A Doktor Szöszi rendezőjének sablonos vígjátékát a 300 macsója és a Grace klinika Izzie-je billenti helyre. A csúf igazság elsősorban nőknek szól, ebből a szempontból Gerard Butler tökéletes választás volt a főszerepre.
"Mostantól két évig minden csaj ezt fogja csinálni, hogy várakoztatja a fiúkat" - tárgyalta ki egymás között egy csapat tinilány a plázából kimenet A csúf igazság című vígjátékot, amiben a laza Gerard Butler a fontoskodó Katherine Heiglt tanítja pasizni. A csábítás fortélyainak valószínűleg ugyanúgy könyvtárnyi irodalma van, mint Shakespeare kései nagytragédiáianak, de filmet jól eladni csak az előbbivel lehet. A vígjátékban felvonultatott fogásokat és féligazságokat viszont leginkább annak érdemes kipróbálni, aki egy fergeteges dugássorozatra vágyik különböző díszhímekkel.
Nézz ki jól, de a férfit ne kritizáld, nevess a poénjain, és sose panaszkodj, mert nem a problémáid érdeklik, csak a segged formája, ajánlja a nőknek Gerard Butler figurája, és ennyi ebben a filmben elég is, hogy egekbe szökjön az általa vezetett tévéműsor nézettsége. Mindenki boldog a kis sacramentói tévéállomásnál, kivéve a műsor fapina producerét, akit Katherine Heigl játszik, és bár harmincas szingli a 21. században, a Cosmo helyett a Nők Lapja értékrendjét vallja.
Hogy a két ellentétes karakterre épülő történet kiszámítható, azon egy romantikus vígjátéknál bosszankodni felesleges, én azt sem bánnám, ha karibi manátuszok rakták volna össze sablonokból, mint a Family Guyt a South Park egyik epizódjában. A csúf igazságot a szokásosnál nyersebb humor és a két főszereplő viszi el. Mondom ezt úgy, hogy azoknál a jeleneteknél, ahol a közönség visítva röhögött, nekem csak a hajam hullott. Az, amikor Heigl véletlenül vibrátoros bugyiban megy el az üzleti vacsorára, és kéjes nyögésekkel prezentálja az új reklámstratégiát, belőlem ugyanazt a hatást váltotta ki, mint amikor Bajor Imrea nőnek öltözött Rudolf Péternek udvarolt az Egy szoknya, egy nadrágban. De ezt és még pár apróságot leszámítva a Doktor Szöszi két forgatókönyvírója ügyesen adagolja az övön aluli poénokat, és például ott talál be igazán, amikor néhány férfiak és nők által elkövetett típushibát figuráz ki.
A műfajból adódik, hogy A csúf igazság elsősorban nőknek szól, és ebből a szempontból Gerard Butler tökéletes választás volt a főszerepre. A színészt eddig csak ágyékkötős keményfiúk és londoni gengszterek mellett láttam macsóskodni, de hétköznapi, modern környezetben is kiválóan hozza a neandervölgyi férfitípust. Mondjuk látszik rajta, hogy a 300 óta kicsit megereszkedett, de így legalább nem olyan sértő, amikor nagy pofával kondigépezni hajtja a csajokat. Az arcjátéka is olyan érdekesen széteső néha, hogy egy tál rotyogó babfőzelékre emlékeztet, amibe beleesett egy műfogsor. Persze ha mellé állítjuk a film jól fésült szépfiúját, akit Eric Winter játszik, egyértelmű, hogy ki az igazi férfi. Csak nehogy Russell Crowe nyomába lépjen, aki az LA Confidentialban még lehetett szupercsődör Kim Basinger mellett, de azóta szétfolyt.
Butler mellett Katherine Heigl próbál Bridget Jones-osan reménytelen egyedülálló nő lenni, de nincs rajta se plusz tíz kiló, se nagymamabugyi, ezért nehezen hinni el róla, hogy tizenegy hónapja nem szexelt. Azt viszont kiválóan bemutatja, hogy egy alapvetően dekoratív nőt is tökéletesen visszataszítóvá tud tenni néhány esetlen gesztus. Aztán a hím lehámozza róla az elején rákényszerített sablonokat, és ő is a helyére kerül.
A két főszereplő akkor működik a legjobban, amikor egymással lépnek reakcióba a vásznon, bár amikor utálják egymást, az nem annyira szórakoztató, mint Michael Douglas és Kathleen Turner A rózsák háborújában, és a jó pillanatokban sem akkora álompár, mint Julia Roberts és Richard Gere a Micsoda nő!-ben. A főszereplő pároson kívül aztán alig akad említésre méltó szereplő, még Heigl szolgalelkű asszisztensének jutott pár villanás, és az idősődő műsorvezető házaspár kapott pár újrahasznosított poént a Ron Burgundyből.
Szinkronnal már nem biztos, hogy élvezni tudtam volna a filmet, viszont gyanítom, hogy az igazi célközönség inkább szinkronpártiakból áll. A csúf igazság a szexista hozzáállás ellenére egy teljesen klasszikus romantikus vígjáték, ami a műfaj rajngóinak nem okoz csalódást, de nálam az év romantikus filmje ezután is az emberarcú Adventureland maradt, amiben egy vidámpark nyári diákmunkásai esnek tiniszerelembe a 80-as években.
6/10
