Ugye csak kevesen kaptál fel a fejüket, hogy a hazai mozik a héten a műsorukra tűzték a Tökmag és Gázolaj - Vakáció négy kerékent, az új Michel Gondry filmet? Pedig pár éve Gondry még igazi szupersztárnak, vizionárius művészfilmes rendezőnek számított, akit nem csak hazájában, Franciaországban tartottak nagyra, de még Hollywoodban is keresték a kegyeit – ám a munkássága az elmúlt években igencsak vegyesre sikerült. Lássuk a jót és a rosszat!
Tajtékos napok (2013)
Ha valakinek kézre állt Boris Vian szürreális kultregénye, az a nagy álmodozó Michel Gondry, aki szereti saját maga elkészíteni elborult díszleteit, amikkel most megtölthette az egész vásznat. Ráadásként a két főszerepet, Colint és Chloë-t két igazi francia színészkedvenc, Romain Duris és Audrey Tautou játszotta, nagy is volt a várakozás, de a Tajtékos napok üres lufi volt, nem kapott jó kritikákat, kevesen nézték meg, valahogy az egész Vian-Gondry világ öncélúnak, egész egyszerűen soknak tűnt. Pedig jól nézett ki a kocsi, amelyek nincs kereke, hanem rezgő lábakon halad előre, átjött a koktélzongora is, amit Colin talált fel, csak a szerelmi történet nem működik: túl különc, túl negédes, és ami a regény lapjain élvezetes, pikáns és eredeti volt, az itt messze nem az.
Zöld darázs (2011)
A képregény-feldolgozások és szuperhősök k9orát éljük, legalábbis a moziban, amikor iszonyú nagy pénzekből többnyire nagyon izgalmas, látványos szuperprodukciók jönnek létre, vagyis lett volna hely egy eredeti, saját hangvégtetű szuperhősnek, ami követi is a trendet, de szembe is megy vele – a Zöld darázs csak az elsőt teljesítette, de nem talált saját hangot, szuperprodukciónak pedig aligha nevezhető. Hőse a léhűtő Britt Reid, aki apjától egy médiabirodalmat örököl, de nem tud vele mit kezdeni. Itt lép a képbe apja egykori titkára, a hűséges Kato, aki képzett harcművész, és aki ráveszi hősünket, hogy végre valami hasznosat tegyen az életben: a Zöld Darázs nevű szuperhős álcája alatt harcot hirdet a bűnözés ellen. A forgatókönyvet ugyan az összeszokott Evan Goldberg és Seth Rogen szerzőpáros jegyzi, sőt, Rogen vállalta a főszerepet, aki mellett Cameron Diaz és Christoph Waltz is feltűnik, de a végeredmény csak egy rakás idétlenkedés és fel és alá rohangálás.
Tekerd vissza, haver! (2008)
A film roppant szimpatikus tisztelgés a mozi hőskora, a filmkészítés és minden agyament amatőrfilmes előtt – és ezzel Gondry egy kicsit haza is beszélt. Hőse két léha videótékás, akik egy nap kénytelenek pótolni a téka megsemmisült filmkészletét – mivel egy mágneses mező törölte a kazetták memóriáját. A nagy klasszikusok házilag készített saját, „svédelt” verziói váratlanul sikeresnek bizonyulnak. Neki is látnak, hogy újraforgassanak egy sor nagy mozifilmet a Szellemirtóktól kezdve egészen a King Kongig, így végül a videókölcsönzőt és a helyi közösségi életet is felvirágoztatják. A film ugyan amolyan egypoénos sztori, de Jack Black és a rapper/színész Mos Def dinamikus duója azért egy darabig viszi a háton az egészet.
Az álom tudománya (2006)
Az Egy makulátlan elme sikere után Gondry bármit megtehetett, és most egy nagyon is francia filmet szeretett volna csinálni, saját forgatókönyvből, saját történetet. Hőse olyan különc, mint ő maga: Stéphane húszas éveiben járó fiatalember, akinek gondot okoz, hogy az álmait elkülönítse a valóságtól. Miközben unalmas munkahelyen dolgozik, szendergés közben a Stéphane TV karizmatikus műsorvezetőjeként dolgozik. Azután találkozik a szomszéd lánnyal. Stéphanie-t kezdetben elbűvöli az ifjú kedvessége, ám zavarba jön annak különös viselkedése láttán. Ha már ébren képtelen megtalálni az utat a lány szívéhez, Stéphane álmában próbálja megkeresni azt. Gael García Bernal és Charlotte Gainsbourg párosa roppant bájos, s mivel javarészt álmokról van szó, nehéz belekötni a kedves történetbe, 
Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004)
A forgatókönyvíró Charlie Kaufman és a francia rendező közös munkakapcsolata nem indult jól: Gondry első rendezése, a Libidó - Vissza az ösztönökhöz gyengécskére sikeredett, de a második próbálkozás beírta magát a filmtörténetbe. Kaufman mindent és főleg önmagát megkérdőjelező tépelődése és Gondry szárnyaló fantáziája csodás elegyet alkotott, izgalmas, költői, művészi, de nem művészieskedő, és rendkívül személyes. Ehhez jött egy fantasztikus páros: Jim Carrey, aki az Ember a Holdon után újra bebizonyította, hogy alkalmas drámai szerepre és a mindig bámulatos Kate Winslet. Ők Joel és Clementine, akik valahol szerelmük végén járnak, és a lány úgy dönt, hogy egy új eljárás segítségével kitörölteti emlékezetéből kapcsolatuk minden emlékét, mire a sértett férfi is úgy dönt, ő is törli a lány emlékeit, ám kiderül, erre még fizikai úton sem képes. 
