A Hihetetlen Hulk a Marvelnek az a karaktere, ami a legismertebb képregényfigurák közé tartozik, mégsem lett belőle sosem mainstream sztár, mint a többi nagyágyúból a filmeknek köszönhetően.

Ez leginkább azért történhetett meg, mert ahogy a legismertebb arcok, Batman és Superman, úgy Hulk is először tévésorozatokban jelent meg a képregények után, és ugyan az előbbi kettő az elmúlt 2-3 évtizedben sikeresen levetkőzte magáról az 50-es, 60-as, 70-es évek, mai szemmel nézve erősen kétes minőségű sorozatait, ez Hulknak nem jött össze.

Amikor a 80-as években elkezdte a filmipar felkarolni a képregényhősöket, kitermelni Batmant és Supermant aranytojást tojó tyúknak, akkor Hulkot, meg a többi, addig csak gyermeteg módon, kevés pénzből mozgóképre adaptált szuperhőst még a süllyesztőben hagyták.

Aztán, amikor a filmipar elkezdett a képregények köré szerveződni, és kiderült, hogy képregényfilm = patakokban folyó pénz, akkor természetesen Hulkot is előszedték.

Az első képregényfilmek nem mutattak be többet, mint egy-egy szuperhős eredettörténetét, meg az első komolyabb harcát valamelyik ismertebb ellenfelével. A mára legendássá vált képregényeket megalkotó Stan Lee és kezdeti állandó rajzolója, Jack Kirby ugyan nagyon könnyen felismerhető, nagyon egyszerűen leírható, viszont nem teljesen sablonos figurákat alkottak meg. Pont ezért lehet őket nagyon szeretni.

A filmiparba viszont először nyilván csak a jelmezek és az akció érkezett meg, szinte semmi sem derült ki arról, hogy ezek a karakterek azért annál többet tudnak, mint hülye ruhában verekedni, nem csak azért rajonganak értük a gyerekek tömegei. Rendes motivációik vannak, mindegyiknek megvan a maga problémája, pont azért vannak olyan sokan, hogy a képregényolvasó gyerekek könnyedén találjanak olyan figurát maguknak, akivel azonosulni tudnak. Néha olyan módon, ahogy arról a készítők még csak álmodni sem mertek volna.

A kezdeti filmekből viszont hiányoztak a finomabb részletek, így például Hulk karaktere is leegyszerűsödött odáig, hogy ha dühös lesz, akkor hatalmas, zöld, bazierős, bazidühös szörnnyé változik, ami mindent elpusztít.

Eric Bana

Először 2003-ban próbálta meg a jó nevű rendező, Ang Lee behozni Hulkot a népszerű, filmekben is szereplő szuperhősök közé.

Az eredmény finoman fogalmazva is megosztó volt. A filmet ugyan végig lehetett nézni, de nem egy klasszikus képregényfilmet rendezett Lee. A rá jellemző szimbolizmussal próbált valami mélyebb sztorit előadni, miközben annyi lett volna a feladata, hogy az egyébként önmagában is érdekes karaktert elhelyezi a képregényfilmes térképen, meg kieléígti az arra vonatkozó nézői igényeket, hogy végre jó látványosan tudjon törni-zúzni Hulk.

A jóképű, akkoriban igencsak kapós Eric Bana pedig inkább tűnt zsúrfiúnak, mint egy szerencsétlenül járt tudósnak, akiből megállíthatatlan szörnye lesz időről időre.

A film egyik kedves érdekessége viszont, hogy az egyik, pillanatokra feltűnő biztonsági őrt az a testépítőből lett színész, Lou Ferrigno alakítja, aki a 70-es években játszotta a tévében Hulkot. Természetesen ebben a filmben is feltűnik néhány képkocka erejéig Stan Lee, aki mindegyik Marvel-adaptációban felbukkan, most Ferrigno oldalán láthatjuk, szintén bizontásgi őrként.

Edward Norton

Öt évet kellett arra várni, hogy Hulk újra megpróbáljon betörni a mainstream mozi világába. Ezúttal kevésbé ismert rendezővel, viszont az első filmnél sokkal komolyabb szereplőgárdával és feszesebb történettel.

A filmet rendező francia Louis Leterrier ekkor még viszonylag kezdő rendező volt, A szállító első két része, valamint a meglepően szórakoztató, elképesztően akciódús A nyakörv című film volt mögötte. Vagyis Leevel ellentétben ő klasszikus akciófilmes rendezőnek számított már ekkor is.

