A legendásan depressziós Nick Cave két évvel a Jesse James előtt megújította a műfajt. Az ajánlatban Brad Pitt helyett a kockahasú Guy Pearce mereng az ausztrál sivatagban, ahol nincsenek jók, meg csúfak, csak nagyon rosszak. Pont ezért tetszett mindkét kritikusunknak.
Vesszen a western, éljen a western! - 9/10
barb
Kétféle nő van. Az egyik kislány korában féltőn ragasztgatta össze a Nagy Indián Könyv ronggyá olvasott lapjait, majd felnőve a két-három napos izzadságszagú pasikra bukik. A másik már lánykorában is halálra unta magát a dakota történeteken és később is undorítja a csatakos haj. Az utóbbi csoportba tartozó nőknek sürgős mosogatni valójuk támad, ha pasijuk bejelenti, hogy Clint Eastwood film megy a tévében, míg az előbbiek táguló orrlyukakkal huppanak a családi kanapéra. Most végre a magyar mozikba is eljutott a mű, ami egyesítheti a női nemet a westernben, Az ajánlat.
A Nick Cave forgatókönyvéből készült mozi több szempontból különleges: Ausztráliában játszódik, szereplői shinto költők, mesemondója pedig Dosztojevszkij. Az ajánlat hangulata olyan, mintha elképzelnénk Charles Bronsont, amint pisztolypárbaj közben egyszer csak megálljt int, elszaval egy verset a szélről, a napról és a csillagokról, megpaskolja a lova nyakát és csak aztán lövi le ellenfelét. Ebben a filmben a hullarészeg fejvadász egy Shakespeare-színész hanghordozásával és modorosságával tudakolja ivócimborája nevét, a barlangba bújt körözött bűnöző pedig az égnek sóhajtja, hogy a szeretet és a család a legfontosabb.
Hogy ezen mégsem tudunk röhögni, az a nagyon erős történeten múlik. A hírhedt Burns fivérek ugyanis kiirtottak egy családot, a várandós asszonyt megerőszakolták, a férjét szitává lőtték, és aztán hárman kétfelé futottak. A bűn felháborítja az egész települést, mindenki kötélen akarja látni a gyilkosokat, Stanley századost (Ray Winstone) - akit azért rendeltek ide, hogy civilizálja ezt a földet - még a felesége (Emily Watson) is tüzeli, mivel az áldozat a legjobb barátnője volt, és minden éjjel a meggyilkolt magzattal álmodik. A kapitány ultimátumot ad a középső testvérnek, Charlie-nak (Guy Pearce), vagy kilenc napon belül elfogja és megöli a bátyját, Arthurt (Danny Huston), vagy felkötik az ártatlan legkisebbet, Mikey-t (Richard Wilson). Az ultimátum aztán balul sül ki, az igazság szilánkjaira hullik és a sivatag egyetlen rózsakertjét véres lábnyomok borítják.
A világ második legdepressziósabb alter rockzenésze (az első hely PJ Harvey-é) megteremtette az ausztrál westernt, pontosabban lesírta a térképről a Vadnyugatot. Az ajánlat egyszerre paródia és műfajfilm, egyszerű és érzelmes, erőszakos és moralizáló, andalító és felkorbácsoló, és összesen csak két baja van: nem ugrándoznak benne kenguruk a végtelen prérin, és nem rövidebb húsz perccel. Azt, hogy a banditák még Ausztráliában sem fürdenek Giorgio Armaniban, minden csaj nyugodtan megbocsáthatja Guy Pearce véresen szép hasát nézegetve.
Tökmindegy, ki a jó, a rossz és a csúf - 8/10
Szűcs Gyula
Ausztráliában kétféle ember létezik: akinek fogoly volt az őse, meg akinek börtönőr. Sok különbség nincs köztük, és ezt az ausztrál rendező John Hillcoat és a forgatókönyvet jegyző zenész honfitárs, Nick Cave nagyszerűen bemutatja. Náluk a törvény őrei ugyanolyan rosszarcú fickók, mint a banditák, és elsőre meg se lehet különböztetni őket, itt mindenkit belepnek a legyek, meg a sivatag homokja. Erkölcsileg mindkét oldal mínuszban van: a katonák hajtóvadászatot rendeznek a családokat lemészároló Burns banda ellen, de közben hidegvérrel kivégeznek egy egész bennszülött falut.
Ebben az elvadult világban próbál civilizált maradni egy angol százados. Ray Winstone kiválóan játssza a helyét kereső katonát, és ezt még tovább árnyalják a forgatókönyv apróságai: a szobájában brit zászló lóg a királynő képe mellett, minden reggel tojást és szalonnát eszik, ötkor leül teázni és egyedül ő ünnepli a karácsonyt fenyőfával és pulykával.
A westernekből jól ismert vadon-civilizáció ellentét mellett a telepesek és az indiánok harca, a tanult európai-részeges mexikói sztereotípia, és az ültetvényes úr-fekete rabszolga alárendeltség is megjelenik a filmben: de itt az őslakosok a szenvedő alanyai mindegyiknek. Ők az ausztrál western 3 in 1 mellékszereplői, mexikói banditának kinéző vademberek, akiket mindenki leniggerez. A katonák közé állt bennszülöttet (David Gulpilil) lenézik a társai, mert jobb nyomkereső, a Burns bandához csapódót (Tom Lewis) meg azért utálják, mert műveltebb, mint a rablóvezér.
Az amerikai westernben délben zajlanak le a nagy pisztolypárbajok, az ausztrálok inkább alkonyatkor lövöldöznek. Guy Pearce legalább hat naplementét végignéz a filmben, és vele együtt a néző is azon mereng, hogy a XIX. századi Ausztrália egy dögszagú, forró katlan, ahol a legnemesebb lélek is megromlik. A lassú tempójú ábrándozások alatt a rendező mindig váratlanul loccsant ki egy kis agyvelőt vagy vág le egy-két fejet. Nála mindenki a beszélgetés közepén kapja be a halálos gyomorlövést, zseniálisan érzékeltetve ezzel Ausztrália farkastörvényeit. Aki Darwintól meg a nagy angol költőktől idézget, azt itt előbb vagy utóbb megölik. És senkit nem érdekel, hogy ő most a jó, a rossz vagy a csúf volt-e.
