Peter (Stipe Erceg) és Jan (Daniel Brühl) barátok, egy lakásban élnek, fura hobbinak hódolnak. Jule (Julia Jentsch) Peter barátnője, kapcsolatuk kiegyensúlyozott, de Jule nehezen viseli Jant, Peter barátját. Valljuk be a srác kicsit bogaras, ha igazságtalanságot észlel az utcán bárkinek nekimegy, ha ideges tör-zúz, szobája furcsa levegőtisztítótól hangos emellett a végtelenségig magának való, elveknek élő ember. Ám Jan érdekesebb figura, mint az a lány először gondolta volna, idővel szerelem szövődik közöttük, bonyolult szerelmi háromszöggé bonyolítva az amúgy egyszerű képletet. Eddig sima lányregénynek tűnik a történet, ám messziről nem az.
Peter és Jan barátok, egy lakásban élnek, fura hobbinak hódolnak. Villákat figyelnek meg, ahova betörnek ha tiszta a terep, ám nem lopnak el semmi, "csupán" megszentségtelenítik az ott található bútorokat, holmikat. Olyan helyre és úgy teszik őket, ami több mint félelmetes, alaposan ráijesztenek a tulajokra, és épp ez a céljuk. Igazi idealisták, akik szerint a pénz minden baj forrása, a fennálló kapitalista rendszert aknamunkával meg kell dönteni. Modern Che Guevaraként szónokolnak az egyenlőségről, szabadságról és a vagyonfelhalmozás kártékony hatásáról. Egyetlen igazságban hisznek, abban ami utópia, amiért mindenki lelkesedik huszonévesen. Úgy gondolják a világ megmenthető, a pénzt hajszoló emberek átnevelhetők, ám észre sem veszik, hogy végül ők lesznek majd azok a harminc, negyven, ötven éves emberek akik ellen most lázadnak. A hippikornak vége, épp azok váltak öltönyös üzletemberekké, akik egykor a szabad szerelemben hittek. Mindhárman rájönnek, hogy az anarchia nem megoldás, a liberalizmusban lehet hinni, de idővel talán mindenki konzervatívvá válik. Legalábbis konzervatívabbá, mint valaha volt. Szerelmi háromszögük azonban megmarad, kommunájuk úgy tűnik, mindent túlél.
Hans Weingartner filmje izgalmas, érdekes alkotás. Olyan témát választott, mely a városban élni, létezni próbáló fiatalokat foglalkoztatja. A nihil keveredik a világmegváltás gondolatával, azzal, hogy az élet jobbá tehető csak akarni kell. Mindennemű konvenció elleni lázadásról szól, a lázadás hiábavalóságáról, vagy legalábbis arról, hogy a módszer nem mindegy. Érdekes az operatőri munka és nagyon izgalmas a színészi játék. Jule-t alakító Julia Jentsch kitűnő és gyönyörű színésznő, játékával 2004-ben elnyerte a legjobb fiatal színésznőnek járó Bajor Filmdíjat. Jelen van a vásznon az első perctől fogva, alakítása hiteles és lebilincselő. Csakúgy, mint a film, ami az elejétől a végéig érdekfeszítő. Mesterien bánik a dramaturgiával, épp oda helyezi a drámai pontokat ahova kell. Talán egy kicsit hosszabb a film a kelleténél, de a lezárás tökéletes munka. Koncepciózus, átgondolt mű, nem látszik rajta, hogy ez a rendező második filmje, profi alkotás. Nem ígér könnyed kikapcsolódást, de akit vonz a kortárs német film, és a Good Bye, Lenin!-t is szerette, annak egyenesen kötelező.