Nincs is jobb a hűvös téli esték elől a vetítőterembe menekülni. A Szökőhév varázslatos tájakkal, sármos és bájos szereplőkkel, valamint a tucat-romantikus komédiától szokatlan, sokkal kidolgozottabb kapcsolatábrázolásával várja a nagyérdeműt.
Anand Tucker eddig a lélek mély bugyraiban vájkálva készítette filmjeit, igaz, inkább kisköltségvetésű, nem annyira híres alkotások fémjelzik útját. Nagy áttörést jelenthetett volna, ha megrendezheti Az arany iránytűt - eredeti felállásban ugyanis rá várt volna a megtisztelő feladat -, de a projekt utóbb Chris Weitz karmai közé került. (Azt hiszem, nem vagyok egyedül, ha azt mondom: biztos, hogy Tuckerrel jobban jártunk volna.) Legelső nagyjátékfilmjét Antoine de Saint-Exupéry életéről forgatta, A repülés hercege címmel. Ezt követte egy testvérpárról szóló remekmű, a Hilary és Jackie, melyben a két címszereplő nő kapcsolatába beszivárogó irigységet és féltékenységet ábrázolta. Az eladólányban sodródó, szinte életképtelen szereplőivel filozofált a szerelemről és annak állandó kudarcairól. Filmográfiáját tekintve kilóg a sorból e legújabb könnyed mozija, a Szökőhév, melyben az életét percre pontosan eltervező és beosztó Anna (Amy Adams) hiába várja, hogy barátja (Adam Scott) megkérje a kezét. Hála egy régi ír hagyománynak, saját irányítása alatt tarthatja a dolgokat, és elindul, hogy február 29-én férjül kérje választottját. Dublinba vezető útja azonban rögösebbre sikerül, mint gondolta, és a nőkből kiábrándult Declan (Matthew Goode) segítségére szorul.
Ebben a történetben Írország legalább annyira kulcsszereplő, mint a fent említett aktorok. A gyönyörű tájak mellett az alkotók a létező összes sztereotípiát felsorakoztatták az írekkel kapcsolatban, ráadásul egyfolytában rá is játszanak, például a babonásságukra (a helyiek nem is tudják, mi hoz szerencsétlenséget, de valami biztosan). A közlekedés se igazán kiváló ezen a helyen, s ezt nem győzi a szerelmes road movie cselekményformáló erejévé formálni az alkotógárda. Gyanús, hogy az Amerikától távoli, "egzotikus" helyszín használatának ötlete az egyik forgatókönyvírótól, Deborah Kaplantől származik, hiszen ugyanezt a csavart vetette be a Boldogító talánban is, csak ott a hasonló szerelmi háromszög Skóciában csúcsosodott ki. Egy-két kivételtől eltekintve (például Házasságszerzők) az Írországban játszódó filmek népük történelmével és hányattatott sorsával foglalkoztak, úgy mint Jim Sheridan Apám nevében és az Őt is anya szülte c. opusai, Neil Jordan Síró játéka és Michael Collinssza, vagy az utóbbi időkben a Paul Greengrass-féle Véres vasárnap, és Ken Loach-tól a Felkavar a szél. Nos, Tucker Szökőhévje nem rokonítható e nemes alkotásokkal, itt ízig-vérig romantikus komédiáról van szó, a maga kiszámíthatóságával és jólfésültségével.
Ez a kiszámíthatóság pedig régi ismerősként majdnem minden szerelmesfilmben visszainteget. (Talán sokan nem is néznék, ha nem így lenne? Képzeljük el, ha egyszer a lány az arrogáns tenyérbemászó alak mellett maradna egy kedves, érzékeny fiú helyett. Vagy ha győznének a Ted Hamiltonok.) A recept tehát a szokásos: eleinte egymás idegein táncol Mr. Ej, Ráérünk Arra Még és Miss. Precizitás, hogy aztán a másikban oly gyűlölt tulajdonságok előbb tisztelendővé, majd szerethetővé váljanak. Csakhogy ami a Szökőhév esetében más, és kifejezetten pozitív csalódásként éri a nézőt, hogy egyrészt ez a folyamat ábrázolva is van, így megvannak azok a pillanatok, amikor nyakon csíphetjük a szárnyukat bontogató érzelmeket. Nem csupán két mosolyt majd egy világmegváltó csókot látunk, Tucker folyamatában ábrázolja az átalakulást. Másrészt pedig itt van ez az ír szál és persze Declan karaktere, akinek humora és akcentusa rögtön leveszi lábáról a közönséget . Egyébként maga a rendező is azt nyilatkozta, hogy véleménye szerint nem lehet egy ilyen műfaj keretei között meglepni a közönséget, inkább arra kell hát koncentrálni, hogy a szerelemig való eljutás érzelmesebb, árnyaltabb és érdekesebb legyen. Nem hazudott.
Bizony nincs is meglepetés, az utazás viszont felettébb kellemes. A börleszkszerűen gombolyodó szerencsétlen véletlenek vicces kimenetele, a szeszélyes időjárás ellenére is vonzó környezet, az igazi nővé érő Amy Adams és a sármos Matthew Goode remek kikapcsolódást nyújthatnak a hideg téli estéken. Az eredetiségről pedig mindenki hozza meg saját ítéletét, s gondolja át, milyen szinten engedi meg a műfaj az újrahasznosítást (például hogy a Jóbarátokban már láttuk a "pénzfeldobós - mindenképpen te veszítesz" játékot, vagy hogy a Randiguruban már találkoztunk az itteni esküvőn elhangzotthoz igen hasonló mondókával). A feliratos verzió billentheti a mérleget még inkább a jó ítélet felé, mivel így nem vész el a filmet a futószalagról kiemelő, varázslatos ír atmoszféra.
