Az ember kalandvágyó fajta, lételeme a felfedezések izgalma. Jules Verne történetei ezért is hódíthatnak több mint egy évszázada. Az Utazás a Föld középpontja felé most új technikai megoldásaival vonzhatja be a moziba a nézőket. A háromdimenziós mozizás élménye Szélesi Sándor író szerint biztosan mindennapi betevő.
Messze van még az idő, amikor a mozifilmek illatosak és megragadhatók lesznek, a szereplők körbejárnak minket, s talán mi magunk is beszélhetünk velük. Sőt még a holomozik kora is messze van, ám egyre több háromdimenziós film ajándékoz meg bennünket új és szokatlan élményekkel. A legújabb ilyen alkotás egy klasszikust dolgoz fel, amit szerintem nincs ember, aki ne ismerne Európában. Jules Verne egyik örök történetéről van szó, az Utazás a Föld középpontja felé című regényről.
Sokan megfilmesítették már: dokumentumfilmtől kezdve a tévéfilmen át a mozifilmig minden készült belőle. Kerültek már század eleji kutatók a föld mélyére, Atlantisz birodalmába vagy Új-Zélandon keresztül egy különleges és vad világba. Eric Brevig rendező mostani mozija napjainkban játszódik, Trevor Anderson professzor (Brendan Fraser) Izlandra zarándokol el, eltűnt bátyja jegyzeteit követve. Ott aztán beszorul társaival (Josh Hutcherson és Anita Briem) egy barlangba, s nincs más út, csak lefelé?
A mostani utazás néhány szereplős film, leginkább a filmes trükkök dominálnak benne, de botorság mást várni, hiszen a készítők három dimenzióra készítették el, azaz puszta szemmel élvezhetetlen, fel kell venni a térlátó piros-zöld szemüveget, s azzal kell beülni a vászon elé. Ezek után viszont ne vegyünk nyitott tetejű papírpoharas üdítőt a kezünkbe, mert a mozi életre kel, és nem kismadarak repkednek ki belőle. Illetve kismadarak is.
Fogalmam sincs, hogy az első Verne-regények hogyan kerültek a könyvtáramba, talán karácsonyi ajándékként. Aztán, emlékszem, a dédnagymamám padlásán ráakadtam egy polcos szekrényre, tele régi könyvekkel, amelyeknek a borítóját már fakóvá koptatta az idő. Voltak ott bizony Franklin-kiadású Verne Gyulák is, számtalan. Tele illusztrációkkal, furcsa szedéssel és új meg új élvezetekkel. Pontosan tudom hát, mit érez egy könyvmoly, akinek ilyen akad a kezébe. S persze ott a gyermeki fantázia, amelynek nem kellenek tudományos igazságok, csak a kaland...
A történet nem követi ugyan hűen az eredeti könyvet, de kevés is lenne rá az idő. Az utazás lefelé és fölfelé remek élmény lesz mindazoknak, akikben egy töredéknyi gyermeki lélek lakozik. Így hát, kalandra fel! Keressék meg a legközelebbi 3D-mozit (megsúgom, most van egy új is), és nézzék meg, hogyan lehet eljutni a Föld középpontjába manapság.