A főszerepet Edward Norton kapta, de olyan finomságokra is futotta a filmbe, mint hogy például, amikor Norton átalakult, és Hulk lett belőle, akkor a szörny hangját Lou Ferrigno kölcsönözte, aki a korai tévésorozatokban megformálta Hulkot, illetve Ferrigno ebben a filmben is feltűnik biztonsági őrként.

A film sokkal jobb kritikákat kapott, mint az első próbálkozás, de így sem aratott osztatlan sikert, úgy néz ki, nehéz filmre vinni egy karaktert, amiben van ugyan mélység, de nagyon finoman kell ábrázolni, hogy ez ki is derüljön, és ne csak az értelmetlen pusztításról szóljon az egész.

Mark Ruffalo

A második film után egyre kisebb esély mutatkozott arra, hogy valaha lesz egy normális Hulk-film, az első két rész nem szerepelt túl fényesen a pénztáraknál. Mindkét alkotás kb. 130 millió dollárból készült, de nagyjából alig a dupláját hozták össze a költségeknek.

Aztán 2012-ben kijött a Bosszúállók, és minden megváltozott, a világ megkapta azt a Hulkot, amire mindig is várt, igaz egyelőre csak mellékszereplőnek.

A Mark Ruffalo által megformált Hulk ugyanis azt hozta, ami addig teljesen hiányzott a karakterből a filmekben, miszerint a tudós Bruce Banner és a dühtől kialakuló Hulk igazából egy személy, nem arról van szó, hogy amikor van az egyik állapot, akkor nincs a másik, egyszerre van mindkettő, amit a film egyik remek pillanatában úgy fogalmaz meg Ruffalo karaktere, hogy az a titka saját maga kordában tartására, hogy mindig dühös.

A figurát kitaláló Stan Lee is megszólalt korábban Hulk-ügyben, hogy miért lehet az, hogy ez a karakter ennyire félresiklott a mozikban a többiekhez képest. Lee szerint a válasz abban keresendő, hogy Hulkot egész egyszerűen olyan nagynak és elpusztíthatatlannak ábrázolták az első két filmben, amilyen az ő fejében sosem volt, az emberek nem tudtak érzelmileg kötődni az üres figurához. Lee szerint egyébként Hulk ideális magassága 220 centi körül van, vagyis elég nagy, de azért nem akkora, mint egy ház. Nem véletlenül tette le ő a voksát a Bosszúállókban látható Hulk mellett.

A karakter sanyarú sorsa ezzel még nem ért véget. Mert ugyan A bosszúállókban megjelenhet, de a karakter megfilmesítési jogait a Universal birtokolja jelenleg. Egészen pontosan egy jogi csűrés-csavarás miatt arról van szó, hogy ha valaki Hulk-filmet forgatna, annak a terjesztésére bejelentkezhetne a Universal, ezt viszont nyilván nem akarja a Marvel Studios filmjeit terjesztő Walt Disney, szóval, amíg ezt a helyzetet nem oldják fel, addig nem kapunk önálló Hulk-filmet.

Lou Ferrigno

Az első két film kapcsán már volt róla szó. Ha Hulkról beszélünk, akkor őt semmiképpen sem szabad kihagyni, leginkább azért, mert ő volt egyedül olyan, aki valóban eljátszotta Hulkot, és nem kellett hozzá számítógépes grafika.

Az 1977 és 1982 futó The Incredible Hulk című sorozatban, majd a sorozat után készült három tévéfilmben formálta meg a figurát. Igaz, a többiekkel ellentétben, ő nem Bruce Bannert, a tudóst, hanem csak és kizárólag a szörnyet, Hulkot alakította.

Ferrigno annyira közel állt akkoriban a Lee által elképzelt Hulkhoz, amennyire ez emberileg lehetséges. A 196 centi magas testépítő a 70-es években kb. 130 kilós volt (később magára pakolt még 15 kiló izmot), Arnold Schwarzenegger edzőpartnereként fejlesztette az izmait, több testépítő-versenyen is elindult, rendre jó eredményei voltak, az 1977-es Világ Legerősebb Embere versenyen pedig negyedik helyen futott be.

Különösebb filmes sikerei nem voltak, de azt még érdemes megemlíteni, hogy a 80-as évek közepén kétszer is eljátszotta Herkulest, ami bizonyára sokat jelenthetett neki, mert saját bevallása szerint azért kezdett el 13 éves korában gyúrni, mert látta az 1958-as, Steve Reves-féle Herkulest.

Na, de szerinted ki volt a legjobb Hulk/Bruce Banner négyük közül?