A spanyol tévében sikeres sitcomokkal nevet, népszerűséget és filmes tapasztalatokat szerző Nacho G. Velilla első játékfilmjében homoszexuális férfiak gyakori problémájával foglalkozik: mi legyen a gyerekkel, aki akkor született, amikor még nem döbbent rá valódi nemi identitására? A kedves humorú filmvígjáték nagy erénye, hogy a Brokeback Mountain által bejáratott utat járja, a melegeket nem valamiféle fura különcöknek, hanem természetesen viselkedő, egészséges embereknek mutatja meg. A fura a dologban éppen az lehet, ha éppen ezzel veri ki a biztosítékot a homofóbiára hajlamos embertársainknál.

Ahol meleg a konyha
Maxi, a séf Madrid melegek lakta negyedében működteti decens éttermét, úgy gondolja, tökéletes életet él. Homoszexualitását, csakúgy mint a környék legtöbb lakója, nyíltan vállalja, különösebb problémák nélkül éli életét. Az étterem jól megy, a beosztottait határozott kézzel irányítja, sőt ha kell, lelki gondjaikban is segítségükre van. Egy napon azonban felbukkannak egy régi életében született gyermekei, ráadásul a szomszédjába költözik a szívdöglesztő argentin focisztár, Horacio is. Maxi tökéletes élete fenekestül borulni látszik...

A homoszexualitás a filmekben
Az azonos neműek közti szerelem ábrázolása talán meglepetésre, talán nem, a tömegkultúra tárgykörébe tartozó filmeknél jelent meg hamarabb. Az ok egyszerű: a transzvesztita-kultúra kitűnő termőtalaja a vígjátéki alaphelyzeteknek, hiszen a női ruhába öltözött férfi önmagában vicces jelenség, s ezt csak erősíti a transzvesztiták hagyományosan excentrikus viselkedésmódja, manírjai. (Érdekes módon, a férfiruhákba öltözött nőket kevésbé ábrázolják a filmekben viccesnek, sőt olykor kifejezetten agresszív dominaszerepben tűnnek fel különféle S/M pornófilmekben.) Nagy sikerek, mint Billy Wilder Van, aki forrón szereti-je, Louis de Funes Szárnyát vagy combját-ja, vagy a Michel Serrault és Ugo Tognazzi nevével fémjelzett Őrült nők ketrece és folytatása, a Fehér telefonok mind meleg férfiakról szólnak tulajdonképpen, de ők még valamiféle furcsa, nem evilági, szórakoztató paradicsommadarak vannak ábrázolva. Rajtuk nevetett a néző, ezen azonban nem sértődött meg senki. A filmművészek a hatvanas évek ifjúsági mozgalmainak felszabadító hatására nyúltak a homoszexualitás témájához. Pasolini, Fassbinder, Fellini, Jarman, vagy nálunk Makk és Szabó filmjei mélyebbre merültek a témában, de ezek a filmek lényegesen kevesebb, és elsősorban a műveltebb, nyitottabb nézőközönséghez jutottak el. A kilencvenes években ez a kettősség megmaradt, a Priscillán, a sivatag (csodálatos) királynőjén vagy Dustin Hoffman Aranyoskámján nevetett a széles közönség (is), míg Gus van Sant Otthonom Idahójának végtelen szomorúságán, Gregg Araki brutálisan őszinte filmjein inkább megdöbbent a fesztiválok és művészmozik szűkebb közönsége. A "művész" oldal inkább a homoszexualitás valódi természetének felfestésével próbálkozik, míg a tömegfilmek főleg a furcsasággal, az ártalmatlan mássággal szórakoztatnak. Botrányokat inkább a művészfilmek okozzák, pl. Gregg Araki, vagy régebben Fassbinder és Pasolini. Valamiféle áttörés már bőven az új évezredben jelentkezik, amikor sorra jelennek meg a művészi igénnyel készült, mégis tömegek érdeklődésére számot tartó tágabb-szorosabb értelemben meleg-témájú filmek, mint például másságát nyíltan felvállaló Truman Capote életéről rögtön két film is, vagy a sokat hivatkozott Ang Lee-féle Brokeback Mountain. Itt az Oscar- és egyéb más díjak mellett komoly közönségérdeklődés is tapasztalható volt, de a meleg cowboyok szerelmét a Marlboro-reklámok dizájnjával megjelenítő Brokeback Mountain erős ellenérzéseket is szült. Ang Lee nagy és elvitathatatlan érdeme, hogy meleg férfi-hőseit a szerelem tökéletes és idilli természetességében ábrázolta, annak teljes problematikájával együtt.

Meleg cowboyok, meleg szakácsok, meleg focisták
Nacho G. Velilla filmje bár műfaja szerint filmvígjáték, mégis az elébb említett meleg cowboyos filmmel megjelenő tendencia érvényesül benne. Maxi, a szakács, Ramiro, a pincér, Horacio, a focista egyaránt melegek, ez minden gesztusukból látszik, nemi érdeklődésüket mégis tökéletes természetességgel viselik, olyannyira, hogy ha kell, Maxi férfiasabb a legmacsóbb torreádornál, a szénné varrt Ramiró egyenesen maffiózónak tűnik, nem egy meleg-étterem főpincérének, Horacióba, az argentin futballsztárba pedig a csinos Alex, aki nő, fülig szerelmes lesz. Nem vígjátéki, hanem amolyan jó latinosan melodramatikus Maxi gyermekeinek cselekményszála, főleg ahogyan a fiú kezdetben ellenkezik, majd lassan elfogadja apja másságát. Ez sincs, de az egész film sincs szappanoperásan túlmesélve, éppen csak annyira ömlenek a szavak, hogy a vígjátéki könnyedség megmaradjon. Van a filmnek egy Lecsó-szerű Michelin-csillagos vonulata is, ami tovább színesíti, gazdagítja ezt a tüzesen fűszerezett, igazi latin temperamentummal felvezetett meleg-komédiát. A vígjáték tanulságát a szájbarágás érezhető kerülésével lopja be tudatunkba a rendező, amin jól elrágózhat az a nyilván véletlenül betévedő, homofóbiával küzdő néző, már ha a filmet eddig kibírta, ám akik előítéletektől mentesek, nyugodtan végigmosolyoghatnak egy kedves humorú, bájos és könnyed filmet.

Kinek ajánljuk?
- Azoknak, akik könnyed szórakozásra vágynak.
- Azoknak, akik szeretnek éttermekbe járni.
- A hazai meleg közösségeknek és szimpatizánsaiknak.

Kinek nem?
- Homofóbiásoknak.
- Anorexiásoknak és bulimiásoknak.
- Foci-gyűlölőknek.


6/10