A legfrissebb Shakespeare feldolgozás, a Macbeth nemrég került a mozikba, a hazai kritikusok pedig vagy nagyon szerették, vagy igen kevéssé. Lehetett dicsérni a két főszereplőt, Michael Fassbendert és az Oscar-díjas Marion Cotillard-t, a skót tájat és a csatajeleneteket, de a legtöbben mégis sminkes és a jelmeztervező munkájáért voltak oda.
Az IGN.hu-nak erős hiányérzete volt:
„...kár, hogy az eredeti mű amúgy alaposan kigyomlált változata még mindig túlságosan is sokban támaszkodik a dialógusokra, és még annál is inkább a belső monológokra: ha ilyen színészeid vannak és ilyen elképesztően gazdag vizuális fantáziával vagy megáldva, akkor egyszerűen nincs szükség arra, hogy a szereplők lelkiállapotát lépten-nyomon szavakba öntsd - ráadásul archaikus körítésben, mert hát Shakespeare-ről van szó. Szóval mint sok színpadi klasszikust adaptáló film, úgy a Macbeth is besétál ugyanabba a csapdába: minden képi és hangi sziporkája ellenére elfelejteni látszik, hogy audiovizuális médium, nem pedig csak deszkákból épült emelvény szavalatok számára.”
A VOX szerette a filmet és főleg a két főszereplőt dícséri:
„Nagyszerű, emlékezetes alakításokat látunk a két főszereplőtől. Michael Fassbender pazar Macbeth, képes egyik pillanatban sebezhető és emberi lenni, később csak arra eszmélünk, hogy megszületett a szörny. Játékának íve láthatatlan, az őrületet nem játssza, hanem megéli, így nem is lehet rajta fogást találni. Bevallom, Marion Cotillard-t érdekes választásnak tartottam Lady Macbeth-nek (a szerepre eredetileg gondolt Natalie Portman talán még kockázatosabb megoldás lett volna). Aziránt nem éreztem kételyt, hogy a csábítót makulátlanul meg fogja oldani, de őszinte meglepetésemre igazából az végső megbánás szcénában tudtam elfelejteni, hogy ő egy francia színésznő és „alakít” – bármennyire is mellékesnek tűnik most ez a szempont.”
Az ELTE online egyszerűen odavolt a sminkes és a jelmeztervező munkájáért.
„Michael Fassbender és Marion Cotillard lenyűgöző alakítást nyújtanak. Fassbender teljesen Macbeth-tá lényegül, minden további nélkül elhitetve a nézővel, hogy „skorpiók nyüzsögnek” a fejében. Egyszerűen fantasztikus ahogy Cotillard átalakul könyörtelen törtetőből egy, a bűntudat által felemésztett nővé. Mivel shakespeare-i nyelvezetet használtak, volt, hogy teljes monológokat vettek át a drámából. Mindkét színésznek voltak nagymonológjai, melyek egytől egyig tapsvihar után kiáltottak. Méltóságteljesnek, felségesnek látszottak, ami –a nyilvánvaló tehetségükön túl–, a jelmez és smink designereknek köszönhető. Kirsty McQueen nem csak a harcosok, hanem a királynő arcát is kékkel díszítette, Jacqueline Durran, jelmeztervező pedig tökéletesítette a korhű öltözéket egy-egy jól elhelyezett fátyollal vagy palásttal.”
A Filmtett az egész vállalkozást értelmetlennek tartotta.:
„Egy olyan világban, ahol szinte naponta készül egy-egy Hamlet-, Rómeó és Júlia- vagy Macbeth-adaptáció, alaposan meg kell indokolni, hogy miért éppen ez lesz A Feldolgozás, ami után már senkinek nem kéne kedve támadjon egy újat csinálni. Egy újabb Macbethnek megkerülhetetlennek kell lennie. Nem elég, hogy világhírű színészeket szedtünk össze, nem elég, hogy nagyszerű operatőrünk van, nem elég, hogy cudarjó helyszíneket sikerült lefoglalni, az újraadaptáláshoz kéne egy indok. Nem ürügy: indok. A baj, hogy eme Macbethet nemhogy semmi nem indokolja, de még egy rendes ürügye sincs. Persze, a többi felsorolt elem megvan, zseniális színészektől gyönyörű képekig, csak épp az egésznek semmi értelme nincs. Nem tud érvényes szentenciát megfogalmazni arról, hogy miért kéne én 2015-ben egy újabb Shakespeare-film pixeleit néznem a multiplexben.
A Filszakadás elájult az egésztől:
„A közönség előtt gyakorlatilag egy az egyben megelevenedik Shakespeare drámája, szinte érezzük a könyv lapjainak szagát, vagy akár a színházi díszlet festékének illatát. A teátrum valósággá válik, de a végeredmény mégsem teátrális, hanem iszonyú erőteljes; egy birodalom, egy elme összeomlásának szemtanúi leszünk, amit Fassbender és Kurzel olyan könnyedén, és mégis húsbavágóan tár elénk, hogy képtelenek vagyunk levenni szemünket Macbeth egyre jobban tébolyodó tekintetéről. Mint egy festményt, a direktor úgy alkotta meg a filmet; könnyed, de sötét tónusú ecsetvonásokkal húzta fel a vászonra a történetet, majd jön Cotillard és Fassbender, akik kemény, durva vonalakat húztak bele, ezzel tökéletes összhangot teremtve a játékidő egésze alatt. A film a hetedik művészet, erről a Macbeth készítőinek köszönhetően újból megbizonyosodhatunk: ez az a film, ami az irodalom, a festészet, a színház és a mozgókép szerelemgyereke.”
A Smoking Barrels blog szerint sok volt a duma:
„Elsősorban a Fassbender-Cotillard-Sean Harris triónak is köszönheti a rendező, hogy ilyen jól működik műve vizuálisan, ugyanis rájuk alapozva bőven nyúlhat olyan nonverbális történetmesélési eszközökhöz, amelyek egyrészt lényegesen egyszerűsítik a cirkalmas Shakespeare-i sorokat, másrészt kicsit akár el is térnek azoktól. Kurzel bátorsága azonban kimerül ennyiben, elvégre egy Shakespeare-adaptációból ki merné kihagyni vagy átdolgozni a szerző gondolatait? Így viszont végeredményben a Macbeth minden mozzanata túlbeszélt, a szereplők egyszerű motivációi és karakterívei agyon vannak monologizálva, a film nagy részében egyszerűen csak azt kívántam, hogy bárcsak fognák be végre, hogy élvezhessem azt a pazar filmélményt, amit a rendező létrehozott nekünk.”
A 7. sor közepe tökéletesen elégedett a filmmel:
„Kurzel mindamellett szédületes filmet varázsolt a fájdalmasan gyönyörű skót tájba. A Trónok harcán edződött közönségnek is minden igényét kielégítik a látványos csatajelenetek, különösen hatásos ezek közül is a vörösen izzó végső küzdelem. Meg kell említeni továbbá a briliáns kosztüm és – sminkkreációkat, amik elsősorban Cotillardot teszik még gyönyörűbbé, még meggyőzőbbé. Az egész film annyira szépen megkomponált, hogy az ember hazaérve azonnal lekapja a Macbeth-kötetet a polcról, hogy megpróbálja újraélni a minden jóval megrakott film élményét. Így kell filmre vinni Shakespeare-t 2015-ben!”
A PORT.hu ajánlja:
