Akik szeretik Michel Gondry-t, azoknak már nem sok minden okozhat meglepetést a filmvásznon. Az a direktor, aki Jim Carrey-t pizsamában az asztal alá rejtette, hogy a saját fejében gyermekkori énjeként duzzogjon a mamájára (Egy makulátlan elme örök ragyogása)- vagy az, aki textillovacskán lovagoltatta Charlotte Gainsbourg-ot és Gael García Bernal-t (Az álom tudománya), attól minimum azt várjuk, hogy következő munkájában Jack Black újraforgatja a Szellemirtók low budget-változatát.
Mert ez történik
a Tekerd vissza, haver!-ben ugyanis, és bár látnám azoknak a Trópusi vihar-rajongóknak az arcát, amikor véletlenül betévednek erre a vígjátékra, mint vígjátékra. Ami vígjáték is, csak hogy még egyszer leírjam: csak épp feszegeti a vígjátéki műfaj kereteit, mint ahogy Gondry amúgy is szokta az volt csinálni, rendszerint úgy en blok a filmművészetel és az ő mindenféle kereteivel. Most ehhez képest még talán kicsit vissza is fogta magát, már ha csak arra gondolunk, hogy ezúttal kilépett a fejekből. Amit talán egy kis magyarázatra szorul: mind Az álom tudománya, mind pedig az Egy makulátlan elme hiperérzékeny főszereplők belső lelki történéseit - vagy konkrétan: vizualizált agyműködéseit - mesélte történetbe ágyazva. A Tekerd vissza kilép innen, s markáns műfaji alaphelyzetbe keveri főhőseit. Legfőbb főhőse Jerry (Jack Black), aki egy erőművön tett erőszakos fellépés következményeként furcsa képességre tesz szert: magnetikus energiamezeje képes letörölni a videókazetták mágneses szalagjáról az információt, ergo ha betéved egy tékába, a filmek letörlődnek.
Naná, hogy betéved,
azazhogy ott dolgozik barátja, Mike (Mos Def), a törölt kazetták rejtélye pedig hamarosan megfejtésre is talál. Akárcsak a probléma, hiszen Mike és Jerry hamarosan forgatni kezdenek, a kárt pótlandó egy roncstelepen. Az alapötlet lehetne egy B-vígjáték kiindulópontja is, azonban egyrészt a forgatókönyv szellemessége, másrészt Gondry zsenialitásának, vizuális invenciózusságának köszönhetően annál sokkat több lesz. Meg egy Gondry-filmnél valamivel kevesebb, ha a viszonyítási pontoknál tartunk, de ez már a történet viszonylagos felületességéből következik, legalábbis Gondry korábbi munkáihoz képest. Persze a direktornak erre is megvan a saját verziója, elmondása szerint a film ugyanis abból a saját "gyártású" utópiájából született, hogy az emberek képesek önnön szórakoztatásukra, a saját eszköztárukkal. Végül is Az álom tudománya hősei szintén saját készítésű hajócskájukban gyönyörködnek, ahogy az Egy makulátlan elme narrációs kacifántossága is igazándiból egyetlen karakter agymunkájának agyszüleménye. Amikor a trivialitás így a képünkbe van tolva és sehol egy digitális tornádó - abban van valami nagyon szerethető. Ezért ajánlom mindenkinek Gondry filmjeit, ezt pedig még a filmes utaláshalmazból adódó humor miatt is. Ja és természetesen az olyan cameók miatt is, mint Danny Glover vagy Mia Farrow. Ha már az utópiánál tartunk: ha csak egy kicsivel több okos vígjáték készülne, és egy kicsivel kevesebb buta...- a mondat tetszés szerint befejezendő.
Kinek ajánljuk?
- Gondry-rajongóknak.
- Akik kíváncsiak a Szellemirtók alternatív verziójára.
- Akik vevők a filmes utalásokban rejlő poénokra.
Kinek nem?
- Akik nem szeretik a vígjátékokat.
- Aki szerint Gondry inkább maradjon a klipeknél.
- Annak, aki túl komolyan veszi magát.
9/10
