Lleginkább a női könnycsatornák és nem a rekeszizom próbatétele a Just Like Heaven című romantikus alkotás.
"Két valóság közül választhatsz. Az első: egy nő lépett be az életedbe, roppant szokatlan módon és a segítségedre van szüksége. A második szerint megőrültél, és magadban beszélsz egy padon a parkban" - állítja gyors választás elő Mark Ruffalót Reese Witherspoon - egy parkban, egy padon. A szellemes - avagy legalábbis sok helyütt jópofa - párbeszédek mégsem képezi a Ha igaz volna velejét. Ahogy eredeti angol címe erőteljesen utal is rá: leginkább a női könnycsatornák és nem a rekeszizom próbatétele a Just Like Heaven című romantikus alkotás.
David magányos fiatalember, új lakásba költözik épp. A lakás azonban nem áll üresen: kis lakója egy, az új bérlőt pattogós stílusban kiosztó lány - aki egyébként kényelmesen elfér a hűtőszekrényben is - akár egy szellem... Pedig Elizabeth, az ex-doktor nem igazi szellem: fizikai valója él - csak épp nem virul, egy kórházban fekszik, kómában, lélegeztető-gépre kapcsolva. A szerelem nem első pillantásra az, sőt, a lány éteri, érinthetetlen köszönhetően megreked a lelki tartományokban, ám a megoldást sürgeti a tény, hogy Elizabeth-et kollégái hamarosan lekapcsolják az őt mesterségesen életben tartó gépekről...
A hamisítatlan szerelmi melodráma műfajáról sokunknak gyakorta a Ghost jut eszébe, ha ezen nézők azon hányadára szűkítjük megfigyelési fókuszunkat, akik szerették is a filmet - nem sokkal kapunk kevesebbet, mint az arra asszociálók köre - leszámítva néhányunkat, akinek a haja is égnek állt Patrick Swayze "színészete" láttán. De mindez ugye nem számottevő, hiszen Demi Moore akkor is Demi Moore, Goldberg meg Goldberg volt, színészet ide vagy oda.
Esetünkben a Ghostot kedvelők nagy hányada fog érzeteim szerint fújjolni a film láttán. Pedig nincs igazuk, legalábbis nem teljes mértékben. Miért nem? Először is: nyilván nem Mark Ruffalo napjaink férfiidol-színésze (miért van ma ilyen egyáltalán?), és Reese Witherspoon sem a kigombolt férfiingben agyagozó Moore, ez nyilvánvaló. De én nem kérném számon az erotikát a Ghost huszonegyedik századi visszáján, mert nem ez a lényege. Mindkét színész bájos és szeretnivaló - ami egy romantikus vígjáték (nem melodráma!- lényeges különbség) esetében elengedhetetlen, kitűnő partnerek, adják egymás alá a lovat. Másodszor: A sztori nem pusztán a Ghost remake-je, megfordítva a nemi szerepeket - mivel a lány valójában él, már az első pillanattól tisztában vagyunk vele, hogy csakis a boldog beteljesedés zárhatja le történetünket, ez pedig jóleső biztonságérzettel tölt el - hogy ez némi szomorkás felhanggal zárul, a tematikából következik. Harmadszor: a Ha igaz volna nem rendelkezik mindazon tulajdonságokkal - ehhez kevés a terjedelmünk jelen pillanatban - amely ahhoz szükségeltetik, hogy olyan, műfajában kultikus mű váljon belőle, mint a Ghost. Ez pedig nem is baj, a szerelmes mozidélutánok és később a videotékák megbízható, kellemes kedvence lesz.
