Már a címében is van Amore, vagyis romantikus komédia lesz ez, csak épp klisékből összegyúrva. A nyitó képsorok sem árulnak zsákbamacskát, az olasz film a hollywoodi szerelmes mozik dömpingjéhez kíván csatlakozni. Erre nemcsak a műfaji klisék utalnak, hanem a popkultúrára való állandó reflexiók is, úgymint a film elkészültekor még boldogan élő híres szerelmespárok példaként való felmutatása – Tom Cruise és Katie Holmes, Woody Allen és Soon-Yi, Pierce Brosnan és Keely Shaye-Smith – vagy akár az egykor aktuális nyári slágerek felhasználása.
A nézői tekintetet a filmben nyomozóként megjelenő mellékszereplő (Tony Costa: Luca Ward) vezeti, a narrátor közbenjárásával a befogadó egyfajta kukucskáló pozícióba kerülhet, ahonnan az alakok kívülről, felülről láthatóak. Az elbeszélő a "nagy klasszikus szerelmesektől" kölcsönöz instrukciókat, így Pablo Nerudától, Walt Whitmantől, William Shakespeare-től, Honoré de Balzactól és Alfred Tennysontól, hogy az idézetek is segítsék a műfajban való eligazodást, tájékozódást. Ebbe a határozott külső nézőpontba csak az indokolatlannak ható belső hangok zavarnak be időnként.
A történet négy fiatal gimis lány felnőtté válásának első lépéseit mutatja be: az első szerelmet, szerelmeskedést, az első olyan döntéshelyzetet, amelynek már tétje van, nem különben az első életveszély-helyzetet, amelynek köszönhető a rádöbbenés, hogy az életnek és döntéseknek bizony már súlya van. A sztori fő szála azonban az üde hölgykoszorúból kiemelkedő Niki Cavalli (Michela Quattrociocche) és a nálánál húsz évvel idősebb Alessandro Belli (Raoul Bova) véletlenszerű egymásra találását dolgozza fel: az épp szerelmi csalódáson és szakmai krízisen áteső férfi munkába menet koccan össze a robogóján iskolába tartó leányzóval. Hogy e találkozásnak köszönhetően egy egész estés mozit és egy boldog szerelmespárt kapjunk, természetesen még le kell küzdeniük egy-két nehézséget.
A filmes alkotók még arra is gondot fordítottak, hogy azoknak se lehessen ellenvetése a beteljesülés ellen, akik sokallják a nagy korkülönbséget, a végső boldogság csak az érettségi után teljesedik be, a "felnőtt" szerelem legalitását igazolandó pedig a lány szülei is tisztában vannak a kapcsolattal.
Mindezek és a keretként is használt világítótoronybéli romantika ellenére komoly kétségeink vannak afelől, hogy a nézőben keltett fátyolos köd sokáig tartana azt illetően, hogy pontosan milyen társra is találhat egy harminchét éves, sikeres reklámszakember egy tizenhét éves, bajkeverő kamaszlányban. Ugyanakkor ennek a filmnek nem is az a célja, hogy reális kérdésekre keressen és adjon válaszokat, hanem az, hogy szórakoztasson. Bájos meséjével, könnyed hangvételével, néhol már giccsbe hajló képeivel és üde zenéjével talán túlságosan meg is tesz mindent ezért: éppen hogy csak nem csordul túl a nézői szív...
Pontszám: 6/10
