Vagyunk már olyan nexusban – mégiscsak hat éve olvassátok a ‘tekercset –, hogy elhiggyétek nekem bemondásra, ennél bosszantóbb filmet keveset hordott a hátán a vászon. Hogy miért bemondásra? Mert ha elmondom, mi idegesített fel, szét kell spoilerezzem A gyilkos médiumot.
Robert Cortés – aki Az Élve eltemetvével már bebizonyította, hogy vonzódik a kissé perverz helyzetekhez – csinált egy 113 perces, elég erős atmoszférájú thrillert, amit aztán az utolsó három percben szépen hazavágott. Tom Buckley (Cillian Murphy) és Doktor Matheson (Sigourney Weaver) paranormális jelenségeket vizsgáló fizikusok, akik még sosem találkoztak valódi csodával. Szkeptikusok, akik szinte sportot űznek a jóhiszemű népeket sorra megvezető csalók lebuktatásából. Megy is a tudomány a maga útján, áldásos tevékenységüknek köszönhetően egyik szemfényvesztő a másik után végzi börtönben – a vak Simon Silverben (Robert De Niro) azonban emberükre akadnak. Bár Matheson próbálja távol tartani Buckley-t a veszélyes férfitól, a fiatal és lobbanékony tudós mentora figyelmeztetése ellenére a médium nyomába ered.
Remek alapszitu, erős jelenetek, tisztességesen – nagyon tisztességesen – felépített karakterek, A gyilkos médium mégis sok sebből vérzik. Ha arról a bizonyos utolsó, meglehetősen kiborító három percről nem is beszélünk, azt kell mondjam Rodrigo Cortés túl sokat akart markolni harmadik filmjével – melyet ezúttal forgatókönyvíróként, vágóként és producerként is jegyzett. Van itt minden: kiindulásképpen adott egy nyomozás, erre jön egy komoly drámai szál, mely hőseink lelkébe ás, végül az egész le van öntve a parablablával – ami azonban már túlzás. Ebből a filmből hármat is le lehetett volna forgatni – és persze ilyenkor valami áldozatul esik (és akkor most hagyjuk a kézenfekvő poént, miszerint a néző), ez pedig jelen esetben az egyes szálak kibontása. A lelkizés Matheson halálával félbeszakad, a krimi egy hirtelen relevációval kap látszólagos megoldást, a paracucc meg nem eléggé para, hogy igazán thrillernek lehessen nevezni. És hogy akkor a szerelmi szálról még nem is beszéltünk? Sally Owen (Elizabeth Martha Marcy May Marlene Olsen) valahol – egy a néző által ismeretlen pillanatban – összejön a főhőssel. Na de miért? Mi jelentősége van mindennek? Egy pillanatra azt gondolhatnánk, hogy majd vele tartja sakkban a főgonosz a jófiút – de nem. Sally karaktere gyökértelenül levitál a filmben – hogy csak egyet emeljek ki a kidolgozatlan elemek közül.
Persze mindezen hiányosságok nem kisebbítik a színészek érdemét, nagyon jó a csapat. Bár De Nirótól semmi újat nem látunk, Weaver nagyon erőset alakít, a fiatalok pedig megint bebizonyítják, hogy generációjuk legerősebbikei. Bár Olsennek nem sok tér jut kibontakozni, Cillian Murphy a Batman: Kezdődik, az Eredet és a Lopott idő mellékszerepei után ezzel a filmmel ismét közelebb került a helyhez, ahol lennie kéne – a A-kategóriás szupersztárok sorában.
Értékelés: 6/10
