Hol van az eredet, ki mondhatná meg?

"Kilenc, Párizs, elaludt a lantom / Ádám álmodja, hogy Kepler, az meg, hogy Danton / Álom az álomban, tehát szerkezetileg. / Lucifer a kilencesben nem jelenik meg." Ha máshonnan nem, ebből a Bëlga-dalszövegből is látható, senki nem gondolja, hogy Nolan találta volna fel a spanyol viaszt a történetmesélés mindig eggyel mélyebb szintjére való fúrással, de nem is Cronenberg, és nem is Madách. Csak nem mindegy, hogy egy 4-es metró komolyságával építjük a sztorinkat, vagy úgy, ahogy a Memento és A sötét lovag rendezője teszi. Nolan ugyanis nem a mozizás inkább vásári mulatságba való ágát reformálta hülye színű papírnapszemüvegekkel, hanem az elbeszélés szerkezetében nyit harmadik, sőt negyedik dimenziót.

Az Eredet zsenialitása nem ott bukik ki, hogy két vagy huszonkét szinttel ás lejjebb, hiszen így viszonylag egyszerű lenne minden évben jobb filmet készíteni. Jobb - ennek a szónak semmi értelmét nem láttam mostanáig, hiszen egy műalkotás élvezete alapvetően hangulat, személyiség és ízlés függvénye, a valamikor valamiért felállított úgymond szabályszerűségek betartása pedig rideg szakmaiságra utal, s ezt összehangolni az alkotás szabadságával nyilván örökké újabb megoldandó feladatokra és vitákra adhat okot. De legalább zajlik az élet. Most mégis azt gondolom, nem lehet "jobb" filmet készíteni, mint az Eredet, nem megy, nincs tovább, elértünk valaminek a végére. Persze, tovább fogja ezt majd tolni valaki, majd, ha lehet ilyet, de jelen pillanatban, 2010-ben, ez a végállomás, ne tessék továbblépni, mert le tetszik esni a tányér alakú világunk széléről.

Te is akarod

[img id=250629 instance=1 align=left img]A DiCaprio alakította álomhacker és csapata feladata, hogy elültessen egy gondolatot egy milliomos tudattalanjában, ezzel olyan immár tudatos üzleti döntésekre késztetve, amely a csalók megrendelőjének, a konkurens bizniszmennek megfelel. Nem mondja nekem senki, hogy ezt százszor látta.
Hozzá kell tenni, nem a színészi játékok viszik el a filmet, nem azért mert rosszak, hanem mert az ezernyi apró részletre való figyelés közben majdnem mindegy, hogy a karakterek ki vannak-e találva annyira, hogy érdemes/lehetséges legyen egy színész számára brillírozni benne. Ez egyedül Leonardo DiCapriónak adatik meg, félig-meddig. Imádom, csodálom, most is hozzátette, amit hozzá kellett, de nem ő, nem az ő játéka a lényeg. Pedig még nem is tűnik elsőre olyan nagy dolognak: az álom-dimenziójába férkőző cselekmény, tolvajbanda utolsó melója, főhős személyes indíttatása bekavar. A hamis valóság képzelet által való önkényes alakítása a la Mátrix. Ha álmunkban meghalunk, akkor a valóságban is? Watchowskiék egyértelmű igennel feleltek, Nolan először nemet mond, majd tesz néhány kivételt, de meg is magyarázza. Valahogy így viszonyul az Eredet a Mátrixhoz egyéb tekintetben is. Négyzetre emeli.

És hát szánjunk azért egy gondolatot arra is, hogy amit a filmben látunk, az nem pont abban az értelemben sci-fi, mint mondjuk a Mátrix vagy az Existens. Nyilván nem arról van szó, hogy igenis vehetünk részt kollektív álomban és vannak is ilyen káefték, amelyek erre szakosodtak, s számlát adnak emléklopáskor. De a pszichológia tudományának nem igen vitatott tézise, hogy a tudattalanunkban elraktározott érzetek alapvetően határozzák meg tudatos cselekedeteinket, s akkor az innen eredő problémák akár helyre is hozhatóak. Végül is többek között a hipnózis is erre épül, hogy egy idevágó végletes módszert említsek. Mint ahogy az sem légből kapott ötlet, hogy vizualizáljuk érzelmeinket, esetleg tárgyiasítsunk - mindez a filmben például széfbe zárt okmányok formájában jelenik meg.

A megszülető történelem

Miért ne lehetnénk lelkesek? Miért gondoljuk, hogy költő az, aki száz éve meghalt, és filmklasszikus az, ami fekete-fehérre forgattak valamikor és valahol Európában? A történelem zajlik, csak még nem hívjuk így, és most a szemünk láttára született meg valami korszakalkotó. Hasonló szerkezetű elbeszélést valószínűleg többször is mutatott már fel például az irodalom, de a mozgókép speciel ebben az esetben mostanáig nem tűnt annyira alkalmasnak rá; vagy ha megpróbálták, akkor inkább maradtak az alkotók a metaforákkal való maszatolásnál, és mivel nem tudtak követhető logikai úton végigvezetni minket az A-t B-vel összekötő egyenesen, a gordiuszi csomót a hangulati síkon edzett valamilyen izmus kardjával vágták át. Jó lesz az a bölcsésznek. És ez működött, mert a művészet ilyen. Nolan viszont azt is megoldotta, miként vigye előre az álom különböző szintjeinek történéseit, úgy hogy azok természetszerűen nem lehetnek egymástól függetlenek; a főhős saját démonaival való küzdését is bele-bele szövi (nem mellé, bele!); időnként még pluszban csavar egyet-egyet. És egyébként olyan látványvilágot teremt mindehhez, ami nem egyszerűen technikailag lenyűgöző, mert az "csak" fejlesztés volna, de ő - akárcsak szereplői - a kreativitását használja elsősorban. Mert ezt a városhajtogatást, hogy mást ne mondjak a trailerben is látott kunszt helyett, ezt elsősorban ki kellett találni, nemde, eztán jöhetett a monitoruk előtt kuksoló szorgos hangyák munkája. De mondom még egyszer, engem elsősorban az elbeszélés ilyen bonyolultság mellett is megtartott következetessége és precízsége nyűgöz le. Tűzijátékot látok az Avatarban is.

Kinek ajánljuk?
- Freudistáknak, pszichológusoknak, álomfejtőknek.
- Mátrix-osoknak.
- Minden élő embernek.

Kinek nem?
- Szappanoperásoknak.
- Sznob művészeknek.
- Túl fiataloknak.

10/10