Tíz év telt el A majmok bolygója: Lázadás története óta. Míg az emberiséget jórészt kiirtotta a majominfluenza, a majmok folyamatosan erősödnek, okosodnak, és a számuk is növekszik. A Forradalom ugyanakkor csak látszólag szól a két fél összeütközéséről: minél jobban megismerjük az állatok gondolatvilágát, annál biztosabbak vagyunk benne, hogy önmagunk tükörképeit látjuk a vásznon.
A majmok bolygója kvintológia és egy 2001-es Tim Burton-féle próbálkozás után a 2011-es A majmok bolygója: Lázadás nem nyitott ugyan teljesen új fejezetet az emberszabásúak történetében, ennek ellenére meg tudta győzni a nézőket, hogy van létjogosultsága egy nagy sikerű produkció feltámasztásának. A pozitív fogadtatás egyértelművé tette, hogy Caesar útja folytatódni fog, az eredmény pedig nem is lehetett volna jobb. A Forradalom egy valószerű, intelligens, sötét vízió arról, milyen volt és milyen lett az ember – ez a felismerés azonban nem minden szempontból felemelő.
A film elég hosszúra sikerült, így hálát adhatunk a készítőknek, hogy remekül építették fel a dramaturgiát. Az első néhány perc gyorsan összefoglalja, mi történt az előző rész óta eltelt egy évtizedben: a Föld lakosságának fogyatkozását fokozatosan kihunyó fények jelzik, míg végül szinte teljesen elsötétül a bolygó. A vászon ezután is némaságba burkolózik, hiszen már a majmok földjén járunk, ahol csak a természet zaja, a tűz ropogása vagy az állatok hangja zavarhatja meg a csendet. Egy új civilizáció születésének lehetünk tanúi, amely annak ellenére is elkápráztat minket, hogy unásig ismert életképekkel operál: a majmok vadásznak, olvasni tanulnak, szeretnek, kommunikálnak és összetartanak.
Már itt sejtjük, hogy a majmok és az emberek közötti különbség, amelyet az előző film annyira hangsúlyozott, fokozatosan semmivé foszlik. Ahogy figyeljük Caesar világképét, gondolkozását, szervezőkészségét, valamint azt, hogy hogyan épít fel darabról darabra egy külön világot, rájövünk: az ember fejlődését látjuk. Ehhez természetesen nagyban hozzájárul, hogy az állatok sokkal kidolgozottabb, árnyaltabb személyiséget kaptak, mint ellenfeleik. Caesar alakja tovább finomodott, így mostanra vérbeli vezetővé, példás családapává és férjjé vált, aki békére törekszik, és megköveteli a tiszteletet. Minden tapasztalata ellenére képes bízni – még az emberekben is –, mert tudja, a hithez nagyobb erő kell, mint a gyanakváshoz. Figurájának tökéletes ellenpontja Koba karaktere, a megtestesült düh és harciasság. Laborokban él, a testileg-lelkileg tönkretett állatok egyikeként, így meg tudjuk érteni az emberek iránt érzett elvakult gyűlöletét és örök gyanúját. Éppen ezért, bár ő a film egyik legnegatívabb karaktere, nem mindig tudunk rá a tökéletes gonosz figurájaként tekinteni.
A majomtársadalomban működő jó és rossz erőkhöz képest minden eltörpül, ami az emberek világában történik. Bár a Jason Clarke által játszott Malcolm karaktere a legszimpatikusabb, az állatokkal való békét szorgalmazó férfi súlytalanná válik, ugyanúgy, mint a fegyveres harcot támogató Dreyfus (Gary Oldman). Nem tudjuk őket közel engedni magunkhoz, pedig a film néha felvillantja érzelmeiket, valamint azokat a veszteségeket, amelyek a múltban érték őket.
Mivel a téma elég komoly, nem meglepő, hogy a játékidő javát szorongató, fullasztó feszültség és sötét, borongós színvilág uralja. Miután az életben maradt emberek rájönnek, hogy áramra van szükségük, amihez azonban csak a majmok birodalmában juthatnak hozzá, úgy érezzük, bármelyik pillanatban felrobbanhat a vászon, és valami borzalmas dolog történhet. Minden és mindenki pengeélen táncol, a béke és a harc határán, a mérleg nyelve pedig hol ide, hol oda billen. Bár szívünk szerint a majmoknak drukkolnánk, néha elbizonytalanodunk. Kinek van igaza akkor, ha mindkét fél a közösség jólétéért, biztonságáért küzd, azért, amit ő szükségesnek, fontosnak tart? A két oldal végül a film utolsó harmadát uraló akciójelenetekben ütközik össze. A feszültség menthetetlenül szanaszét töri az addig úgy, ahogy fennálló látszatharmóniát. A harcra szerencsére nem lehet panasz, minden megvan, ami kell: technológiai bravúrok (Andy Serkis zseniális), remek látvány és „körmöt lerágós” izgalmak.
Bár a civilizációk összeütközése, mint téma szinte már lerágott csontnak számít, a Majmok bolygója: Forradalom ráadásul egy viszonylag közhelyes történetsorral operál, a film mégis megfontolandó kérdéseket vet fel. Együtt tud-e élni két hasonló, de ugyanakkor gyökeresen különböző csoport? A béke vagy a fegyver teremt rendet a felek között? Megvalósítható-e egyáltalán a harmónia? Konkrét válaszok nincsenek, csak egy üzenet, amely azt mondja: jól válaszd meg az eszközt, amivel az igazadért fogsz küzdeni.
