Az Egyesült Államok elnökéről sokféle filmet lehet készíteni. Kritikus indulattal, leleplező szándékkal, a törvénytelenségek feltárásának igényével. Vagy megsemmisítő iróniával, gunyoros hangsúlyokkal, szatirikus fricskák nyilait lövöldözve. Netán dokumentarista leltárt készítve, tényeket felsorakoztatva, féltve őrzött titkokat előbányászva a múltból. Tulajdonképpen mindegyik alapállásra ismerünk változatokat a hollywoodi krónikából. Mikor felröppent a hír arról, hogy a szorgalmas rendező-producer, Rob Reiner is bekukkant a Fehér Ház kulisszái mögé s az elnök szerelmi kalandjáról mond el példázatot, sejthettük: nem a kötözködők táborát fogja gyarapítani. Nyilatkozataiban áhítattal és szeretettel emlegette az USA első polgárát meg a témát egyaránt. Íme az optikája: "Az elnöknek a hivatal nem gyakran engedi, hogy az emberi arcát mutassa. A közvélemény nem akarja, hogy egyszerű ember legyen, azt akarják, hogy valamiféle király legyen, egy mindenható apai figura. De neki is ugyanolyan igényei vannak, mint bármely normális embernek - szóval akkor mit csináljon?" Olvassunk a sorok között. A Szerelem a Fehér Házban olyan műnek ígérkezett, amelyet Bill Clinton akár családi körben is levetíttethet magának.
A tiszteletteljes gesztusnak megfelelő a beprogramozott cselekmény. A vásznon megelevenedő mesében fikciós mozzanatok keverednek az élő legendával. Andrew Shephernek hívják a főhőst, aki felesége halála után házastárs nélkül kormányoz. Ilyenformán nem arról szól a sztori, hogy a Nagyhatalmú Férfiú a tilosba téved (erre is akadt precedens a közelmúltban, lásd a néhai Kennedy románcait). Mindössze megérinti őt egy csinos nő varázsa. Leheletnyi konfliktus: az illető hölgy környezetvédelmi lobbysta, s eleinte nem csügg ájultan későbbi vonzalma tárgyán. A háttér, főképpen az ellenzék reakciója, indítja el a dolgok lavináját. Egy elnök élete, érzelmei, kapcsolata nem magánügy. Ráadásul a vonzó Shepherd és az ugyancsak rokonszenves Sydney Ellen Wade között egyre meghittebb a kapcsolat. A párocska - talán nem szentségtörés ezzel a kifejezéssel illetni a love story részeseit - gyorsan belemelegszik a kellemes viszonyba. Az ellendrukkerek nemkülönben. Választás előtt felfújható és kiszínezhető a "félrelépés", még ha a legmagasabb hivatalt viselőnek joga is van a boldogság kereséséhez.
Soványka a mű történése, közepes fantáziával megáldott néző is tudja, mire megy ki a játék, ám szórakoztató jelenetek sorában pillanthatunk a tágas lakosztályokba, s komikus helyzetek támadnak a sokasodó pásztorórák következményeiből. Hogyan randevúzik az állam feje, miképpen tárcsázza fel saját kezűleg a virágüzletet, milyen módszerrel szerelik le a bigott erkölcscsőszöket a kabinet erre hivatott tagjai - ilyesmiket tudhatunk meg a humoros életképekből. De azért ennyi nem elég. Akárcsak Frank Capra filmjeiben - a híres rendező emléke egy epizód tanúsága szerint élő ma is -, megint részesülhetünk a demokrácia leckéjében. Választási beszédnek beillene a slusszpoénnak tartogatott szózat arról, mit szabad és mit illik. Mosoly. Happy end. Az életből ellesett szituációkon diadalmaskodik a mozi igazsága.
Michael Douglas, akiről az a hír járja, hogy mohó szexmániákus, ezúttal tartózkodóan udvarol, ahogy Sukarno után egy politikai potentáthoz illik. A kormányzás szerepjátszás, így aztán a színész hitelesen kelti életre a kivételes személyiséget. Méltó partnere a megnyerő Annette Bening. Aktívan passzív, amikor meghódítják. Kitűnő művészek bukkannak fel az asszisztenciában: Martin Sheen, Michael J. Fox és mások.
Mélységgel nem vádolható, de nem is ízlésromboló film a Szerelem a Fehér Házban (eredeti címe: The American President - megint egy üzleti magyar keresztelő!). Üde pillanatok váltakoznak benne átlátszó propagandával. Ebből az ügyes mozi-portékából - Arany Glóbusz ide, Arany Glóbusz oda - éppen tizenkettő jut egy tucatra.
