Bűbájos tündérmesét keresztezett vérbő vígjátékkal Kirk Jones, és ebből olyan szeretnivaló, kedves komédia kerekedett, hogy alig hihető, rendezőjének a Lottózsonglőrök az első nagyjátékfilmje. Tucatnyi jobbnál jobb figura, életteli helyzetek, váratlan fordulatok, feszültség, meglepetés, eltalált atmoszféra, ügyesen váltogatott ritmus - az embert a sárga irigység önti el a könnyed és mégis szívmeleg mulatságot szerző filmvígjáték láttán.
Nincs üzenet, nincs tanulság, semmi nincs az emberi derűn kívül, úgyhogy lóláb sincs, ami kilóghatna végül, amikor a néző megkönnyebbülten nyugtázza, nemhiába szurkolt teljes szívéből a csalóknak. Egyetlen remek ötletből szökken szárba a történet, amelynek középpontjában két frenetikus öregember, egy majd hétmillió fontot érő lottónyeremény és egy eldugott délír falu egész lakossága áll. Az egész lakosság alig négytucatnyi ember, mindenki születésétől fogva ismer mindenkit, először könnyűnek látszó feladat hát kipuhatolni különféle cselekkel, ki a nyertes lottószelvény tulajdonosa. A két öreg jó barát akkor kerül egyik csávából a még nagyobba, amikor nyomozásuk eredménnyel jár, sőt nem mindennapi megpróbáltatások árán szert is tesznek a milliókat érő kis fecnire, és megindul a kiifizetéssel járó hivatali procedúra.
A turpisságba az egész falu beavatott lesz, ettől válik aranyos tündérmesévé a komédia, izgalmassá pedig attól, hogy az ép (értsd: hétköznapi) ésszel alig felfogható nyeremény (mint nálunk az egymilliárd) sorsa az utolsó pillanatig kétséges marad. De a legfőbb érték, hogy Kirk Jones és kitűnő színészei - olykor a csehes humorra emlékeztető - őszinte és természetes komikummal adják elő az egyszerű, könnyű történetet.
