Woody Allen szinte minden évben készít egy filmet, ám az alkotásai a magyar filmforgalmazásban megszokott módon, jókora késéssel érnek el hozzánk. A tepsin frissen illatozó új filmje, A jáde skorpió átka helyett tavalyi sütésű vígjátékát, a Süti, nem sütit láthatjuk idén a mozikban. A bugyuta magyar címért külön köszönetet mondhatunk a zseniális forgalmazónak...
A rendező szokásához híven magára osztotta a főszerepet, egy Ray Winkler névre hallgató piti bűnözőt alakít, akinek egyszer csak a szokásosnál is ostobább ötlete támad: kitalálja, hogy hasonlóan szerencsétlen haverjaival kibérel egy megüresedett üzletet, és a pincén át alagutat fúrva a szomszédos bankig, kirabolják azt, jól. Bele is vágnak a dologba, Ray feleségét, Frenchy-t pedig ráveszik, hogy fogjon sütemény árusításba az üzletben, ezzel elterelve a figyelmet az akcióról. Míg a három fickó a pincében munkálkodik kisebb-nagyobb katasztrófákat okozva, ám minden eredmény nélkül, addig a föld fölött Frenchy édességei egyre népszerűbbek lesznek. Mielőtt észbe kapnának, hatalmas vállalkozássá növik ki magukat, és vérbeli újgazdagokká válnak - rengeteg pénz, semmi ízlés.
A film idáig könnyű és élvezetes, mint egy mentolos édesség, különösen a tesze-tosza Ray és a trampli Frenchy közötti párbeszédeken lehet dőlni a röhögéstől. Woody Allen ugyanazt a karaktert játssza, amit lényegében az összes filmjében, a zsenialitása éppen abban mutatkozik meg, hogy még mindig nem vált unalmassá, újra és újra megnevettet. Ezúttal nem szerepeltet jó nőket maga mellett, sehol egy Uma Thurman vagy Julia Roberts, feltűnik viszont egy értifogyi nőrokon, további ízzel gazdagítva a sütemény alapanyagát.
Azonban úgy tűnik, a cukrász a munka közben félúton elveszítette az ízlelő érzékét és a könnyű édességbe oda nem illő hozzávalókat kevert. A meggazdagodott házaspár mellett megjelenik a haszonleső David, akit Hugh Grant alakít meglehetősen egysíkúan. A feleség belehabarodik a - szerepe szerint sármos, valójában dögunalmas - férfibe, és innentől kezdve a film egyre jobban ellaposodva, meglehetősen sablonos forgatókönyv szerint jut el a befejezésig, amikor is minden jóra fordul.
Sajnos Woody Allen - számomra érthetetlen okból - szükségesnek látta, hogy olyan közhelyes morális tanulságokat préseljen a filmjébe mint az, hogy "a pénz nem boldogít" vagy hogy "az igaz szerelem legyőz minden akadályt". Ettől még élvezhető ez az alkotás, csak van egy furcsa, kissé kellemetlen mellékíze. Olyan, mint Frenchy mentás-tonhalas sütije.
