Járókerettel a kassza felé

Egyetlen szó kerülget a film megtekintése óta: kellemetlen. Nekem, nekik, mindenkinek.

Kellemetlen igazság

[img id=515242 instance=1 align=left img]Mint látható, a hülyecím-adás nem magyar sajátosság. Hozzáteszem, bár ez lenne a legnagyobb baj a filmmel. Nem érdemes színezni, a Last Vegas az év egyik legnagyobb csalódása – már ha pusztán a szereposztást vesszük alapul. Mert végeredményben nem is feltétlen kellett volna nagy durranásra számítanunk egy újabb Las Vegas-opusztól, hiába az benne a pláne, hogy az old boys rendeli benne a bikinis lányokat. Ez a geg önmagában nem hogy a filmet, de abból tíz percet sem visz el. Egy-egy prosztatás poént el lehet sütni, meg papíron akár jól is kijöhetnénk abból, hogy komoly és férfias kisugárzású szupersztárok kissé önmaguk paródiájává válva vén trottynak öltöznek, akik még megnyalnák a sót, de ez már középtávon is kellemetlen. Kevin Kline néha bedobja azt a bizonyos meglepett ábrázatát, amit negyven éve folyamatosan, De Niro meg a savanyú-morcosat, amiket csak a komédiáiban szokott, s bár a hetven évesen is dzsigoló Michael Douglas egész önironikus, de erre felhúzni egy filmet Las Vegasszal súlyosbítva – ez így nagyon csúnya.

Önirónia helyett bárgyúság

Félreértés ne essék, nem azért életképtelen az ötlet, mert öregen már ne érdekelnének minket ezek az ikonok. Hanem mert ezek az idősen is tökös (kivéve Kelvin Kline-t) formák nem úgy önironikusak mint mondjuk A feláldozhatók, hanem bárgyú, szentimentális, hatásvadász módon. Mindenki elmereng azon, hogy múlik az idő, s bár igyekeznek nem úgy tenni, mint akik fél lábbal már a sírban adják az interjúkat, mégis rájönnek, hogy milyen csudijó is mindaz, amijük van. És nem, nem kell a huszonéves diáklány. Marha.
Maguk a színészek sem érzik jól magukat ezekben a szerepekben. A film nagyban hasonlít azokhoz a napi sorozat-epizódokhoz, amelyekre behívnak special guestnek egy valódi színészt; aki sóhajt egyet, magában felidézi, hogy előző héten Hamletet játszott egy vidéki színpadon, aztán előveszi a számlatömbjét és blődségeket beszél.

Most múlik pontosan

Mindezt olyan véresen kínos epizódok színesítik, mint hogy az öreg fószer táncol a diszkóban vagy amikor kioktatja a fiatalt vagy amikor nem ismeri 50 Centet. És ha azt kérditek, mi van ennél lejjebb, megmondom: a transzvesztita viccek. Meg a belassított kamera felé közeledés. Meg a ruhapróba-montázs. Meg a jó hangosan kimondom a titkot, akkor is, ha adott helyzetben tökéletesen életszerűtlen, de legalább meghallja az, akinek nem kéne és mi nem tudjuk, hogy ott áll a hátunk mögött. Meg az a nyamvadt gyáva végkifejlet. Meg az öreg fószer a diszkóban. Az kétszer is.

Kinek ajánljuk?
- Akik kritikátlanul megnéznek mindent, amiben van pár nagy név.
- A Jóban Rosszban közönségének.
- Las Vegas-imádóknak.

Kinek nem?
- Akik nem akarnak kiábrándulni színészóriásokból.
- Akik azt hiszik, olyan lesz, mint a Másnaposok.
- Akik azzal akarnak elkápráztatni egy lányt, hogy mennyire értenek a filmekhez.

4/10