J. J. Abrams manapság a Hollywood "mindenvivője" – 2009-ben például az Űrszekereket vitte el egy körre, meglehetős anyagi, sőt kritikai sikerrel. Bár a fanatikus trekkiek közül sokan fanyalogtak, mégsem volt kérdéses, hogy a következő Star Trek is J. J. Abrams kezébe kerül. A Sötétségben (Into the Darkness) jobban megosztja majd a nézőket, sok szempontból nem éppen jó darab – az azonban nem kérdéses, hogy bankot fog robbantani.
Bár a film maga korántsem olyan sötét, mint ahogy azt a trailer (és a cím) ígéri, azért most is elég nagy zűrökbe keverednek az Enterprise hajózói. Egy hihetetlenül intelligens, gátlástalan és kíméletlen ellenfél ugyanis egyenesen a flottát támadja meg – méghozzá "belülről". Aztán pedig klingon területre menekül – akikkel ugye hajszálon függ a háború, tehát minden katonai akció a környékükön provokációnak minősülhet, ha nem vigyáznak. Kirk kapitány meg… hát, finoman szólva sem az az óvatos alkat. Szerencsére nem csak ő egyedül van az Enterprise-on, hanem Spock, Pike, Scotty meg a többi jól ismert figura is – akik közül természetesen most is Spock a fontos, hiszen ő alkot igazi párost Kirk kapitánnyal.
Ez a páros a magva a Sötétségbennek is. A két ragyogó elme két teljesen eltérő módon közelíti meg a problémákat – de összeköti őket az Enterprise. Hol egyikük, hol másikuk a "főnök" az Enterprise-on, mindketten nagyon sok minden látnak előre az ellenség lépéseiből – mindketten "szupermanek" egy kicsit. Örök vitájuk az, ami tartalommal és mélységgel tölti meg a filmet.
A Sötétségben ugyanis elsősorban egy látványfilm, egy cirkuszi mutatvány, 3D-s vidámpark. De a háttérben ott van a konfliktus: vajon mit szabad, mit lehet tenni egy külső fenyegetés elhárításának érdekében? A szabályok, a törvények, a demokrácia értékei felrúghatók-e, ha egy olyan ellenséggel nézünk farkasszemet, amely magasról tojik az ilyen "gyengeségekre" – sőt, épp azokat fordítja ellenünk?
A napjainkban, Amerikában kifejezetten aktuális morális dilemma Spock és Kirk drámájában bontakozik ki – hiszen ezek a karakterek élő példái, sőt szinte karikatúrái a két felfogásnak. Ha élhetek szerepjátékos példával, akkor Kirk chaotic good, Spock pedig keményen lawful good jellemű – és vállvetve kell megküzdeniük a gonosszal.
A fő gond a filmmel az, hogy ezt az érdekes problémát bőven felülírja a 3D-s hullámvasút. Egyszerűen ez volt a fontos a készítőknek. Nem a sci-fi, nem a Star Trek franchise, nem a tartalom – egyszerűen egy szédületesen látványos akciófilmet akartak, ami azért nem köpi szembe a nézőt a gagyizmusával, nem nézi le intellektuális szempontokból sem, de nagyon-nagyon hangsúlyosan nem a tartalma a lényeges, hanem a tálalása. Ez a blockbuster-felfogás egyszerűen azon is mérhető, hogy mennyi idő jut az űrben és egyéb helyeken az akadályokat kerülgető száguldozásra, lövöldözésre és robbanásokra, és mennyi a jellemfejlődést, a boncolgatást és a drámai felépítését szolgáló jelenetekre. Hosszú-hosszú percek vannak ugyanis az előbbire: egyszerűen olyan elnyújtottak a megalátványos akciók, hogy már-már unalmassá válnak. Ráadásul némelyikről ordít, hogy kifejezetten azért kerültek bele, hogy a 3D hatással székbe szögezzék a nézőt.
A 3D egy eszköz – éppen úgy, ahogy a film színessége, vagy a hanghatások. Ha a rendező jól használja ezt vagy azt az eszközt, tud vele valamit kezdeni, valami többet tenni vele a filmjéhez – azzal nincs semmi baj. De ha ez öncéllá válik, és nem a film mondanivalójának közlésére használják, hanem pont fordítva, teljesen fölösleges jeleneteket raknak bele, csak azért, mert az 3D-ben jól mutat, akkor bizony nehéz örülni a 3D-divatnak.
De végülis, ha belegondolunk, fölösleges egy popcorn-mozit hibáztatni ilyesmiért. A jó sci-fik rajongói meg a Star Trek-fanok talán húzzák majd a szájukat, hogy egy sci-fi környezetben játszódó lövöldözős akciófilmmé butították le a Star Treket – de annak legalább teljesen korrekt. Látványos, könnyed szórakozás, ami azért nincs híján tartalomnak sem – végülis, aki ennél többet akar, az ne az IMAX-ben keresgéljen…
Értékelés: 7/10
