Attól működik nagyon jól a dán(!) romantikus vígjáték, hogy pörgős, bájos és – még ha csak érintve is a film rövidebb volta miatt – bátran bemutat olyan komolyabb és mélyebb problémákat, melyekkel nők sokasága küzd szerte a világon.
Bár nem ez az első film, amely nyíltan beszél a megöregedéstől való félelemről, vagy a testvéri elhidegülésről, vagy az anyai lét nehézségeiről, a Szerelem Máltán jó ütemben töri meg ezekkel a súlyosabb témákkal az amúgy könnyed és humoros történetet. Minidrámákat belezsúfolni öt-öt percekbe, úgy hogy azok tényleg hassanak is, de az alkotás megmaradjon egy szórakoztató vígjátéknak: ez sikerült megint Hella Joof rendezőnőnek (Majdnem tökéletes szerelem).
A történet alapvetően semmi extra. Két elhidegült nővér Máltára viszi frissen elhagyott édesanyjukat, hogy a történtek ellenére megünnepeljék annak 60. születésnapját. A két lány eleinte azon verseng, hogy melyikük tudja jobban lekötni és felvidítani őt, azonban hamar egymásnak maradnak. Ugyanis anyjuk, Lise (Bodil Jorgensen) megismerkedik a hotel egyik pultosával, egy nála jóval fiatalabb férfival (Diogo Infante), és szinte minden idejét vele tölti. Lányai persze nem nézik jó szemmel a viszonyt, főleg, hogy így rá vannak kényszerülve, hogy kettesben töltsék napjaikat.
A két testvér, Sigrid (Maria Rossing), a három gyerekes anyuka, aki egész életét azzal töltötte, hogy mindenkinek megfeleljen, és Ditte (Danica Curcic), a bulizós, pasizós, állandó munka és lakás nélküli lány ég és föld. Ahogy telnek a napok persze egyre jobb lesz kettejük kapcsolata is, de – és ez minden egyéb cselekményszálra is igaz – nem esik a film túlzásba. Nincs hatalmas érzelemkitörés, sem egymás ajnározása vagy hirtelen életmódváltás. Két felnőtt nő megpróbálja jobban elfogadni egymást, miközben mind a kettő egy-egy komorabb jelenet erejéig önmagába néz.
És az ötletes humora mellett – többen hahotáztak a moziteremben –, ez a legnagyobb erénye a filmnek. Mindhárom nőből árad egy fajta csalódottság az életben, noha az anyát leszámítva, a két lány saját akaratból és elhatározásból tart ott, ahol. Mégis, néha jó kiakadni, méltatlankodni és – ha csak egy pár napra is – elmélázni azon, milyen más életeket is élhetnénk. Ha nem lenne gyerekünk, vagy ha éppen lenne, ha fiatalabbak lehetnénk, vagy ha harminc évvel korábban egy másik férfit választottunk volna. A Szerelem Máltán finoman és érzékletesen mutatja be azt, hogy ez bizony egy nőben sem szabad, hogy szégyenérzetet keltsen.
Bár a film még egy édesanyját gyászoló kisfiút is Ditte mellé tesz, akinek apja nem képes a fájdalom és hiányérzet miatt vele foglalkozni, a mű megmarad szirupmentesnek. Emberi történeteket kapunk, nincsenek irreális és túlnyújtott szerelmi vagy testvéri sértődések. Itt sokszor elég egy mondat, egy ölelés, hogy minden ismét helyre rázódjon. És kérdezem én, nem ilyen maga az élet is?
Málta tökéletes helyszíne ennek az egyébként javarészt önfeledt utazásnak, hangulatos és kedves, de koránt sincsen rábízva a látvány. Az operatőri munka kellemes és jó érzékkel közvetíti a három főszereplő közti viszony lassú megváltozását. A film zenéje üdítő, és úgy általában körbelengi valami báj, amelyre a női karakterek még rátesznek egy nagy lapáttal. Úgy tűnik, eljött az ideje, hogy ne csak a komor és sötét darabokat várjuk a skandinávoktól, mert az a film egy tökéletes nyári mozi!
Értékelés: 7/10
