Magyar sztárok, akik a megszólalásig hasonlítanak egymásra

A gyakorlatilag egymás hasonmásaiként működő hollywoodi sztárokról szóló cikkünk sikerén felbuzdulva, habár jóval kisebb a merítés, készítettünk egy hasonló válogatást az egymásra hasonlító magyar hírességekről is.

Száraz Dénes – Krisztik Csaba

A korábban színpadi színészként tevékenykedő (lásd Shopping and fucking) Száraz Dénest annak idején az egész ország a szívébe zárta a Jóban Rosszban Tamás atyájaként, majd a 2016-os Hurokkal a nagyvásznon is bizonyíthatott. Ezt követően visszatért a televíziózás világába (Korhatáros szerelem, Mintaapák, Ízig-vérig); legutóbb az idei Kék róka című tévéfilmben láthattuk. Aki azonban megnézte a mozikban a Valan – Az angyalok völgye című 2019-es thrillert, és nem találta a stáblistán Száraz Dénes nevét,

azt hihette, káprázik a szeme.

Száraz Dénes és Krisztik Csaba. Forrás: Puskel Zsolt (PORT.hu) és Csákvári Zsigmond


Pedig nem, hiszen az Erdélyben játszódó kiváló krimi főszerepét Krisztik Csaba táncművész és színpadi színész játszotta, aki (főleg szemből) tényleg nagyon hasonlít Szárazra. Krisztiknek ugyan (rengeteg színházi szereplése mellett) voltak korábban kisebb mozifilmes megjelenései is (Saul fia, Kincsem, Apró mesék, Guerilla), de igazán a Valannal lett ismert, és azóta is megcsodálhattuk a játékát több filmben is, például a csodálatos Szelídben és a nagyon vicces Zanoxban. Szóval remélhetőleg most már senki sem keveri össze Száraz Dénessel!


Nagy Ervin – Ljasuk Dimitry

Ljasuk Dimitry ukrán-magyar környezetvédőre, természetfilmesre és reklámszakemberre akkor figyelt fel a nagyközönség, amikor nemrégiben a hvg.hu közzétette az egyes helyeken teljesen kiszáradt Tisza-tóról figyelemfelhívás céljából készült sokkoló fotóit, majd hosszú portréinterjút is közöltek vele.

Sokaknak szemet szúrt, hogy a filmes feltűnően hasonlít Nagy Ervin színészre, akit senkinek sem kell bemutatni.

Hamarosan egyébként mindkét művésszel találkozhatunk: Nagy Ervint a szeptember 15-én érkező Magyar hangja… című, a magyar szinkronról szóló dokumentumfilmben láthatjuk, az eddig kizárólag dokumentumfilmes formában alkotó Ljasuknak pedig hamarosan, várhatón még idén ősszel bemutatják első nagyjátékfilmjét, a Jóreménység-szigetet, amelyben főszerepet is játszik.

Ljasuk Dimitry és Nagy Ervin. Forrás: Facebook / Ljasuk Dimitry films és Puskel Zsolt

 

Osvárt Andrea – D. Tóth Kriszta

Erre a hasonlóságra valószínűleg nem mi hívjuk fel először az olvasók figyelmét, hiszen egyenesen zavarba ejtő, mennyire emlékeztet egymásra Osvárt Andrea színésznő és D. Tóth Kriszta író, újságíró, műsorvezető. A legutóbbi, inkább hírhedt, mint híres eset, mikor összekeverték őket, akkor történt, amikor Kovács András, az Origo újságírója „Remek összeállítás készült Karácsony egyik legfőbb propagandistájáról, D. Tóth Krisztáról” szöveggel osztott meg egy posztot a Facebookon – a képes összeállítás egyik szereplője viszont nem D. Tóth, hanem egy Karácsony Gergelyt támogató kisfilmben megszólaló Osvárt Andrea volt. A hajmeresztő hasonlóságra egyébként egy alkalommal maguk az érintettek is rávicceltek: amikor a színésznő volt a vendége a műsorvezető Elviszlek magammal című műsorának, kitértek erre a témára is, sőt viccből össze is öltöztek, és elkészítették az alábbi szelfit.


Csobot Adél – Pásztor Virág

A 2012-ben az X-Faktor harmadik szériájában feltűnt énekesnő az elmúlt egy évtizedben stabil szereplője lett a média és a bulvár világának. Istenes Bence élettársaként és önállóan is rendszeres vendége és fellépője a különféle tévéműsoroknak a Sztárban sztártól kezdve a Nyerő pároson át az Álarcos énekesig; ezenkívül színpadi színészként (A legvidámabb barakk, Az Őrült Nők Ketrece) és nagyjátékfilmben is kipróbálhatta magát (lásd Dobó Kata El a kezekkel a Papámtól! című családi filmjét).

Pásztor Virág arca nemcsak onnan lehet ismerős, hogy hasonlít Csobot Adéléra, hanem onnan is, hogy őt is láthattuk már párszor a képernyőkön:

a Barátok köztben ismerhettük meg, majd szerepelt a Hotel Margaretben is. És ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, hamarosan az RTL Klub új, fiatalokról szóló sorozatában lesz látható Lengyel Tamás oldalán – szóval nem kizárt, hogy hasonló sikerek várnak rá, mint hasonmására.

Pásztor Virág és Csobot Adél. Forrás: Sárosi Zoltán / RTL Magyarország és InterCom

 

Darvas Iván – Kamarás Iván

A magyar sztárvilág másik legendás hasonlósága Osvárt Andrea és D. Tóth Kriszta mellett a két színészé, Darvas Iváné és Kamarás Iváné. Mivel listánk többi szereplőjétől eltérően ők nem kortársak (Darvas Iván 1925-től 2007-ig élt, Kamarás Iván 1972-ben született), gyakran felmerül a bulvársajtóban, hogy esetleg nem Darvas volt-e Kamarás apja. A feltételezésnek egyébként a hasonlóságon kívül semmi alapja, mégis több cikk is született a témában olyan hangzatos címekkel, hogy „Kamarás Iván végre elmondta az igazat”. Aki nem akar kattintani, annak elspoilerezzük, hogy

a két színész természetesen nem áll egymással rokonságban:

Kamarás Iván édesanyja Uhrik Teodóra balett-táncos, édesapja Kamarás András grafikusművész, de féléves korától Uhrik második férje, Lovas Pál balett-táncos nevelte. A színész egyébként nagyon megtisztelőnek érzi, amikor Darvashoz hasonlítják, ki is rakott egyszer egy erre reflektáló képpárt az Instagramra – ezeken a fotókon azonban talán még jobban hasonlít egymásra a mostani és a néhai sztár.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A post shared by Kamarás Iván (@kamaras.ivan)