Scherer Péter a Krétakör tagjaként több darabban is dolgozik: legutóbb a Nézőművészeti Főiskolát mutatták be, októberben pedig a Sirájban fog játszani. Nemsokára a közönség elé kerül az ötödik Jancsó film, amit jelenleg is forgatnak. Emellett a Bárka Színházban továbbra is szerepel a Mulatságban. A Bárka Színház büféjében beszélgettünk, épp egy Mulatság előadás után.


-Ez hányadik Mulatság volt?

-A 120-ik körül lehetünk, de ez olyan darab, amit nem is lehet mindennap játszani. Elég havi kettő-három előadás. De ez nem is baj, mert nehéz darab, sokat kell vele dolgozni. Életet kell belecsempészni, és az nagy meló.

-Mennyire dolgoztatok előre a próbák alatt, mennyire dolgozott a rendező előre? Sokat alakult a kiinduláshoz képest, mire közönség elé került?

-Amikor elolvastam, természetesen volt elképzelésem a darabról. Ráadásul láttam egy jó előadást a Bán, Dörner, Gáspár trióval, akik a figurák ostobaságát realisztikusan jelenítették meg. Bérczes Laci azonban azt mondta, azt szeretné, ha inkább bohóctréfa irányába vinnénk el a dolgot. Mi éltünk is ezzel, de nagyon fontos, hogy mindig vissza kell találni a szomorúsághoz. Ennyi lett előre elhatározva.

-Te ezt szereted.

-Megszerettem. Eleinte nem voltam oda ezért, mert Kapának és Lacinak nagyon fontos volt - olyannyira, hogy elszerették előlem. Majd szép lassan az enyém is lett, de Kapával majdnem halálosan összevesztünk ezen. Aztán kibékültünk.

-Mióta vagytok páros?

-A Csányi féle Szentivánéji álom óta. Minden abból jött. A Szomjas György rendezte Gengszterfilm és a Jancsó-filmek is. Épp most fejezzünk be egyet. Az ötödiket.

-Kapa "előtt" mit csináltál?

-Az Arvisurában kezdtem, műegyetemista voltam. Az egyetemre '81-ben vettek fel és mikor '87-ben végeztem, a társulat épp elnyert egy Soros-ösztöndíjat, ami egy évre 5-600 ezer forintot jelentett. Ez 12 embernek havi 4-5 ezer forintos fizetést tudott biztosítani és nekem is szóltak, hogy maradjak. 10 évig maradtam is.

-Gondolom, az Avisurában tanultatok is - beszélni, mozogni?

-Somogyi István oltott be minket, de persze több tanárunk is volt. Köztük Montágh Imre, aki látta egy előadásunkat, és annyira megszeretett minket, hogy ingyen járt hozzánk tanítani - mondván, senki nem tud jól beszélni. Amellett, hogy logopédus volt, mindent a színészet felől közelített meg. Volt hozzá érzéke, bármelyik pillanatban elmehetett volna színésznek. Ennek ellenére úgy gondolom, sok minden adottság egy embernél. Nekem például mindig a mozgás ment könnyen. A Bárkán a Kék, kék, kékben nagyon gyorsan megtanultam egykerekű biciklizni, és még most is tudok négy-öt almát egyszerre dobálni. Rengeteg féle dolgot kipróbáltam már: szörföltem, gördeszkáztam, kosaraztam, és így tovább. Szeretek mozogni, a városban például biciklivel járok.

-Az Arvisurából aztán eljöttél. Miért?

-A Szentivánéji miatt, majd Kiss Csaba hívott Győrbe, később Tasnádi Csaba a Kamaraszínházba, aztán Zsótér Sándorral és Árkosi Árpáddal is dolgozhattam. Nekem általában szerencsém volt, mindig olyan helyen dolgoztam, ahol műhelymunka folyt, és ahol jó előadások születtek. Miután eljöttem, egy-másfél év múlva vége lett az egésznek, szétszéledt a társulat. De akik, akkor, ott együtt voltunk, azokról (egy-két kivétellel) most is hallani, mert izgalmas dolgokat csinálnak.

