Csehszlovák Jézuska és a beszopott unfrankó
A Kolorado Kid egy régi vesszőparipám vitorlájából fogja ki a szelet, ha lehet egy ilyen képzavarral nyitni, márpedig ha Vágvölgyi egy '56-os filmet meg egy volán mögött ülő oknyomozó újságíró noir-os atmoszférában angolul elmondott monológjával nyit, nos, akkor lehet; fent nevezett paripám tehát a magyar filmben a magyar nyelv életszerűtlen használata, pontosabban a szleng kínosan dilettáns alkalmazása. Ezerszer húztam már fel erre a kritikám leglényegét és ütöttem adott közönségfilmet, ahol értem. De most van az, hogy az ember megáll, felteszi a kezét és azt mondja, cseszd meg, that's what I'm talkin' about. Nyilván itt egy olyan alkotó filmjéről van szó, aki az elmúlt néhány évtizedben ideje nagy részét épp a szavakkal, épp a nyelvvel, épp a szlenggel való kölcsönösen építő barátkozással töltötte, ilyenforma kapcsolati tőkéje tehát irigylésre méltó. Vágvölgyi B. Andrásról, aki nem ismerné, röviden mondanám, hogy újságíró, neve elsősorban a Magyar Narancshoz köthető, de filmes értekezéseit a hazai sajtótermékek széles választékában teszi hozzáférhetővé. Abban (ebben) a szakmában, ezt nekem higgyétek el, viszonyítási pont, de épp ezért ő tudja a legjobban, hogy a moziközönség ettől még nem teszi szét a lábát automatikusan. A rendezés tehát egy dolog, mindjárt visszatérünk rá, de ami szöveget illeti, még nem varrtam el a gondolati szálat, tehát: nem hiszem, hogy láttam már magyar filmet, amely ennyire nagyot vállal a nyelvi parádézással, és nem hogy nem fullad vérgáz szeszélyes évszakokos önparódiába, de konzekvensen végigviszi, amit eltervezett, és ez alatt egy fals hang nem sok, annyit nem ejt.

Fakultatív történelem
Kreuzer Béla rakodómunkás. Jassz. Ha Koloradóban született volna, jampi lenne, itthon azért nem eszik olyan forrón a kását. Nehéz, nehéz ötvenes évek. Rajk-temetés (pezsgőt!). Szerelem első látásra, szex az októberi tankok ricsaja közepette egy bérházban. Szinte véletlenül keverednek a corvinisták közé, de az újjáalakult hatalom vasököllel sújtja a munkást. A paraszt. A cellában besúgók és besúgottak, ki nem bogozza senki a szálakat.
Nagy Zsoltról egy percig nem kétlem, hogy pesti zsivány, minden gesztusa a helyén, a szájába adott beszólások sújtanak, mint a Kádár-kolbász. Ha a kormány nem is, a színészek a helyükön vannak. Még Elvis sem lóg ki a sorból. Ritka történelmi együttállás. A film évek óta készül, részint Eörsi István élményei-elbeszéléseit véve alapul, ám sokat és sokszor csavarva rajtuk, hozzáadva, amit kell, néha amit nem.
Pedig a fiatal firkászok és bloggerek oda fognak ám szúrni rendesen, ki ha én nem-stílusban, mert azért az ritka nagy ziccer, hogy a saját pályáján küldünk el valakit a búsba. Én sem annyira fiatal, ugyanakkor sem annyira tekintélytisztelő nem vagyok, hogy előre megfontolt szándékkal lehúzzam, vagy körbenyaljam a Kolorado Kidet, ugyanakkor nehezen titkolom, egészen fel vagyok dobva, amióta láttam. Többen csitítanának, hasztalan, ha az ember végre lelkesedni tud valamiért, és az egy magyar film, akkor hiszem, hogy nincs szégyellni valója. Felteszem, volt a szemlén jobban megrendezett, átgondoltabb koncepciót valló, önmagát komolyabban vevő alkotás, de szórakoztatóbb aligha.

Zsyványok, csybészek

Vágvölgyi újságírói minőségében gyakorta mint Tarantino-szakértő (állati könyvet írt róla, érdemes) ismerszik meg a szakértők iránt fogékony műsorokban, sokáig kellene túrnunk a bölcsészkarokat, hogy találjunk itthon valakit, aki többet tud a ponyvából és popból panoptikumot állító, jóllehet mára egy elhízott, nagypofájú hollywoodi barom benyomását keltő rendezőről. Adódik tehát: mennyire köszön mindez vissza a Kolorado Kidben? Rögtön a már említett autós nyitójelenet számomra azonnal a Sin City Tarantino által jegyzett egyetlen rövid, Clive Oven és az elvágott nyakú Benicio Del Toro ülnek a kocsiban és beszélgetnek-epizódját jutatta eszembe, például. Aztán ott a zeneválasztás, van olyan dal a filmben, nem egy, nem kettő, ami csont nélkül beférne a Halálbiztosba. És aztán megannyi beállítási-rendezési megoldás során is, amelyeket inkább látni kellene, szavakkal leírni talán épp Vágvölgyi tudná, de az meg mégis hogy nézne itt ki, szóval kerekedik a szemünk és örülünk, mert amit látunk, dögös. '56 mint kúlság: ezt se hittem volna soha.

Kinek ajánljuk?
- Akik régóta várnak egy igazi magyar zsiványfilmre.
- Besúgóknak, besúgottaknak.
- Aki ott volt, és aki nem.

Kinek nem?
- Akik szerint minden, ami nem Nagy Imre, az profán értelmezése '56-nak.
- Akik eleve utálják Vágvölgyi stílusát.
- Akik maradnak a sírva vigadásnál, meg a teleregényeknél.


10/10