Groteszk kezdés: mentő hozza haza a rokkant Balogot, akit elgázolt a vonat. Ám a mentő elakad a falu határában, ahol a közművesítés miatt hatalmas árok húzódik. Balog elküldi a mentőt, vidáman átkiált az árok túloldalán álló fiának, hogy máris megy, meglóbálja a mankót, nekirugaszkodik - és beleesik az árokba. Ez az esés előre vetíti Balog sorsát. Töretlen optimizmussal szeretne családjának mind anyagilag, mind erkölcsileg támasza lenni, de a feladat jócskán felülmúlja képességeit. Sem az asszonyt, sem a gyerekeket nem érdekli a messiásként hazatérő, bicegő alkoholista. Felesége a falu bikájaként számon tartott paraszttal enyeleg, a lányait csak az vezérli, ami a bugyijukban van, a nagyobbik fia bolond. Balogban egyedül a kisebbik fia bízik.
A filmet Tar Sándor írta, aki napjainkban a legnagyobb megértéssel tud a társadalom peremén élőkről mesélni. Az Egyszer élünk jeleneteiből az ő novelláira ismerhetünk, a kerettörténetet egyik legszebb írása, a Lassú teher adja. Tar Sándor novellái apró, realista drámák, telve részvéttel. Tar jó író, de - legalábbis a film ezt mutatja - kezdő forgatókönyvíró. Pedig az ilyen meszszemenően epikus írások megfilmesítésénél a végeredmény a forgatókönyvön áll vagy bukik. A föld alól is elő kellett volna kerítenie Molnár György rendezőnek azt a szigorú és kíméletlen profit, aki átgyúrja a novellákat, ívet szerkeszt a történetnek, s gondosan figyel arra, hogy a cselekmény drámaisága megmaradjon. Vagy pedig addig kellett volna nyüstölnie Tart, amíg ő maga el nem végzi ezt a munkát.
Balognak nincs múltja, nem tudjuk meg, miért ütötte el a vonat, nem tudjuk, mire alapozza optimizmusát. Fiával való viszonya váratlanul torkollik tragikus befejezésbe, a zárókép hatásos ugyan, ám a szomorú vég - a csalódott fiú lázadása apja ellen - előkészítetlen. Kibontatlan marad a filmben sok, egyébként jó ötlet is. Ilyen az anya medáljának története, mely szerint a medál viselője elnyeri a többiek szeretetét. A karakterek sem mindig kidolgozottak. A csetlő-botló Balog a film közepén hazudozó, harmonikás Baloggá változik át, és ez a fordulat alaposan megkérdőjelezi Balog jellemének következetességét. Egyedül a tehetséges Szarvas Józsefnek köszönhető, hogy a főhős alakja hiteles és szórakoztató marad. A színész jó érzékkel a figura legszimpatikusabb vonását, gyermeki naivitását ragadja meg, mely a hazudósabb és az ártatlanabb Balogra egyaránt jellemző.
A sok hiba ellenére is átszivárog valami a Tar-novellák atmoszférájából a filmbe. Érezni az epikus nyersanyagot, az irodalmi megalapozottságot. Számos hangulatos, vidéki életképet látunk, erőteljesek a főszereplők (Szarvas József mellett Básti Juli és Gáspár Sándor), korrektek Kardos Sándor operatőr képei. Molnár György édes-bús története emlékeztet Menzel munkáira, a Hóvirágünnepre vagy Az én kis falumra. A sokfelé ágazó cselekmény, a színes kavalkád megvan, alkalmasint nevetni is lehet. De a szerkesztői lelemény, amely a sok részletből olyan drámát állíthatna össze, mely a Tar-novellákkal versenyezni tud, hiányzik. Egyelőre győzött a könyv, de visszavághat egy újabb adaptáció.
