Kevin Costner, az elfelejtett színész megint megpróbál felkapaszkodni a hollywoodi filmsztárok csillogó világába, de hiába, olyan közhelyes filmmel, mint a Szitakötő, legfeljebb a videotékák alsó polcáig jut.
Az amerikai egyetemek producer szakjain valószínűleg már egy ideje a vizsgaanyag része "A fogyasztók negatív tapasztalatainak hatása a szórakoztatóipari termékek eladhatóságára, avagy Kevin Costner, a biztos bukás" című tétel, hiszen a valaha sikeres színész legutóbbi három filmjén annyit vesztettek a befektetők, hogy abból megfinanszírozhatták volna a Csillagok Háborúja első három részét, a Pókembert, ráadásul a maradékból még futotta volna pár tucat kis költségvetésű művészfilmre is.
A Több mint testőr, a JFK és a Farkasokkal táncoló című filmekkel az Oscar-díjig és a világsikerig menetelő színész-rendező először a Waterworld című alkotással nyúlt bele a zavarosba, az antik patinával felturbózott jetskiken az apokalipszisbe rohanó hős tengerészek nyomasztóan unalmas története ugyanis elnyerte a minden idők legnagyobb filmes bukása díjat. Ráadásul Costner az óriási zakó után dacból, vagy egyszerűen hülyeségből újból egy posztnukleáris, Mad Max stílusú produkcióval próbálkozott, aminek eredményeként a Jövő hírnöke (The Postman) című opuszt a világ legtöbb országában már csak videón mutatták be. Kevin Costner azóta kétévente menetrendszerűen megpróbálkozik a visszatéréssel, ezúttal a Szitakötő című misztikus szerelmi melodráma főszerepében.
Costner most éppen Bruce Willis 1999-es nagy kámbekjét akarta lekoppintani, hiszen a Hatodik érzékhez hasonlóan a Szitakötőben is vannak élőket zaklató halottak, rémálmokat látó angyalarcú gyerekek, egy kíváncsi szakorvos és persze nagyot csattanó slusszpoén is. Csak sajnos ebből a filmből hiányzik az igazi feszültség, az izgalmas cselekményvezetés, és persze az újdonság varázsa is.
A történet szerint Dr. Joe Darrow sebészorvos nem tud belenyugodni felesége elvesztésébe, aki orvosként dolgozott egy karitatív szervezetnél és pár hete vízbe fulladt Venezuelában. Ráadásul egyre több jel mutat arra, hogy az asszony sem igazán szereti új otthonát, hiszen folyton átmászkál a túlvilágról, néha a klinikai halál állapotából visszatérő rákos gyerekeken keresztül üzen férjének, néha pedig csupán különös jeleket rajzol a padlóra. A csont ateista férj egyre jobban elbizonytalanodik, míg végül elindul a felesége által hátrahagyott nyomokon, amik egyenesen a dzsungel mélyére vezetnek.
Kevin Costner végül is nem különösen rossz színész, birtokában van azoknak a korlátozott eszközöknek, amikkel egy hollywoodi sztárnak feltétlenül rendelkeznie kell. Csak sajnos ez a film túlságosan unalmas ahhoz, hogy érdemben értékelhessük színészi teljesítményét, hiszen egy átlagos nézőt a legtöbb jelenet alatt jobban leköt a mozi légkondijának monoton zümmögése, mint a vásznon pergő események. A szerelemmel és családi melodrámával megbolondított kísértethistória ugyanis egyszerűen vontatott, szürke és lapos. És akkor még nem is beszéltünk a dramaturgiai hibákról, például arról, hogy ha az a szerencsétlen asszony képes összefüggő mondatokban beszélni, vagy a gondolatait a szobabútorba vésni, akkor miért rébuszokban és rejtélyes üzenetekben kommunikál a férjével. Valószínűleg azért, mert a nyomozás álizgalmai nélkül a történet még ennél is unalmasabb lenne. Már ha lehetséges ez egyáltalán.
