Adott egy testvérpár. Nem mondhatnánk, hogy teljes csőd és sikertelenség lenne életük, hiszen Maggie (Cameron Diaz) csini arcocskájával és karcsú alakjával azonnal felkelti a férfiak érdeklődését, nővére Rose (Toni Collette) pedig menő egyetemen végzett, jogi cégnél dolgozó független fiatal nő. Életük látszólag tökéletes, ám valós kapcsolatok nélküli világban élnek. Nem volt ez mindig így. Azelőtt Maggie és Rose barátok voltak, a legjobb barátnők. Életük azonban más irányt vett, eltávolodtak egymástól. Egy kényszerű együttélés okán - Maggie-t sorozatos zűrjei miatt kiteszik a szülői házból, és nővéréhez költözik - rá kell jönniük mi is a köztük lévő probléma valódi forrása.

A film Jennifer Weiner írónő második, a 2002-ben megjelent In Her Shoes című regénye alapján készült. A könyv azonnal bestseller lett, talán témaválasztása miatt is. Az írónőt ugyanis az foglalkoztatta, vajon a hasonló közegből származó - adott estben ugyanabból a családból való, együtt felnövő - emberek élete hogyan tud ennyire különböző irányba elindulni. Hogy lehet az, hogy a gyakorlatilag egyforma körülmények között nevelkedett gyerekekből teljesen különböző felnőttek válnak, másféle érdeklődéssel, viselkedéssel és külsővel. Vajon van bennük valami közös, vagy csak a családi kötelék kapcsolja össze az őket? Tény, hogy a többgyermekes családokban gyakran skatulyába teszik a gyerekeket: az egyik okos, felelősségteljes, a másik viszont mintha valami tévedés lenne, akire állandóan oda kell figyelni. Maggie pedig pont ilyen és talán épp ezért, hogy megfeleljen ennek a furcsa "elvárásnak". Napi szinten is problémás vele az élet, állandóan veszélyes kalandokba bocsátkozik, úgy érzi egyetlen erénye és érdeme, hogy tetszik a férfiaknak. Visszaél szexualitásával és vonzerejével, ám hiába tölti minden estélyét egy férfi társaságában, örökké magányos marad. Ebben hasonlít Rose-ra aki, megszállott munkamániája miatt eset ebbe a csapdába. Ő érkezik leghamarabb, és ő megy el utoljára a cégtől. Úgy érzi némi túlsúlya miatt, hogy húgával ellentétben ő nem vonzza a férfiak tekintetét, vele senki nem akar kapcsolatot kezdeni. Épp ugyanúgy magányos, mint Maggie.

Életük úgy tűnik zátonyra futott, megfejelve ezt azzal, hogy most együtt is kell élniük. A más életritmus és szokások miatt ez cseppet sem könnyű, a kényszerű összezártság a legdurvább dolgokat is kihozza belőlük. A néhány hét eredménye, hogy csúnyán összevesznek, és Maggie eltűnik, nem ad magáról életjelt. Titokban a napfényes Floridába utazik, mert egy véletlen folytán rájön, hogy apjuk hazudott, mikor azt mondta, hogy anyai nagyszüleik már meghaltak. A sors fintoraként élve már csak nagyanyját találja, Ira, a nagyapja három éve halott. Beköltözik Ella nagyihoz (Shirley MacLaine) persze szokásain semmit sem változtatva. Továbbra is léha életet él, nem kevéssé felkavarva az idősek otthonának lassan folyó életét. Ella pedig természetes igényétől fogva szeretné megismerni másik unokáját is, megkéri Maggie-t, hozza össze a találkozót, nem is sejtve mit indít el ezzel.

Lassan bontakozik ki a történet, néha kicsit túl lassú ütemben is. A 130 perces hossz, bár nem tűnik végtelenségnek, eléggé elnyújtott. Ennek persze technikai okai is vannak, a bonyolult történetnek idő kell, hogy letisztázódjon, amit a rendező bravúrosan meg is old. Alapvetően jól adagolja az információkat, nem marad lezáratlan szál, a történet tökéletesen összeáll. A kerek egészből csak egyetlen dolog lóg ki: a kicsit érzelgős vég. Cameron Diaz - a hollywoodi sémához illő módon - egy verset szaval el, ami még nem is lenne baj, ha ezt nem tenné meg kétszer is. Ugyanaz a vers újra és újra értelmét veszti, az érzelmi rásegítés helyett inkább ellenkező hatást vált ki, de ez a hiba elnézhető. Curtis Hanson rendezőnek sikerült Hollywoodban olyan filmet készítenie, amit nem lehet egyszerűen szimpla műfajfilm vagy épp művészfilm skatulyába belepréselni. Önálló, izgalmas alkotás, családi kapcsolatokat boncolgató emberi történet mely újabban nagyon ritka a hollywoodi álomgyárban.