A nyolcvanas években Dustin Hoffman több fontos szerepe között volt egy különlegesen emlékezetes (Oscar-díjat is érdemelt). Barry Levinson Esőemberében a merev tartású Raymond a dobozból kihullott gyufákat ránézésre megszámolta, kívülről fújta a telefonkönyvet, a személyes kapcsolatteremtés terén azonban már nehézségei adódtak. Sabine története nem egészen ilyen: talán attól sokkal szomorúbb, hogy valódi.
Az alkotó
Alkotó közelebb nem igazán állhat témájához, mint Sandrine Bonnaire az övéhez. Vele csaknem egykorú húga autista: a Neve: Sabine a beteg lány s elfogadó, szeretetteli családjának tragédiáját meséli el. Sandrine Bonnaire-t a magyar közönség is ismeri: a színésznő például A szertartás című 1995-ben készült Claude Chabrol-filmért a másik főszereplővel, Isabelle Huprret-tel közösen a '95-ös Velencei Filmfesztivál legjobb női alakításának díját érdemelte ki. Itthon legutóbb az Intim vallomások című kellemes Patrice Leconte-filmben láthattuk 2004-ben. Nőalakjai érzékenyek, finomak. Ismert színészként tehát óriási bátorságra vall tőle, hogy betekintést enged a kulisszák mögé, s látni engedi életének egyik legfontosabb szereplőjét, s az ő leépülését. Vitatkozni természetesen ezzel a gesztussal is lehet, persze csak teoretikusan.
Személyesség
Bonnaire filmje ugyanis olyan alázattal és szeretettel fordul Sabinéhoz, hogy fel sem merül a kérdés, szerzője miért is készítette el dokumentumfilmjét erről a felkavaró, zavarbaejtő témáról. Az autizmus jelenségének eredete mindmáig kutatott. Olyan idegi-fejlődési rendellenesség, mely csökkent mértékű társadalmi kapcsolatteremtést-személyközi kommunikációt, s abnormális attitűdöt eredményez. Sabine esetében ez egyre fokozódó agresszív kitörésekben nyilvánul meg. A rendező a filmkészítés valamennyi stádiumában jelen volt, hiszen rendezője, sokszor operatőre, vágója is volt filmjének. Hiszen nála jobban ki mesélhette volna el a szeretetreméltó, furcsa lány történetét.
Lírai dokumentum
A két testvér között mindössze egy év van, sorsuk azonban szomorúan ellentétes. Ettől a kontraszttól, az alkotó fájdalmas őszinteségétől lesz a Sabine különösen értékes munka.
A film korábbi családi dokumentum-felvételeket is felhasznál, így nemcsak leépüléstörténet, jelen idejű, nyomasztó, klausztrofób tragédia, hanem a múltbeli képek felidézésével szomorú, lírai mese is az elveszített kötelékekről, intimitásról.
Természetesen zavarbaejtő. Természetesen nehéz, kényelmetlen, s nemcsak kényelmetlen: igazából valahol igenis "rossz" nézni, mert olyasmit látunk, amitől talán a mindennapokban elfordítjuk a fejünket. De az ehhez hasonló filmek adják a legszebb leckét toleranciából, gondoskodásból, a másik felé fordulásból.
Kinek ajánljuk?
- Akik érdeklődnek az autizmus jelensége iránt.
- Mindenkinek, akik szeretik az emberközeli, érzelemgazdag dokumentumfilmeket.
- A jó dokumentumfilmek kedvelőinek.
Kinek nem?
- A kisebb korosztály számára semmiképpen, hiszen érzelmileg nagyon megterhelő történet.
- Azoknak, akik könnyed - és könnyen felejthető szórakozásra vágynak a moziban.
