgyeknek, hogy mi fán terem a tisztesség, pedig szándékai inkább táplálkozási, mintsem világjobbító jellegűek. Ha nevezett urakba és úrhölgyekbe csak egy cseppnyi valódi rothadtság is szorult volna, elmehetnének hősnek egy Hunyady Sándor-novellába is, de ezek csak amolyan tessék-lássék, ártalmatlan gerinctelenek, esélyük sincs az igazi kétszínűségre. A díszlet ugyan hozza a harmincas évek angol szalonkultúráját, a küszöbön álló háborút pedig a London felett elhúzó gépek jelzik, de Miss Pettigrew-ból így sem lesz a valósággal kapcsolatot tartó szalonna (bacon). Hogy is lenne, amikor iskoláit Mary Poppinsszal egy padban végezte, csak neki egy kitartott, gyermeteg dizőz jutott pesztrálandó, aki egyik szereposztó díványról libben a másikra. Szegény lány, a sok díványtól nem látja az igaz szerelmet, de segít neki a Miss, és akkor ennyiben is maradhatnánk (két csillag). Ha a főszerepeket történetesen nem Frances McDormand és Amy Adams alakítanák. Előbbit aligha kell bemutatni, utóbbi viszont még nem húzónév, pedig remekül bírja a vígjátéki iramot Coennéval. Akkor is jók, ha túlmozogják, akkor is, ha elérzékenykedik a cirkuszt - a filmes körülményektől (sztori, egyebek) független élvezet az, amit csinálnak. Talán még a telefonkönyvet is képesek lennének eladni. Jobban meggondolva épp azt vettünk tőlük.
