A Kvartett Vecsernyés János harmadik rendezői munkája. Ezt megelőzően az "Engedetlen kezek" és a "Dallamkürt" példázzák pályáját. Operatőrként már 1986 óta tevékeny, operatőri munkáiért 3 díjjal büszkélkedhet.
Egy ötvenhatos amerikai magyar, aki odakint végigdolgozta fél életét, munkája során, mérnökként bejárta a "világot", megnősült, elvált, egyedül maradt, kiüresedett. Egy mániákus hithű kommunista, akinek egy disszidens, aki a messzi Amerikából tér haza, meg akarja hálálni, hogy ő - állítólag - megmentette '56-ban. Egy asszony, aki finoman szólva is műveletlen, aki még a hétköznapokban sem tud eligazodni. Egy a harmincas évei derekán járó nő - szintén elvált -, aki már a mai világban él, ahol a pénz, a pénz, csak a pénz létezik.
Négy ember, négy külön nézőpont, négy teljesen eltérő szempár találkozása ez a tér egy szokványosan elkerített zúgában, amit itthon konyhának nevezünk, egy szegényes, ízléstelenül berendezett helységben, ahol mindenkinek szigorúan megvan a saját széke. Négy világ véletlen randevúja ez. Ütköznek az érdekek, súrlódnak az életek.
A Feleség horgol, várja a lányát az aznapi étellel, tésztát melegít. Céljai - már - nincsenek, lehet, nem is voltak, tudatlanul él, nem zavarja, hogy sohasem látta és látja majd a világot és az sem, hogy nem is érti. A Férj nézi az Eurosportot - amit a Feleség csak "ajrosportnak" hív - hallgatja az angol kommentátort, s gözőlgő fejében ma is megrögzött kommunista, még várja a "feltámadást" a ránk telepedő imperialista mocsokból, még úgy gondolja, hogy gondolatai, tettei valakit is érdekelnek majd. Szabadidejében könyvtárba jár, hogy megörökítse a történelem vészesen múló, nagy pillanatait. A döcögő percek ezen békéjét veri fel hirtelen egy Vendég kopogása-csengetése. A Vendég öltönyben, virágcsokorral, tiszta szívvel érkezik, hogy annyi év után lerója tartozását, mert őt valamikor megmentették s megmentőjére hosszú kutatás után ebben a lakásban talált rá. Tartozást jött leróni, meghálálni az egyetlen jó cselekedetet, amit valaha irányában elkövettek, azért jött, hogy felajánljon a családnak egy lehetőséget, egy jövőt. Annak a családnak, akit magáénak érez, annak a családnak, akihez - úgy érzi - hazajött.
A valamivel később érkező Lányuk már túl van egy félresikerült házasságon, szatyrokkal a kezében vezeti a megszokás a szülőkhöz. A sorstól nem azt kapta, amit elképzelt - lehet, hogy valahol elrontotta a képzelődést? -, már abban sem bízik, hogy lányának megadhatja azt, amit ő "szerencsétlen" szüleitől nem kapott meg. Pedig ő már érti a csíziót, ismeri a kiskapukat, tudja, hogy arra kell evezni, ahol ropogós a valuta, hogy minden eladó, hogy minden megvehető, hogy a mindenkori "Nagyurat", úgy hívják pénz és aki még nem lopott eleget, hát azon a sor, ha belegebed is.
Várja a csodát, de néha a csoda két lábon érkezik s olyan közel jön, hogy nem mered felismerni.
