A szinte fillérekből gazdálkodó geek-rendeződuó legfrissebb filmjével a saját farkába harapott. A Gamer sztorija több sebből vérzik, az egykor még "újszerű" formanyelv és féktelenül kombinatorikus akcióorgia sem hoz megváltást, az egész egy elfuserált számítógépes játékhoz hasonlít. És nincs titkos patch, mod vagy egy újabb verzió, ami ezt rendbe hozhatná.
A Neveldine/Taylor alkotópáros a két Crankkel még jóval a tűréshatáron belül landoló, felturbózott akciófilmeket tettek le az asztalra, melyek érzékenyen és közönségbarát módon reflektáltak korunk számítógépes játék-univerzumára. Ha úgy vesszük, legújabb filmjükkel nem csak a GTA-szériával rokonítható programok sajátosságait vitték vászonra, ezúttal túl mohók voltak, ám a sokat akaró szarka alól sajnálatos módon kilóg a pixelizált lóláb: a Gamer egyszerre szeretne a menekülő férfi toposzát újrahasznosító akció-thriller (mondjuk a Paul Michael Glaser-féle Menekülő ember nyomdokában), disztópiába oltott metsző társadalomkritika és családi dráma lenni, és akármennyire meglepő, egyiknek sem jó.
Gerard Butler Jason Statham tesztoszterondús leszármazottjaként őrjöngi végig a filmet, mint Kabel, a Slayers nevű online számítógépes fenomén sztárja. Halálra ítélt rabként az idegsejtjeibe ültetett mikrochippel távolról is irányítható, az egész üzleti alapon szerveződő, rendkívül jövedelmező mészárlás mögött a titokzatos lángész, Ken Castle (Michael C. Hall) áll. Amikor Kable bosszúra éhesen "kitör" a játék virtuális valóságából, elszabadul a pokol.
Ha úgyis PC-játék-parafrázisról beszélünk, beszéljünk róla az azt megillető módon: bikaerős konfiguráció kell a Gamerhez, minimum 3D-s hangot produkáló hang- és a legkorszerűbb, többprocesszoros videokártya, mert a hangkulisszára és a monokróm látványvilágra nem lehet panaszunk. Az eddig is kis költségvetésből gazdálkodó Neveldine/Taylorék - bizonyára nyilvánvaló okok miatt - nem tették közzé a Gamer büdzséjét, de nem lehetett sokkal több, mint amiből összehozták Jason Statham két flúgos futamát. És ami jól szuperált a két Crankben, az a Gamerben sajnos nem működik. Túlvállalták magukat a fiúk, az akciójeleneteket elkapkodták, a vártnál hamarabb vágták el a beállításokat, és még a szokottnál is jobban rángatták a kézikamerát. Egy olyan alacsony színvonalú játékban éreztem magam, amiben egy szűk terület gyönyörűen van animálva, ám amint egy épület mögé nézek, szétesik a kép és kiderül, hogy mennyire kevés a mozgásterem.
Ugyanez a lesújtó ítélet vonatkozik a cselekményszövésre és a mesterséges intelligenciára. A Gamer hemzseg a dramaturgiai hézagoktól, a sztorival pedig mintha a szintén Statham közreműködésével készített Halálfutamot szerették volna koppintani, ám míg Paul W. S. Anderson képes volt érdekfeszítően elmesélni az ezerszer látott történetet, Neveldine/Taylorék kudarcot vallanak. Az "Éld a saját életed és ne a számítógépeden keresztül, virtuális valóságban létezz!" alapvetést a pár hete nálunk is futó Hasonmás (kritika errefelé), vagyis a csupán evidenciákat felöklendező konyhafilozófia szintjén sikerült feldolgozni. Egymás sarkát tapossák a sablonosabbnál-sablonosabb karakterek, mintha mindenkit egy rosszul kódolt AI irányítana (a legbosszantóbb talán Kyra Sedgwick törtető riportere és Ludacris "megváltó" komputer-atyaúristene). A legnagyobb fájdalom mégis a Dexter-széria Michael C Halljának túlzásba vitt ripacskodása, és mivel az úriember immár negyedik évada bizonyítja, hogy nagyszerű színész, alakítását is a rendezőpáros számlájára írom.
Kipukkadt a kibertérben eddig vígan röpködő lufi, Neveldine/Taylorék rendszere vírusos lett, és a kék halált követően nem reagált a rendszer a rebootra. Ideje új alkatrészeket szerezni és teljesen kibelezni a gépet.