-Te most már nem a Bárkán vagy.

-A Krétakörben. Schilling Árpád a Hazám, hazámra hívott. Ez lesz a második évad. Most éppen a Sirájt csináljuk. A Nézőművészeti főiskolát koprodukcióban készítettük.

-Miért mentél át?

-Schilling Árpádot régóta ismertem, mindig szerettem volna vele dolgozni. Úgy tűnik ő is velem.

-Jancsó Miklóssal hogyan kezdődött az első munka?

-Miki bácsi eleinte Szent Péterről akart filmet csinálni, aki eljön a földre. A szerepre Vittorio Gassman-t szerette volna, folytak is tárgyalások Rómában, de meghiúsult a terv, mert Gassman megbetegedett, majd egy évre rá meg is halt. Úgy tűnt nem lesz semmi a filmből, mikor talán Grunwalszky Ferenc vagy Böjte József mondta Miki bá'-nak, hogy nézzen meg minket. Megnézte a Szentivánéjit és rábólintott, elkészül a film, de más formában, így szinte minden menet közben alakult. A Lámpásnál eredetileg 12-13 forgatási napom lett volna a 25-ből, - ez egy eléggé megírt darab volt - mégis hagyta, hogy a temetőben játszódó jelenetek hosszabbak legyenek. Akár azon az áron is, hogy kihagy más jeleneteket. Végül 23 napot forgattam. Ha lehet ezt mondani, ez az ő módszere. Előfordult olyan is, hogy előadtunk valamit a próbafelvételen, ami annyira megtetszett neki, hogy másnapra már be is került a forgatókönyvbe. Voltak persze nehézségek, de ő annyira vevő volt mindenre, hogy mindig továbblendült ez az egész. Volt hogy a rendezői koncepció, volt, hogy a játékos rögtönzés dominált. Az ötödik film - a Mohácsi vész (munkacím) - sztorija sokkal lineárisabb, mint az eddigieké. Egy időgépes történet, amiben Kapa rájön, hogy a jövőnk a múltban lett elrontva. A film tele van a digitális trükkökkel, nagyon bolondos az egész.

-Bírjátok még ezt az együtt bolondozást?

-Sokan mondják, hogy már több kárunk van egymásból, mint hasznunk. Én nem így gondolom. Azt érzem, hogy nem vagyok egyedül, mindig számíthatok rá. Bár különbözőek vagyunk, nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Ez már az első munkánál kiderült, és azóta is újra és újra együtt dolgozunk. Tavaly a Vidor Fesztiválon nyertünk két díjat a Bábelnával - akkor jött például az ötlet, amiből a később megszületett a Nézőművészeti Főiskola is.

-Voltak azért komolyabb szerepeidet is. Szereted ezeket is?

-Persze. A Mester és Margaritában Pilátus voltam, szerettem, mert nagyon szép munka volt. Színpadi költészet. Ráadásul sikeres is volt: 250-szer játszottuk szervezés nélkül. Leginkább azt szeretem, ami kicsit olyan, mint az élet: humoros, vicces, röhejes, emellett mégis van benne drámaiság. Kiss Csaba Macbethjében is komoly szerepem volt és az Amalfi hercegnő sem volt vidám darab. Szeretek minél többféle dolgot csinálni, de közben tudom, hogy alkatom szerint "lúzer" vagyok. Hiába zselézem le a hajam, hiába rakom fel a fekete napszemüveget, nem leszek a domináns hím. Ezért szerettem Pilátust is. Ő belül harcolt, mert nem volt egy hérosz, de kifelé mégis azt kellett mutatnia. Megdolgoztam vele, és nagyon szerettem. A színész pedig úgyis azt játssza, amit adnak neki. Más kérdés persze, hogy az ember meg tud-e jelenni egy tőle szokatlan karakterben. Lehet, hogy kifelé úgy tűnik, nagyon egyfélét játszom, de ez a filmek nagyobb publicitása miatt lehet. Nincs nekem ezzel az egésszel semmi bajom.