Nagypapa és unokája, japán és kínai, aki elterült, szegények, még szegényebbek, repperek és cigány hegedűsök, Garas, Kállai, Törőcsik, a középnemzedék és az egészen fiatalok egy bérházban. Mesterségesen generált teljes káosz a Noé bárkája című filmben.
A filmet a 18 év után újra rendező Sándor Pál szerint ugyanis "olyan élhetetlen és kibírhatatlan [...] a mi kicsi, posztszocialista országunk, [...] az emberek annyira elbeszélnek egymás mellett, már ha beszélnek, [...] és hogy az már szinte fáj". Ez jó is volna, nemes gondolat. De a film valójában nem erről szól. Milyen szerencse...
A film alaptörténete ugyanis - a nagypapa és kissé züllött unokája a ház állandóan pörlekedő lakóinak összefogásával megnyeri az ország nagypapája címet - csupán keretnek tűnik egy óriási jutalomjátékhoz. Mert mit látunk? Valóban, a lakók tényleg komplett idióták, füstöl az egész a méregtől, de a nagy házban kis emberi sorsokat találunk. A film talán legjobb jelenetében mindenki egyesével bekopog az ügyeletes öreg bácsihoz, Tálas Aurélhoz, és kér a ház közös ötmillás fődíjából. Ki egy standnyi virágot kér (vajh minek...), ki 2 kilót az új kliphez, mások egy vágott disznót vagy repjegyet New Yorkba, hiszen világhíres színi iskolája van. Van család, amely csak 4 pár cipőt kér az őszre - a kicsinek még nem kell.
Talán inkább ezen a mikroszinten lett nagyon jó az alkotás. Egészében nézve meglehetősen sablonos, s ha a film tényleg le akart állni moralizálni, akkor nagyon mellélőtt. Azt is mindenki tudja, ki lesz a fődíj győztese, s azzal sem árulok el nagy titkot, hogy az áhított Harley-nak is lesz gazdája. A lehető legjobbat inkább az apró nüánszokban kapjuk. Jó látni, hogyan lehet karakterekkel (Alföldi Róbert, Ganxsta, Pindroch Csaba, Jordán Tamás, Szabó Győző stb.) pillanatok alatt emberi sorsokat sejtetni. De még jobb látni, hogyan lubickolnak a nagy öregek: az epekedő szerelmes Törőcsik Mari, a megfáradt öregember Kállai Ferenc, no és persze a hős nagypapa, az örök fiatal Garas Dezső, aki - mint régi-új Minarik, a mai Stock, ugyanolyan snájdig, de végtelenül link alak, aki már nem bírja ezt a sok változást, de azt azért tudja, hogy a kebabot héjastúl eszik..
Nagyon is nézhető, de sajnos nem sokszor nézhető mű a Noé bárkája. A régi idők focijának Edéje újra felveszi a kesztyűt, hiszen Minarik, a mosodás ismét kicsit misztikus, kicsit szertelen és bohó, amolyan szeretnivaló csirkefogó. Ám az eszementen jó színészi alakítások mellett igencsak lehúzó tényező a szponzor nagyon erőteljes, tolakodó jelenléte. A telt moziterem már kínjában röhögött az ertéelles fókuszos kis riportfilmen, amelyben a játék előkészületéről van szó, s ahol még azt is megtudjuk, hogy a celebek unokájukkal az erkélyről pisilnek és hogy a nagy melegben a jó versenyző sok sört inna. Kár az ilyenekkel elrontani 100 perc önfeledt szórakozást.
