Míg mi magyarok az érzelmi skálán a búskomortól a legsötétebb tónus, erőteljes halálvággyal színezett életérzést tudhatjuk sajátunknak a filmvásznon, a franciáknál a pikáns humorral fűszerezett szerelmi problematika testesíti meg a mozis zsánert. Az egyik legújabb keletű import, a Maradok! a francia filmek és pörgős párbeszédekre kihegyezett történetszövés hagyományait folytatja, némi x-generációs emancipációs maszlaggal és tömény adag romantikus civódással megspékelve. A központi témaként szerelmi háromszöget feldolgozó értelmiségi komédia a nemzetközi vizeken is "ütős" kategóriába sorolható szereposztással erősítve száll ringbe az amerikai szellentős-böfögős futószalagon nyomatott celluloidszeméttel, szerencsére inkább több, mint kevesebb sikerrel.
A boldogtalanul egyhangú sivár házasságban háziasszonysorsba kényszerített gyönyörű Marie-Domenica (Sophie Marceau, természetesen) egy nap besokall, a hátébé sivár imidzsét eldobva a "végzet asszonyává" nemesülve kiteszi egó-túltengésben szenvedő férjét, és izgalmas szerelmi viszonyba kezd egy érzékeny lelkületű figurával. Az arrogáns ex (Vincent Perez) azonban nem tágít, lepaktál a szeretővel (Charles Berling) és olyan vad csatározásba kezd az elveszített, ám hőn szeretett nő visszakaparintásáért, hogy az abszurd és groteszk szituációkba belefáradó Marie-Do a végén az öntelt karrieristából papucsférjjé szelídülő férj mellett maradjon.
A hétköznapi alapkonfliktusból kiinduló történet mozis vígjátékká adaptálásának nemes feladatát a projekt minden résztvevője kiválóan teljesítette, Vincent Perez gyanút keltően hitelesen hozza az önimádó nagyképű allűr-csávót, a szeretőt alakító Charles Berling alakítása Pierre Richardra hajaz, Sophie Marceau korrekt játékát pedig varázslatos, sugárzó szépsége tökéletesíti. A sztori kicsit sablonos, néhol kicsit unalmas, a főszereplő trió fergeteges hálószobai szcénája azonban kárpótol a forgatókönyvben és a rendezésben felfedezhető hiányosságokért.
