Egy nárcisztikus kalózkapitány – sőt: Kalóz Kapitány – és hibbant bandájának ámokfutása az Év Kalóza díjért. Mindezt 1837-ben.
A csapat
A Wallace és Gromit-sorozat és a Csibefutam alkotógárdája nemrég került át a Sonyhoz, és mindjárt össze is dobtak egy második filmet is – a Karácsony Artúr után. Az alapanyagért nem mentek nagyon messzire: Gideon Defoe Kalózok! című sorozata Nagy-Britanniában ostromolja a csúcsokat, szellemes, ironikus – és persze a Karib tenger kalózai-széria sikerét lovagolja meg. A Kalózok! első két kötetét gyúrja össze a film, amelynek forgatókönyvét maga a szerző jegyzi. A gyártó ezúttal is az Aardman stúdió, ám a siker annyira nem fényes, mint az eddigieknél.
A sztori
[img id=353279 instance=1 align=left img]Mert miről is van szó? Adott egy kapitány, aki kalóznak igazán nem nevezheti magát, hiszen üresek a raktárak, viszont nagyon jó vezető: a minden héten teambildingnek álcázott sonkavacsorákat tart válogatott legénységének. Szakálla – hiszen ez a kalózok külső nemi jellegének elsődleges sarokpontja – dús, olyannyira, hogy még egy dodo is belefér. Csakhogy hiába a nagy ábrándok a győztes csatákról, a szerencse elkerüli a jóembert. Az álmok versenye, az Év Kalóza-díj elnyerése pedig oly' távol áll tőle, mint a dodo a pávától. Persze az sem segít, hogy csapata leginkább hülyékből áll, de aztán egy napon éppen Darwin hajóját támadják meg, és innentől felgyorsulnak az események. Nem lőném le a poént, a lényeg, hogy szem nem marad szárazon.
A részletek
Az Aardman filmek sajátossága, a stop-motion technika ugyanannyit segít, mint amennyit akadályoz a munkában, de néha egészen sajátos virtuozitást követel meg az alkotóktól. Arra például eddig még nem gondoltam, hogy a sörhabot hogyan lehet csinálni ilyen körülmények között, de a legnagyobb talány számomra a pohárban lötyögő-keringő vörösbor.
Néha sajnos a történet annyira nem köt le, hogy figyelni tudjak rá, így maradnak az apró dolgok, amelyekkel a nézőt – elsősorban a felnőtteket – elkényezteti a film. Ott vannak például a remek képek a kalózhajó falán, a kínosan precíz berendezés Darwin házában, és sorolhatnánk még. Ha ezeket nézzük, a film nagyszerűen összehozott mestermunka, főleg, ha a történet buktatóit átugorjuk.
Aztán ott vannak az arcok: Viktória királynő különösen eltalált, de mielőtt megnéznénk az eredeti szinkronhangok sorát, már tudjuk, hogy Penge Liz sem véletlenül hasonlít Salma Hayekre. Viszont ha már Viktória királynő: szívesen megnéznénk rejtett kamerával II. Erzsébet reakcióit, miközben nézi a filmet, merthogy a nagy-nagynéni egészen gonosz a filmben, például alsóruhában rohangál a konyhában, jakuza-harcosként hadonászva – némi Kill Bill-utánérzéssel – a főhős után. És persze akad még számtalan brit vizuális poén, amelyekhez nem vagyunk elég angol szakosok, így aztán el is vesznek…
Kinek ajánljuk?
- Angol szakosoknak.
- Wallace és Gromit-imádóknak.
- Kalózkodni vágyó felnőtteknek.
Kinek nem?
- Sztorimánoknak.
- Rajzfilmeseknek.
- Az angol humor ellenségeinek.
6/10
