Azzal aligha vitatkozhat bárki is, hogy Sir Anthony a világ egyik legjobb színésze, de vajon miként állja meg a helyét rendezőként? A hétvégén ez is kiderül.
Péntek: Az öltöztető (2015)
A II. világháború idején a kis angol társulat Shakespeare Lear királyát viszi színpadra. Bombák hullanak, szirénák visítanak, a függönyt egy óra múlva fel kellene húzni, de a Leart játszó színész sehol sincs. Az öltöztetője, a hűséges Norman azon fáradozik, hogy egyben tartsa a társulatot, de vajon visszatér-e időben a főszereplő, és el tudja-e játszania szerepét vagy azt hiszi, hogy valaki mást játszik? Vicces és megindító történet a barátságról és a hűségről, és arról, hogyan lehet összeegyeztetni a baráti és az alkalmazotti kapcsolatokat.
A film egy kerek 35 éve játszott színházi előadás feldolgozása, amelynek annak idején Albert Finney és Tom Courtenay volt a főszereplője, a csak Sirnek nevezett főhőst pedig a legendásan kibírhatatlan színészlegendáról, Sir Donald Wolfitról mintázták. A most 78 éves Sir Anthony Hopkins és a szintén lovaggá ütött, 76 éves Ian McKellen tulajdonképpen jutalomjátékhoz jutott – minden film, ahol a színészek színészeket játszanak, hálás feladat -, ami elsősorban Hopkins elszántságának és kitartásnak volt köszönhető. Persze az sem lényegtelen, hogy a kamera mögött egy olyan tapasztalt és érzékeny rendező állt, mint Richard Eyre (Iris - Egy csodálatos női elme).
Szombat: A vadon foglyai (1997)
A vicces az, hogy a film egy, a korát messze megelőző brazil túlélőműsor dramatizált verziója – ma az ilyen valóságshowból egy nap tizenötöt adnak le -, de a formátum akkoriban egészen újszerű volt.A rendező Lee Tamahori (Egykoron harcosok voltak, James Bond: Halj meg máskor) nem is igazán tudott mit kezdeni az alapállással, hol véres drámát, hol izgalmas kalandot, hol könnyed szórakozást ütve össze. Hőse az öregedő, de most is pengeeszű milliomos, aki csinos feleségével és egy jóképű fotóssal érkezik az alaszkai vadonba egy fotózásra, és már ez elején gyanakodni kezd, hogy neje és a fényképész kavarnak. Ez később lényegtelen problémának bizonyul, amikor a két férfi repülőgépe lezuhan a vadonban és egy vérszomjas Kodiak-medve kezd vadászni rájuk. A Kodiak nagyobb még a grizzly-nél is, csak mondjuk.
Bár a film története feledhető, mégis rendre műsorra kerül, ami elsősorban Sir Anthony Hopkins alakításának köszönhető, aki épp egy sérült porckoronggal küszködött, és nem mert fájdalomcsillapítót szedni, mert az túlságosan letompította, de az operatőri munka és Jerry Goldsmith zenéje is emlékezetes. Alec Baldwin ekkor ugyan nagy sztárnak számított, de még nem volt az a kiforrott és rutinos színész, aki idősebb korára lett, és Hopkins oldalán ez elég szembetűnő – még Bart, a medve is lejátssza, akivel Hopkins már játszott korábban a Szenvedélyek viharában-ban. Ez volt egyébként Bart egyik utolsó filmje, és szépen kitett magáért.
Vasárnap: Tudathasadás (2007)
Minden színész életében eljön a pillanat, amikor úgy érzi, elég rendezőt látott már dolgozni ahhoz, hogy úgy érezze, hogy ezt ő is meg tudná csinálni, hírneve pedig elégséges ahhoz, hogy ehhez megteremtse az anyagi és technikai hátteret. Anthony Hopkins életében az a pillanat 2007-be jött el, és a Tudathasadásnak nem csak főszereplője, rendezője, forgatókönyvírója és zeneszerzője volt, de még egy kicsit producerkedett is feleségével közösen, aki szintén szerepet kapott a filmben, mait, hogy kicsit előrerohanjunk, végül nem ölelt keblére a szakma és a kritikusok, és amit készítője maga később csak tréfának nevezett.
Álom és valóság, saját élete és a film, amit éppen ír reménytelenül összekeveredik Felix Bonhoeffer, az idős, de még keresett hollywoodi forgatókönyvíró elméjében. Felix legújabb munkáját éppen a forró Mojave sivatagban forgatják, és amikor a rendező alkotói válsága miatt elakad a forgatás, Bonhoeffert a helyszínre rendeli a producer, és az idősödő férfi számára a hőségben kezd összemosódni a fikció és a valóság, ahogy a néző sem tudja eldönteni, hogy amit lát, az a történet része,forgatnak valamit, vagy a főhős lázálmait látja. Hopkins nyilvánvalóan itt David Lynch babérjaira vágyott, de nem volt benne sem a kellő vízió,. sem a merészség, sem a tapasztalat, hogy valami valóban eredetit hozzon létre – a kísérlet azért megér egy próbát egy lusta vasárnapon.
