Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy biztosra vegyük, a nem angol nyelvű filmek kategóriájában a hamarost elérkező Oscar-osztáson a spanyol Pedro Almodóvar Mindent anyámról című filmje lesz a befutó. Az aranyszobrocska így is csak megkoronázása lesz a film eddigi pályafutásának, melynek során nemcsak Európában, hanem Amerikában is minden számottevő elismerést besöpört az Európa Filmdíjtól az Amerikai Kritikusok Társaságának díján át a Golden Globe-ig. Egyedül az egy cannes-i Arany Pálmát nem kapta meg ("csak" a legjobb rendező lett), de az emiatt támadt kisebbfajta szakmai palotaforradalom mindjárt kezdete is lett az Almodóvar-film máig tartó diadalmenetének.
A női lélek működésére irányuló elmélyült figyelme, az extrém helyzetek és bizarr figurák iránti vonzalma és a groteszk humorra érzékeny látásmódja Almodóvart az európai film egyik legmerészebb alkotójának mutatta már eddig is. Filmjeit (Asszonyok az idegösszeomlás szélén, Tűsarok, Kika, Kötözz meg és ölelj!) eddig hangos siker és (különösen a homoerotikus érzelmek polgárjogra emelése miatt) zajos meghökkenés fogadta, ezúttal kritikusai egyöntetűen remekművet emlegetnek. És azonnal megfeledkeznek a korábban gyakran Almodóvar mellének szegezett vádról, miszerint filmjei a giccs határát súrolják. A helyzet pedig az, hogy a spanyol film fenegyerekének emlegetett rendező-író ezúttal merészebben játszik a giccsgyanús fordulatokkal, mint valaha. Ráadásul minden korábbinál szabadabb utat enged hősnői iránti gyengéd szeretetének, akiket az együttérzés, barátság, szolidaritás és a szinte angyalian tiszta önzetlen jóság terel össze egy érzelemdús, saját kis világba. Ha valami, hát most ez a meghökkentő, már-már az istenkísértő kihívás Almadóvar új filmjében, és furcsa módon éppen a korábban végletesnek tartott extrémitások, a humorral átitatott groteszk és bizarr ötletek szolgálnak ezúttal jótékony ellensúlyként. Mindenek felett pedig egy kiváló hölgykoszorú, négy nagyszerű színésznő szenvedélyes önátadása a szerepének.
Bár a történetet a főhősnő, a Cecília Roth megformálta anya alakja tartja össze - aki, miután autóbalesetben elveszti apa nélkül nevelt 17 éves fiát, elutazik fiatal éveinek és rövid szerelmi kapcsolatának színhelyére -, a film ereje, feszültsége, különössége a köré csoportosuló nőalakokból fakad. A szenvedélyesen és boldogtalanul szerelmes leszbikus színésznőben (Marisa Paredes), az AIDS-fertőzött, terhes apácában (Penélope Cruz), és egy frenetikus humorú, elragadó egyéniségű transzvesztita prostituáltban, akit a kabarészínpadon felfedezett Antonia San Juan játszik úgy, hogy szikrázó fénybe borít maga körül mindent. Almodóvar világa itt már úgy tökéletes kerek, hogy kihagyta belőle a valóságos világ másik felét. Férfiak nincsenek, leszámítva egy meglágyult agyú öregurat, s a történet drámáját tudtán kívül kiváltó és megoldó "végzet asszonyát", aki kettős apaként nagyobb (csináltatott) kebleket visel, mint az anyává tett nők.
A néző figyelmébe ajánlom a rendező feliratban is közölt ajánlását: "Minden színésznőt játszó színésznőnek, minden színészkedő nőnek, minden színészkedő és nővé váló férfinak, mindenkinek, aki anya szeretne lenni."
