A színész arról is beszélt, hogy hogyan segített neki Robert Downey Jr.
2021 januárjában még Armie Hammer számított az egyik legfelkapottabb hollywoodi színésznek. A Social Network – A közösségi háló, a Szólíts a neveden és A Manderley-ház asszonya sztárja egy nap alatt vesztett el mindent, amikor az Instagramon kannibalizmus-fétissel vádolták meg, nyilvánosságra hozva a privát üzeneteit. Több nő szexuális zaklatással, egyvalaki pedig nemi erőszakkal vádolta meg, így a Los Angeles-i rendőrség is nyomozást indított ellene.
A színész ázsiója mindezek miatt annyira lecsökkent, hogy összes, épp futó projektjéből kirakták. Felesége beadta a válópert, ő pedig, hogy a gyerektartást fizetni tudja, egy kajmán-szigeteki szállodának kezdett üdülési jogokat értékesíteni.
2023 májusában az ügyészség vádemelés nélkül lezárta a színésszel kapcsolatos vizsgálatokat, de Hammer továbbra is nemkívánatos személynek számít a szórakoztatóiparban. A színész most több podcastbe is meghívást kapott, köztük Piers Morgan műsorában, ahol részletesen beszélt az ellene felhozott vádakról, és arról, hogyan változott meg az élete a botrány kipattanása óta.
Kannibalizmus?
Hammer határozottan visszautasította azokat a vádakat, hogy kannibál lenne, amikor Morgan nekiszegezte a kérdés.
Tudja, mi kell ahhoz, hogy valaki kannibál legyen? Meg kell enni valakit ténylegesen.”
A színész tagadta, hogy emberhúsra vágyott volna, az ezzel kapcsolatos üzenetek csak egy szexuális játék részei voltak az állítása szerint. Azt is elmondta, hogy a kontextusból ez világosan kiderülhetne, de azokat a hasonló hangnemű üzeneteket, amelyeket a vádakkal előálló nő küldött neki, ő törölte, mivel akkor még házas ember volt. A nyomozás idején az ügyvédei kérték a Facebookot, hogy ezeket a törölt üzeneteket állítsák vissza, és a rendőrség ezekbe be is tekinthetett – Hammer szerint ez is közrejátszott abban, hogy megszüntették az eljárást.
Nemi erőszak?
Hammer tagadta a nemi erőszakot is, állítása szerint csak konszenzusos BDSM-aktusokról volt szó. A későbbi vádlója ötlete volt, hogy játsszák el ezt a szcenáriót, tőle kapta meg a „szkriptet” is: egy Starbucksból kellett hazáig követni a nőt, aztán „betörni” a lakásába, de amikor kiderült, hogy az ajtó zárva van, a nő maga nyitotta ki neki. Hammer szerint amúgy a BDSM világába is ez a nő vezette be.
Megbélyegzés?
Paige Lorenze, aki négy hónapig volt kapcsolatban a színésszel, azt állította az HBO dokumentumfilmjében, a Hammer házában, hogy a férfi egy késsel belevéste a monogramját az ágyékába, majd utána nyalogatta a vért a sebből.
Hammer szerint itt is volt egy forgatókönyv, amit előzetesen megbeszéltek, és valóban belekarcolt egy 'A' betűt a nő bőrébe egy kés hegyével, de vérivásról szó sem volt.
Még csak nem is vérzett. Inkább olyan volt, mint egy karcolás... Ez ahhoz hasonló, mint amikor a párok a saját monogramjukat tetováltatják egymásra".
Morgan ezután azt mondta Hammernek, hogy sokkolta a beismerés, amire a színész így válaszolt: "Igen, azt hiszem, néhányaknak valószínűleg nagyon furcsán hangzik. Másnak meg valószínűleg nagyon romantikus gesztusnak."
Robert Downey Jr.
Megírtuk korábban mi is a Vanity Fair értesülését, mi szerint Robert Downey Jr. támogatta Hammert és családját azzal, hogy kifizette a hathónapos kezelését a Guest House nevű méregdrága rehabilitációs intézetben, és kölcsönadta egyik házát Hammer két kisgyerekének és a feleségének.
- mondta most Hammer, de azt tagadta, hogy Downey Jr. fizette volna a kezelését. Helyette ezt a tanácsot adta neki:
Ülj le, fogd be a szád, minden rendben lesz.”
Arra a kérdésre, hogy ki segítette még, így válaszolt:
„Nem akarok senki mást belekeverni ebbe. Számos ember van, aki rendkívül segítőkész volt, és hihetetlenül hálás vagyok ezért.”
Egy nevet azért említett: a Szólíts a neveden! olasz rendezője, Luca Guadagnino végig mellette állt.
Bűnbánat
Egy másik podcastben, Bill Maher műsorában Hammer arról is beszélt, mit rontott el az életében.
Hammer állítása szerint már három éve józan, miután drog-, alkohol- és szexfüggősége miatt elvonóra ment.
A folytatás
Hammer továbbra sem kap filmes ajánlatokat, de egy barátjával jelenleg egy önéletrajzi ihletésű forgatókönyvön dolgozik. Mégis azt állítja, hogy nincs benne keserűség.
Most viszont azt állítja, hogy soha nem volt még olyan boldog, mint most, hogy már „megjárta a poklot.”
via: Far Out / THR / USA Today