Mátyássy Áron első nagyjátékfilmje jó, és fontos lenne, hogy ne sodorja el a nagy nevekkel eladott vígjátékokra éhes korízlés. A félmúltban játszódik, félúton a jelen és a rendszerváltás ideje között.
1997-ben járunk valahol az ukrán határ közelében, ahol egy kis faluban él Iván, és nővére, az autista Eszter. Iván a segélyek mellett olaj-csempészetből él, és egyedül viseli gondját a világban gyermeki naivitással közlekedő, minden autó és gépjármű összes műszaki adatát fejből soroló lánynak. Esztert egy napon valaki megerőszakolja az erdőben, és a rendőrség tehetetlenkedik, inkább Iván megélhetési forrását kezdik firtatni, mintsem megkeresnék a tettest. Egy véletlen folytán Iván végül maga szolgáltat igazságot. A rendező és az operatőr (Herbai Máté) jó ritmussal és kifejező képekkel mutatja be a környezetet, és közben több csapdát is elkerül: egyrészt nem válik a film szürke, félhomályos, ez élettől a kedvünket elvivő szeméttelep bemutatásává, másrészt nem is kapkodják a kamerát és vagdalják a képeket amolyan modernül emtívísre (ha eleinte rázkódik is kicsit a kézi kamera). Pont olyan, mint egy efféle falu: nem csillog-ragyog, de a ház, amelyet a testvérek feltehetően örököltek, karakteres helyszín, és megkopottságában is szép, a környéket pedig meghatározza a természet, főként az erdő jelenléte, amely fontos főszereplőjévé válik a történetnek.
Az újabb és újabb karakterekkel jobbára az erdő mélyén találkozunk, itt bukkan fel a két furcsa idegen (később megtudjuk, befektetők) egy kisteherautóval, a főhős legjobb barátja itt vadász, itt él a világból kivonuló házaspár, itt bóklásznak a hulladékgyűjtők, itt dolgoznak az autópályának helyet kereső földmérők, és persze itt történik a tragédia. A táj bemutatása láthatóan fontos része a magyar vadkeletet leplezetlenül idillinek láttató történetnek, mégis a közeli felvételek a legemlékezetesebbek. Herbai Máté (A nyomozó operatőre is ő volt) úgy kapja el az emberi arcok rezdüléseit, hogy látványos eszközök és néhol alaposabban megírt karakterek nélkül is történeteket mesél. A színészek pedig kitűnő partnerei ebben. Vass Terézé a leghálásabb szerep, és ő él is a lehetőséggel: megrázó, ahogy a fogyatékos lány külvilághoz való viszonyát megmutatja. Kádas József is jó választás volt a férfi főszerepre, egyszerre két lábbal a földön járó "pasi", aki szenvtelen kötelességtudattal végzi a dolgát, másrészt érzékeny és a néző szimpátiáját megnyerni képes figura. Jók a többiek is: Földes Eszter a faluból elköltöző és szerelmét maga mögött hagyó barátnő, Szalay Mariann az illúzióit vesztett presszósnő, Géczi Zoltán és Újvári Zoltán a hatalmaskodó rendőrök, egyetlen jelenetében Csomós Mari az özvegyasszony szerepében. Kissé problematikusabb a zene, a tehetséges szerzőpáros (Márkos Albert és Harcsa Veronika) lounge-os hatású, nu jazz számai ugyan nagyon kellemesek, de nem nagyon illenek a korhoz és a miliőhöz, és inkább eltávolítanak a jelenetektől, mint részeivé válnak azoknak. Néhol a dialógust is csiszolgathatták volna még egy kicsit. Mindent egybevéve azonban az Utolsó idők nagyon tehetséges és jó film, amilyen manapság kevés készül mifelénk.
