A nem is olyan nagyon távoli jövőben vagyunk. A Földet idegen, szellemszerű lények szállták meg, az emberiség nagy részét, a civilizációt elpusztították. A megmaradtak már csak a gigászi űrfegyverben, a Zeus-ágyúban bíznak. Dr. Sid és a bájos Aki Ross azonban másként gondolkozik. Meggyőződésük szerint minden életforma bocsájt ki magából bizonyos jellegzetes, spirituális hullámot, és Dr. Sid bebizonyította azt is, hogy a földönkívüli lények tulajdonképpen már nem is élők, hanem pusztán energiahullámok. Ezek szerint elpusztítani őket csak hasonlóan erős, ám ellentétes előjelű hullámokkal lehet. Nincs más teendő, mint a Föld szellemi energiáját alkotó nyolc összetevőt megtalálni, és azokat egyesítve megmenteni a Földet. Hat összetevő már megvan, már csak kettő hiányzik, ezeket kutatja Aki Ross, akinek viszont már nincs sok ideje, mert ő is megfertőződött a halálos idegen szellemtől. Segítségére van azonban a hős Edwards kapitány, és csapata, a Deep Eyes. Hőseink lassacskán rájönnek az idegenek valódi természetére, ám eközben Dr. Sid ellenlábasa, Hein tábornok bevetni készül a gyilkos űrfegyvert, a Zeus-ágyút. Ezzel elpusztítaná a Földet, ahelyett, hogy megmentené.
Az ismert Gaia-mítosz keveredik a manapság nyugaton is hódító keleti manga-történetek, valamint az Armageddon és az Ötödik elem című szuperprodukciók motívumaival Hironobu Sakaguchi és Motonori Sakakibara új, minden eddigit felülmúló, full-extrás, 3D-s, komputer-animációs filmjében, amelynek a legfőbb jellegzetessége, a sztori felülmúlhatatlan zagyvaságán kívül, hogy az összes, emberi alakot mintázó szereplő számítógéppel lett megteremtve, először a filmtörténetben. Mozgásuk, mimikájuk (majdnem) tökéletes, alkotóik csak egy, ám nagyon fontos momentumról feledkeztek meg. Animálni ugyanis azt jelenti, hogy lélekkel megtölteni, nem pedig (csupán) mozgatni. Aki Ross mind a 60 000 hajaszála mozoghat külön-külön, ha a szemében az égadta világon semmi sem látszódik. Se düh, se öröm, se bánat, semmi. Mint az üvegszemű játékmackóéban. Az legalább önmagából fakadóan bájos, de ez egy filmszereplő kérem! Láthattunk ugyan már ilyet hús-vér színészektől is, az csak az ő kudarcuk, ez viszont az egész stáb, az egész hipermodern technika kudarca. Itt van tehát az a bizonyos szép, új világ, és nagyon nem tetszik. Nem érdekel a digitális tűzijáték, a szuper térhatású hang és a kép, mert nem ábrázol, mögötte csak a SEMMI van. Eközben sokszor bizonyított, kiváló színészek, mint Donald Sutherland (magyar hangja Helyei László), James Woods vagy Steve Buscemi adják a hangjukat, és a nevüket ehhez a szörnyűséghez. Lelkük rajta, de azért inkább nézném szellemes játékukat egy hagyományos, akármilyen filmben, mint hallgatom (szinkronizálva!) fakó hangjukat egy szellemtelen baromságban.
Egyébbként ha már digitális animáció, akkor a Wallace és Gromit, például. Mert nem a technikával van nekem bajom, hanem a tehetségtelenséggel, és azzal hogy ez a gyermekeinket is megfertőzi, mint a Pokémon, meg a DragonBallz. Akinek van 0-10 éves gyermeke, az tudja, miről beszélek, akinek nincs, az pedig ne tudja meg. Az a gyanúm, hogy ennek a filmnek is ez a célközönsége, hát nekik nem ajánlom, látnak úgyis épp elég szart a tévében, az idősebbek pedig ha beülnek ilyesmire, azoknak úgyis mindegy. Viszont örömmel tölt el az, hogy biztos vagyok, amit az alkotók Végső Fantáziának hisznek, azon túl még nagyon, de nagyon sok minden van. Mert ha tévedek, akkor nekünk, Homo Sapiens-eknek annyi...
