Liam Neeson olyan, mint a jó bor: az idő előrehaladtával egyre csak nemesedik. Az Alaszka zord vidékein játszódó akciófilmben ismét bizonyítja, hogy nem kell még a nyugdíjba vonulást fontolgatnia.
Nem félünk a farkastól
John Ottway (Liam Neeson) egy északi olajkitermelő telep vadásza: feladata, hogy a munkásokat megvédje a rájuk támadó kiéhezett farkasoktól. A hófödte olajmezőknél csak Ottway lelke fagyosabb: imádott felesége tragikusan korai halálát még mindig nem tudta feldolgozni, úgy érzi, nincs miért élnie. Ám amikor a munkásokat szállító repülőgép vele együtt lezuhan a lakatlan alaszkai vadonban, mégis feltámad az életösztöne. A maroknyi túlélőcsapat vezetőjeként nemcsak a könyörtelen időjárással kell megküzdenie, hanem a területen portyázó vérszomjas farkasfalkával is.
A vadak ura
Joe Carnahan forgatókönyvíró-rendező A szupercsapat után ismét Neeson mellett voksolt, választása pedig telitalálat. A Fehér pokol ugyanis amellett, hogy egyszerű akciófilmként is megállja a helyét, érdemleges többlettartalommal bír, ebben a környezetben pedig remekül érvényesül a szálfatermethez és marcona arcvonásokhoz társuló érzékeny lélek és jelentős színészi képesség. Az is elismerésre méltó, ha valaki 56 évesen kezd akciósztár-karrierbe: úgy tűnik, semmi sem lehetetlen.
A vadon szava
[img id=350207 instance=1 align=left img]Habár az embertelen körülmények ábrázolása és az izgalmas jelenetek a mondanivalóra kevésbé fogékony nézőket is lekötik, ha a Fehér pokol csak annyi volna, hogy néhány férfi a farkasok és a hideg elől megpróbál elmenekülni, erős közepes kategóriába kellene sorolnunk a filmet. Egyrészt azért, mert a befejező jelenetet leszámítva a történések meglehetősen kiszámíthatóak, másrészt nem is kimondottan realisztikusak. A farkasok kicsit műnek hatnak, és ha azt vesszük, hogy a valóságban mennyi esélye lett volna ellenük ennek a néhány fegyvertelen embernek, bizony csak egy rövidfilmnyi időre futotta volna.
Szerencsére azonban Carnahan nem elégedett meg a történet túlélőfilm-rétegével, és ha nem is egyforma mélységgel, de a szereplők jellemének, sorsának, motivációinak, változásainak ábrázolásával sokkal többet tudott elmondani, mint hogy ki öl meg kit. Az élet értelme, a hit fontossága és Isten létezése is beszédtéma az életükért küzdő munkások között, de épp csak annyira, hogy nem érezzük túlzásnak. A néző azon tanulság levonását sem úszhatja meg, hogy "habár fölűl a gálya, s alúl a víznek árja, azért a víz az úr", vagyis hogy az ember ugyan megpróbálhatja uralma alá hajtani a természetet, és kiaknázni annak kincseit, ha kicsit rázósabbá válik a helyzet, nem kérdés, ki az erősebb.
Az eredeti filmcím, a The Grey sem csak a farkasok bundájára utal valószínűleg, hanem a főhős lelkében uralkodó félhomályon kívül arra is, hogy a dolgok általában nem feketék vagy fehérek, a jó és a rossz sem mindig választható szét élesen, vagy hogy a magyar címre is utaljunk: a mennyországot néha csak egy hajszál választja el a pokoltól.
Életben maradtak?
Ami a szereplőket illeti, Liam Neeson egyedül is elviszi széles vállain a filmet, de a remek színésztársak nélkül kevesebb lenne a szín a fehér szürkeségben. James Badge Dale-nek csak egy nyúlfarknyi szerep jutott, Dermot Mulroney (Talget), Frank Grillo (Diaz), Dallas Roberts (Hendrick) és Nonso Anozie (Burke) viszont tovább velünk maradnak. Szolgálati közlemény: aki a legutolsó jelenet utáni pillanatra is kíváncsi, az várja meg a stáblista végét!
Kinek ajánljuk?
- A viszontagságos túlélőfilmeket kényelmes székből nézni szeretőknek.
- Liam Neeson hódolóinak.
- A nem szokványos befejezést értékelőknek.
Kinek nem?
- Akik a történet hitelességét vesézik ki.
- Akiket zavar a főhős gyors életfelfogás-változása.
- Akik 2012-ben élethűbb farkasokat várnának el.
7,5/10
